Kövess minket -on és -en!

José Antonio Kast azt mondta, az ezt bizonyító dokumentumtól függetlenül családjával együtt irtózik a „náciktól”.

A jobboldal jelöltje, José Antonio Kast jelentős támogatást élvezett mindeddig a chilei zsidó közösség részéről – írta a The Jewish Telegraphic Agency (JTA). A dél-amerikai országban december 19-én tartják a választások következő fordulóját.

Szerdán azonban új fordulatként az Associated Press (AP) közölte a hírt, miszerint Kast apja valószínűleg a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt tagja volt. Az ügynökség által közzé tett dokumentum alapján Michael Kast 18 éves korában, 1942-ben csatlakozott az NSDAP-hoz.

Michael Kast 1950-ben vándorolt Chilébe, és köztudott volt róla, hogy a Wehrmachtban szolgált. Ám az AP jelentése szerint eddig nem volt világos, hogy a nemzetiszocialista pártnak hivatalosan is tagja volt-e.

José Antonio Kast a múltban vitatta azt, hogy apja „náci” lett volna, de azt nem tagadta, hogy egykor a német Véderő szolgálatában állt. Azt állította, hogy ettől apja nem vált „nácivá”, mivel a besorozás kötelező volt.

A JTA megjegyzi: közel 8.5 millió német, azaz csaknem minden tizedik állampolgár csatlakozott az NSDAP-hoz. A tagság nem volt kötelező, de jelentős társadalmi előnyöket kínált.

Rádiós nyilatkozatában Kast megszólalt az AP cikke kapcsán, és azt mondta: „Függetlenül attól, hogy mit ír egy 50 évvel ezelőtti papír, az apám, én és az egész családunk irtózik a náciktól”.

A JTA-nak nyilatkozó zsidó megkérdezettek közül előző hónapban többen azt mondták, hogy tisztában vannak Kast nézeteivel, de az „állandó baloldali antiszemitizmus fényében nem marad más választásuk, mint ő rá szavazni a választásokon”.

Az 55 éves Kast a baloldali jelölttel, a 35 éves Gabriel Boric-kal szemben maradt versenyben, aki jelenleg kisebb fölénnyel vezet az elmúlt napok felmérései szerint.

Kövess minket -on és -en!

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Nyugati pályaudvaron elfogott egy német állampolgárt, akit hazájában többek között fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt köröztek – közölte a Police.hu.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

Egy ottawai nemzetiszocialistát elítéltek az miatt, hogy „gyűlöletet, félelmet és megosztottságot keltett”, amikor segített létrehozni fajvédő toborzóvideókat és más fehér nacionalista propagandát a mostanra megszűnt szélsőjobboldali Atomwaffen division számára.

1987. augusztus 17-én repült világgá a hír, hogy Rudolf Hess, Hitler egykori helyettese, a Nürnbergben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt "nemzetiszocialista háborús főbűnös", a spandaui fegyház utolsó foglyaként, 93 éves korában meghalt.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

A brüsszeli önkormányzati tanács egyhangúlag jóváhagyta azt az indítványt, amely a belga fővárost „antifasiszta várossá” nyilvánítja – jelentette a The Brussels Times című, angol nyelvű hírportál.

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

Ausztrália szigorú „gyűlölet-bűncselekmények” elleni törvényeket fogadott el, beleértve a terrorista bűncselekmények és a „gyűlöletszimbólumok” felmutatása esetén kiszabható kötelező minimumbüntetést.

Steve Bannon, Donald Trump egykori fő tanácsadója, a CPAC baltimore-i rendezvényén egy erőteljes, történelmi vonatkozású mozdulattal zárta beszédét, amely a nemzetiszocialista karlendítést idézte. 

Körülbelül ezer aktivista – sokan feketébe öltözve és maszkot viselve – vonult végig Párizs utcáin, hogy megemlékezzenek egy nacionalista diák 1994-es haláláról.

„Neonáci csoporthoz tartozás”, valamint más „szélsőséges bűncselekmények” gyanúja miatt 20 személyt őrizetbe vett a szlovák rendőrség egy akciója során Pozsonyban - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi kerületi ügyészség közlésére hivatkozva.