Az ezredforduló óta az amerikai (és nyomukban egyre inkább a nyugati) egyetemek mély kulturális válságot élnek át, amelyet a szólásszabadsággal szembeni bolsevik intolerancia és a fanatikus szélsőbaloldali aktivizmus elhatalmasodása fémjelez.

A jelenség főleg a társadalomtudományi fakultásokon pusztít, amelyeket mára gyakorlatilag gyarmatosított az úgynevezett interszekcionális identitáspolitika, áltudományok egész sorát eredményezve az „elnyomottnak” deklarált társadalmi, etnikai vagy nemi kategóriákhoz tartozó diákok állítólagos „személyes traumáira” – valójában pszichopatológiáira – alapozva. A köztük zajló abszurd szektás viták és agresszív személyes torzsalkodások pedig csak táplálják az egyetemi miliő radikalizálódását.

Manapság az amerikai (és bizonyos mértékig a nyugati) egyetemistákat, ezeket a gyakran érzelmileg retardált és társadalmilag infantilizált fiatalokat mintha egy generációs hisztérikus neuraszténia kerítette volna hatalmába, amelynek tünetei a bármiféle kritika elviselésére való képtelenség, a szélsőséges narcizmus és a feminin szolipszizmus. Mindez, mondhatni, bele volt kódolva a nyugati társadalmi pszichébe.

„Az amerikai tetterő, amely egy férfiak uralta ország eredménye volt, hamarosan a múlté lesz. A férfifölény összeomlásával ebben az országban egy degenerált nemzetnek nézhetünk elébe. A nemek eltörlésének végül a dekadenciában lesz meg a termése, amely jelenség már elkezdődött. Az amerikai karakter elleni társadalmi forradalom hatása az amerikai férfiak elnőiesedése lesz – a folyamat már előrehaladott stádiumban van.” Ezt dr. William J. Hickson, a Chicagói Egyetem pszichopatológusa írta a múlt század harmincas éveiben. Nostradamusszal ellentétben ő tényleg megjósolta a jövőt.

Valójában a rohamosan elnőiesedő nyugati társadalomban a nyafogás és az áldozati szerepjátszás növeli a társadalmi státust, miközben a „mérgező férfiasságot” tanúsító fehér férfiak – akiknek a természet rendje szerint magas a státusuk – a társadalmi ranglétra aljára száműzetnek. Ez az úgynevezett siránkozó zsarnokoskodás (crybully) jelenség, amelynek szellemében az „áldozatok” érzéseinek megsértése miatti nyavalygás a zaklatás és megfélemlítés egyik formájává vált, lehetővé téve az állítólagos áldozati státus társadalmi uralmi eszközként való használatát.

Nem csoda, hogy egyre több nyugati fiatal azonosítja önmagát pánszexuálisként és folyékony neműként (genderfluid). Néhány éve még a biszexualitás volt a legdivatosabb a közösségi médiában, most a pánszexualitás az új kedvenc szexualitás. A homoszexualitás már nem elég menő, mert nem elég elnyomott. Nyugaton ugyanis minél „elnyomottabb” valaki, annál jobb a társadalmi megítélése. A pánszexualitás azért vonzó, mert akik így azonosítják önmagukat, azok áldozatként pózolhatnak, de továbbra is randizhatnak a másik nem képviselőivel. Ez így működik. A nemi identitás megváltoztatása egy gyors, látványos és hatékony módja az úgynevezett privilégiumpontoktól – vagyis a normális heteroszexuális lét stigmájától – való megszabadulásnak. Ugyancsak népszerű új trend a folyékonyneműség. Aki folyékony neműnek mondja magát, az akkor is „áldozatként” tetszeleghet, ha nem veti magát alá az egész nemváltoztató hormonadagolásnak, amelyet azok művelnek, akik tényleg mentálisan diszfóriások.

Pszichológusok szerint a zoomer nemzedék (az 1997–2012 között születettek) társadalmi és politikai hiperszenzitivitását két tényező okozta. Egyrészt az idősebbek által köréjük font védőháló, amely megakadályozta őket abban, hogy a saját élettapasztalataikra hagyatkozva ténylegesen is kilépjenek a gyermekkorból. Másrészt a digitális technikák túl korai és mértéktelen használata, amely lehetővé tette számukra, hogy kortársaikkal kommunikálva befolyásolják egymást, egyfajta véleményterrort gyakorolva.

Ezekre a fiatalokra az angolszász országokban a „hópihe” (snowflake) elnevezést használják, érzelmi törékenységükre, beteges túlérzékenységükre, hisztérikus sértődékenységükre utalva, amely többek között a párbeszéd és a vita kategorikus elutasításában nyilvánul meg részükről, azon az alapon, hogy szerintük „a szavak ölnek”. Így aztán minden ürügyet felhasználnak a nekik nem tetsző, jellemző módon „politikailag inkorrekt” (rasszista, antiszemita, iszlamofób, homofób, mizogin, transzfób, szexista stb.) vélemények cenzúrázása, elhallgattatása, eltörlése (cancel culture), az efféle véleményeket hangoztatók nyilvános megszégyenítése (online shaming), az internetes lincselő csőcselék rájuk uszítása (doxing), végül pedig a világhálóról való kiűzésük és kitiltásuk (deplatforming) érdekében.

Ugyanezek a fanatikus Torquemada-tanoncok önmaguknak viszont „biztonságos teret” (safe space) követelnek tanintézeteikben, ahová elmenekülhetnek az őket érő stressz – lényegében a rögeszméiket érintő bármilyen kritika – elől, és idegnyugtató, relaxációs zenét hallgathatnak, amikor például olyan előadó szólal fel, akinek nem osztják a nézeteit, és történetesen nem sikerült megakadályozniuk a fellépését. Nyilvánvalóan az ő törékeny lelkivilágukat megkímélendő döntött úgy legutóbb a YouTube videómegosztó, hogy ezentúl láthatatlanná teszi a feltöltött tartalmak alatti nemtetszések (dis­like-ok) számát, úgymond a tartalomkészítők „zaklatásának” megelőzése érdekében. Manapság a nemtetszés már zaklatásnak minősül. Ez a legfiatalabb nemzedék az „önbecsülés” kultúrmarxista teoretikusai által befolyásolt oktatásban részesült, amelynek patologikus narcizmus lett az eredménye.

Nyugaton valójában a fiatalabb millenniumiak (25–34 évesek) alkotják az utolsó nemzedéket, amely még elég idős ahhoz, hogy világosan emlékezzen arra, milyen érzés egy funkcionális társadalomban élni. Az a (viszonylag) békés, idilli és homogén társadalom, amelyben felnőttek, nem létezik többé. Romjain egy zsarnoki és aberrált multikulturális techno-disztópia épült ki a szemük láttára, amelyet egyre inkább ellenséges idegenek népesítenek be és vonnak az ellenőrzésük alá. Miután rádöbbentek, hogy ehhez az új társadalomhoz már nem érdemes hozzájárulniuk, sok fehér fiatal fiú egyszerűen visszavonul egy fantáziavilágba, belemerülve a videójátékozás, pornónézés, kábítószerezés végzetes örvényébe, bármilyen módszert alkalmasnak találva a valóságból való elmenekülésre. Ragnarök közeleg.