Kövess minket -on és -en!

A 33 éves Ida Karkiainent frissen nevezték ki az új Magdalena Andersson-kormány miniszterévé, azonban rövidesen „kompromittáló” felvételek kerültek elő róla.

Egy svéd szkinhed zenekar, a Pluton Svea dalára tisztelgett karlendítéssel, akinek a dobosa a 2010-es években a barátja volt.

A Sputnik News a helyi sajtóra hivatkozva azt írja, hogy a bulit, amelyek ez a kép készült, Ida egykori barátjának otthonában tartották, ahol rendszeresek voltak a hasonló összejövetelek, miközben a férfi előszeretettel hangoztatta a „fehér felsőbbrendűséget” a környezetében.

„Úgy emlékszem, egészen csendes volt, amíg be nem csípett. Olyan zenekarok dalai szóltak, mint a Pluton Svea” – nyilatkozta egy forrás.

Karkiainen azt állította, hogy nem emlékszik az eseményre, és hangsúlyozta, hogy ő „mindig is az egyenlő esélyek mellett állt ki”.

„Ezen a képen úgy tűnik, hogy egy olyan mozdulatot teszek, amely náci üdvözlésként értelmezhető, azonban én erre nem emlékszem. Tudom, hogy ez minek látszik, azonban soha nem tettem ilyesmit, nem szimpatizálok egy olyan förtelmes ideológiával, mint a nácizmus. Ebben az esetben csak kigúnyolhattam őket” – próbálta bagatellizálni az egyébként elég egyértelmű képet.

A kérdésre, hogy megtartja-e a posztját, azt felelte, hogy ez nem rajta, hanem a miniszterelnökön múlik, ugyanis szerinte ez bizalmi kérdés. 

Kövess minket -on és -en!

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

Egy fiatal brit nemzetiszocialista aktivista, aki zsinagógák elleni terrortámadást tervezhetett, a jövő évben áll bíróság elé.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

Az 1944. évi fogságba esésem után a zaporozsjei 100/1-es hadifogolylágerben kerültem. Repülőgépgyárba jártunk munkára. 

Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.

Terrorizmushoz kapcsolódó vádakkal illetik a winnipegi nemzetiszocialista aktivistát, akit korábban antiszemita graffitik felfestése miatt kaptak el.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

Francis Fukuyama, aki a „történelem vége” jóslatával elfuserált Nostradamus-epigonnak bizonyult, most időben felszállt a mozgó vonatra, és másokkal együtt észrevette a nyilvánvalót, miszerint „Trump hatalma omladozik a MAGA-mozgalomban”.

I. e. 5. évszázad: A római civilizáció egy erős patriarchátus, az apák felelősek feleségük és gyermekeik tetteiért, és abszolút hatalommal rendelkeznek a család felett (beleértve az élet és halál feletti hatalmat).

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.