Kövess minket -on és -en!

A "Wiking" hadosztály 1943. április elejétől július 12-ig a Don folyó középső szakaszán védelemben volt, majd szeptember 14-ig Harkov körül harcolt.

Szeptember közepétől a hónap végéig Kijevtől keletre, ezt követően november 12-ig a Dnyeper mentén vívott harcokat a támadó szovjet csapatokkal. November közepétől 1944. február 17-ig Cserkaszinál bekerítésben harcolt, majd maradványai kitörtek.

1944. február közepétől március 17-ig az alakulatot Lublin térségében páncéloshadosztályként újjászervezték, majd a félig átszervezett csapatait Kovel körül vetették be május 10-ig. A személyi állomány veszteségeinek pótlására a hadosztályt már a Harmadik Birodalom határain kívül élő úgynevezett népi németekkel is feltöltötték.

Ezt követően július 18-ig befejezték a hadosztály feltöltését és Lublin térségében hadseregcsoport-tartalék lett.

Kövess minket -on és -en!

Szovjet hadijelentések szerint 1945. április 4-én fejeződtek be Magyarországon a második világháborús harci cselekmények, amikor a Vörös Hadsereg "kiűzte" az utolsó német egységeket.

Óriási a szakadék azok között, akik politikai érdekeikhez mérten cserélgetik eszméiket - legyenek liberálisok vagy bolsevikok -, és azok között, akik, mint a nacionalisták, különösen az Arany Hajnal tagjai, hűek maradnak meggyőződéseikhez, olvasható a görög Arany Hajnal honlapján.

Zsidó-liberális megbotránkoztatást váltott ki a jelenleg az Atlético Madridban futballozó Marcos Llorente és a már visszavonult spanyol labdarúgó, Ibai Gómez által promotált új spanyol kávémárka.

A berdicsevi munkatáborban mostoha viszonyok uralkodtak. Először fel kellett építeni szállásunkat, kitermelni a hozzá szükséges anyagokat, rendezni kellett a terepet.

Házi készítésű pokolgép robbant egy Athén központjában található lakóházban, az Ampelokipoi negyedben. A rendőrség közleménye szerint egy férfi meghalt, egy nő pedig súlyosan megsérült.

Európa, történelmében átélt minden felforgató népvándorlást, látott véres háborúkat és átkos széthúzást, de a második világháborút követő lét és nemlét ily tragikus válaszútja elé nem került még soha.

Nem szeretem a négereket, még kevésbé a mulattokat. A mulattok perverzek és szadisták, ráadásul szörnyűségesen arrogánsak a katasztrofális IQ-juk ellenére (vagy éppen ezért). Ezzel együtt a legutóbbi szövege kiváló.

A skandináv származású, óészaki nyelvet beszélő kereskedő, hajós és harcos vikingek a 8. század vége és a 11. század között Európa-szerte rettegett harcosokká váltak.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

„Ideje megtisztítani az algákat, gombákat és növényeket a kolonialista örökségtől, és végleg kiirtani a tudományos nevükből a sértő kifejezéseket” – indítványozta Gideon F. Smith és Estrela Figueiredo, a Nelson Mandela Egyetem két botanikusa 2021-ben.

Valaha, réges-régen, még a II. világháborúban volt egy erődítményekből álló védvonal, melyet a később legyőzhetetlennel minősített szovjet haderő sem tudott áttörni. Árpád-vonalnak hívták.

Július 15-én hét hónap börtönre ítélték Hans Jørgen Lysglimt Johansent, a Szövetség – Alternatíva Norvégiának (Alliansen – Alternativ for Norge) párt elnökét.

Az aHang nevű baloldali civilszervezet egyik koordinátora fordult Budapest rendőr-főkapitányához, hogy betiltasson vele egy magánrendezvényt – írja a Magyar Jelen.

Több mint ezerkétszáz nacionalista vonult fel szombaton délután Drezda belvárosában, hogy megemlékezzenek az 1945-ös angol-amerikai terrorbombázás áldozatairól. A békés demonstrációt azonban jelentős antifasiszta őrjöngés is kísérte.

Geopolitikai szempontból semmi sem indokolja, hogy Európa az Egyesült Államok „szövetségese” (valójában csatlósa) legyen, ezért az atlantista projekt nem más, mint amerikai megszállás meghatalmazott (proxy) útján.