Kövess minket -on és -en!

Megkezdődött kedden Frankfurtban a XIII. Heinrich Reuss herceg türingiai ingatlanvállalkozó és arisztokrata által vezetett államellenes csoport kilenc feltételezett tagja ellen terrorizmus és hazaárulás miatt indított per tárgyalása.

A hatóságok szerint a Birodalmi polgárok (Reichsbürger) nevű revizionista mozgalomhoz köthető csoport azt tervezte, hogy felszámolja a demokratikus berendezkedést, és az 1871-ben alapított Német Császárság mintájára szervezi át az országot. Az összeesküvésben a gyanú szerint legalább 27 ember vett részt.

A modern német állam legitimitását elutasító mozgalom kilenc feltételezett tagját terrorszervezetben való részvétellel és hazaáruló szervezkedés előkészületeinek megszervezésével vádolják. A vádlottak tagadják a terrorizmus és a hazaárulás vádját.

A német biztonsági szervek történetének egyik legnagyobb szabású műveletében háromezer rendőr és terrorelhárító bevetésével 11 tartományban, egyszerre 130 helyszínen ütöttek rajta a csoport tagjain 2022 decemberében.

A német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) becslése szerint a Birodalmi polgárok mozgalmához nagyjából 23 ezren tartoznak.

A Frankfurt külvárosában, egy szigorúan őrzött tárgyalóteremben zajló per a második, amely az „összeesküvés” tagjai ellen indult. A csoport kilenc tagja ellen a múlt hónapban Stuttgartban indult per azzal a váddal, hogy a tervezett puccs után statáriumot hirdettek volna.

A most a vádlottak padján ülők között van egy ingatlanvállalkozón kívül Maximilian Eder és Rüdiger von Pescatore volt katonatisztek, valamint Birgit Malsack-Winkemann volt bíró és egykor AfD-s parlamenti képviselő, akik az ügyészek szerint a „politikai és katonai vezetői lehettek a német kormány erőszakos megdöntésére szőtt összeesküvésnek”.

„A vádirat szerint a vádlottak a parlament megrohamozását és a választott képviselők lefogását tervezték a hatalom megragadása céljából. Tudták, hogy a hatalomátvételhez embereket kell megölniük” – írták az ügyészek a tárgyalás előtt.

Őket azzal is vádolják, hogy orosz hivatalnokokat pénzeltek a támogatásukért cserébe, többek között németországi orosz konzulátuson és a szlovák fővárosban tartott találkozókon.

A vád szerint Malsack-Winkemann a parlamenti pozícióját kihasználva több összeesküvőtársát is bejuttatta a berlini Reichstag épületébe egy felderítőgyakorlat keretében. Az ügyészek szerint az összeesküvőknek mintegy 500 ezer euró (192,7 millió forint) állt a rendelkezésére, és több mint 100 ezer lőszert gyűjtöttek össze.

Kövess minket -on és -en!

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való kiugrását.

Pro vagy kontra, de az egyértelmű, hogy napjaink politikai felhozatalában a főszereplők egyikévé avanzsált a milliárdos Elon Musk, és ennek az üde színfoltnak én még azzal együtt is örülök, hogy az elmúlt évek keserű tapasztalatai nyomán kénytelen vagyok az ő személyét is erős fenntartásokkal kezelni.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

Ezer fős antifasiszta őrjöngés kísérte Brüsszelben Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés vezetőjének, valamint Orbán Viktor szövetségesének a látogatását, melyet a brüsszeli Magyar Házban tett.

Mindig bátorító, amikor a tudományos felfedezések megerősítik azt, amit az emberek mindig is tudtak. Különösen így van ez manapság, amikor a józan észt elnyomják, de a tudomány mégis megerősíti azt (ami ilyen esetekben forradalminak tekinthető).

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

Megérkezett az Egyesült Államokba a dél-afrikai menekültek első csoportja, akiket a Trump-kormányzat azért fogad be, mert az afrikai köztársaságban igazságtalan faji megkülönböztetéssel és erőszakkal kell szembenézniük.

A svájci törvény nem csak a legismertebb jelképekre vonatkozik. A horogkereszt és a karlendítés mellett a kódolt jelképeket is tiltják majd.

Húsvét vasárnap reggelén, mely idén egybe esett Adolf Hitler születésnapjával, három horogkeresztes lobogó jelent meg a svédországi Essingeleden autópálya egyik alagútja fölött.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

Ausztrália szigorú „gyűlölet-bűncselekmények” elleni törvényeket fogadott el, beleértve a terrorista bűncselekmények és a „gyűlöletszimbólumok” felmutatása esetén kiszabható kötelező minimumbüntetést.

Nem sok fotós használt színes filmet az 1930-as években, és közülük is kevesen hagytak hátra olyan nagyszerű képeket, mint Hugo Jaeger, aki tehetségét és egyéni látásmódját már jóval a háború előtt a német nemzetiszocializmus szolgálatába állította.

Embrahim Rasool dél-afrikai nagykövet egy külpolitikai szeminárium résztvevőinek azt mondta, hogy Donald Trump amerikai elnök „fehér fajvédő mozgalmat vezet” Amerikában és világszerte.

A hadosztályt először 1939 októberében állították fel Pilsen mellett, miután az SS-Verfügungstruppe egyes alakulatai a német szárazföldi haderő „Kempf” páncéloshadosztályába beosztva részt vettek a lengyel hadjáratban.