Kövess minket
-on és
-en!
Forrás: Landesgeschichtliches Informationssystem Hessen
Négy német tartományban házkutatást tartottak a „szélsőjobboldali” Compact kiadványt megjelentető cég telephelyein és más ingatlanokban azt követően, hogy a belügyminisztérium betiltotta a havilapot, mondván, hogy az alkotmányos rend ellen dolgozik.
Miután egy ruandai néger „fiatal” azt adta, ami lényege, vagyis fehérek mészárlásába kezdett, szerte az Egyesült Királyságban demonstrációk kezdődtek, melyek gyakran csaptak át erőszakos megmozdulásokba.
Kanye West legújabb bejegyzésében megvédte a horogkeresztes pólók árusítását, és azt állította, hogy már nem áll zsidók irányítása alatt.
A brit kormány pénzügyi szankciókat vezetett be a nemzetiszocialista Blood and Honour hálózat ellen, amely a skinhead zenei szcnéával évtizedek óta aktív kapcsolatban áll.
A második világháborúban utolsó évében, 1945. február 13-án foglalták el a szovjet csapatok teljes egészében a magyar fővárost.
„Antifasisztaként kriminalizáltak az Orbán-rezsim alatt” – Ilaria Salis olasz szélsőbaloldali verőemberből lett EP-képviselő, valamint társai emelték fel hangjukat a magyar igazságszolgáltatással szemben az Európai Parlamentben.
1945. május 2-án adták meg magukat a Nagynémet Birodalom (Großdeutsches Reich) fővárosát, Berlint védő német erők a szovjet Vörös Hadseregnek.
Nem sok fotós használt színes filmet az 1930-as években, és közülük is kevesen hagytak hátra olyan nagyszerű képeket, mint Hugo Jaeger, aki tehetségét és egyéni látásmódját már jóval a háború előtt a német nemzetiszocializmus szolgálatába állította.
Kommandósok és bilincsek nélkül jelent meg legutóbbi tárgyalásán az antifa támadások elsőrendű vádlottja. Az olasz nőnek az ügyben ez volt a harmadik tárgyalása, de vallomást mindeddig még nem tett az ülések idején.
Semmi sem tudja megakadályozni az új nemzedékeket abban, hogy szeressék Adolf Hitlert.
Ma 1945. május 8-át a második világháború végének és a „náci rezsim” bukásának napjaként tartják számon hivatalosan Németországban.
A soha nem létezett zsidó-keresztény kultúrát (amely egy filoszemita politikai termék) megvédeni igyekvő Magyar Péter egy keménynek gondolt odamondással kezdte beszédét a közmédia épülete előtt.
Elképesztő pénzt költött és ezreket internált a magyar kommunista vezetés, hogy a jugoszláv határon kiépítse a „magyar Maginot-vonalat”. Nem volt semmi értelme.
Megkezdődött kedden Frankfurtban a XIII. Heinrich Reuss herceg türingiai ingatlanvállalkozó és arisztokrata által vezetett államellenes csoport kilenc feltételezett tagja ellen terrorizmus és hazaárulás miatt indított per tárgyalása.
Isabel Peraltat három és fél éves börtönbüntetéssel fenyegetik, mivel a vádirat szerint „gyűlöletet és diszkriminációt” szított muszlimok és marokkói bevándorlók ellen.