A II. világháború alatt a német légierőben mindössze két rövid hatótávú felderítőgépet rendszeresítettek nagy számban. Az egyik volt a kéttörzsű, csupaüveg pilótafülkés Focke-Wulf Fw 189 Eule, a másik a felsőszárnyas Henschel Hs 126.

(Az asszimetrikus elrendezésű Blohm und Voss Bv 141-ből kevés készült.) Az "Eule" 1938 júliusában repült elő- ször, és 1940 végén állították csapatszolgálatba. A 16 darabos prototípuson és nullszériás gépen kívül 848 készült el sorozatban, a legnagyobb darabszámban a Fw 189A. Annak ellenére, hogy a Fw 189 Eule törékeny szerkezetnek tűnt, a keleti fronton elért sikerei után számos más feladatra is kijelölték.

Az alacsonytámadó feladatkör kiegészült az éjszakai vadászgépével, legalább 30 darab A-1-est alakítottak át erre a célra. A felderitést szolgáló berendezések helyébe FuG 212 Lichtenstein C1 elfogó radart szereltek, a szokásos négyágú antennával a gép orrán. A Fw 189 éjszakai vadászgépekkel két éjszakaivadász-egység, az I/N 100 és a Stab/NJG 5 pilótái repültek.