Kövess minket -on és -en!

Több mint egy tucat holland egyetem vezetője utasította munkatársait, hogy egy palesztinbarát csoport kérésének megfelelően vegyék számba az izraeli és zsidó szervezetekkel való kapcsolataikat.

A lap szerint az egyetemek a The Rights Forum, egy palesztinbarát csoport múlt havi kérésére adták ki az utasítást. A fórum igazgatója, Gerard Jonkman kérésében dokumentumokat vagy információkat kért az izraeli egyetemekhez, intézményekhez és vállalkozásokhoz fűződő kapcsolatokról, valamint az Izrael állam támogatását propagáló szervezetekkel való intézményi kapcsolatokról – olvasható a Szombat nevű zsidó portálon.

Binyomin Jacobs, Hollandia főrabbija, aki az Európai Zsidó Szövetség (European Jewish Association) antiszemiták elleni harccal foglalkozó bizottságát is vezeti, elmondta: „ez a követelés bűzlik az antiszemitizmustól”, és emlékezteti őt arra, „amikor a holland polgármesterek a holokauszt idején a német megszállóknak a zsidókról szolgáltattak információkat”.

Binyomin Jacobs kifejtette: „Nagyon jól ismerem a The Rights Forumot, és világossá kell tenni: minden izraelit és minden zsidót meg akarnak jelölni a hollandiai egyetemeken, annak a torz elképzelésnek a jegyében, amely szerint valamiféle homályos cionista/zsidó junta irányítja a holland egyetemi rendszert. Ez bűzlik az antiszemitizmustól, de nem lep meg, tekintve ennek a csoportnak a hírnevét. Ami igazán aggaszt, az az, hogy milyen sok egyetem válaszol készséggel egy ilyen átlátszóan antiszemita felkérésre. Ez arra emlékeztet, hogy az ország megszállása idején a legtöbb holland polgármester együttműködött, és átadta városaik zsidó lakosainak nevét a náciknak.”

A főrabbi szerint a cionizmusellenesség és az antiszemitizmus között nagyon kicsi a különbség, valamint arról számolt be, hogy Hollandiában eltöltött évei során ritkán emlékszik a „zsidók számára ilyen mérgező légkörre”:

„Megdöbbentő a behódolás egy olyan csoport előtt, amely nyíltan ellenséges Izraellel, a világ egyetlen zsidó államával szemben” – kesergett.

Kövess minket -on és -en!

Hunyadi János és Újlaki Miklós erdélyi vajdák egyesült serege 1442. március 25-én győzték le az Erdélyre törő Mezid béget Szebennél. A diadal az egyik első volt Hunyadi török elleni sikereinek sorában, amelyek messze földön híressé tették a tehetséges hadvezért.

A német nacionalista zenekar, a Landser, korábban betiltott dala, a „Wacht an der Spree” kapcsán megint komoly hisztériát robbant ki Bajorországban.

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

„Ha nincs intervenció, akkor nem éltem volna túl. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ha nincs január 7-e, akkor ez a jelen sem létezne” – Chum Mey, a rettegett vörös khmerek által működtetett egyik kambodzsai börtöntábor túlélője.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

A 84 éves Bosnyák Imrét, a Nyilaskeresztes Párt egykori propagandistáját, 1997. augusztus 24-én temették a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájába.

Kevesen tudják, hogy a második világégés idején a Szent Korona földjét védő honvédeink a német fegyvertársaktól igazi nagymacskákat is kaptak. A magyar kezek által megszelídített ragadozók sokszor nagyot haraptak a vörös rém testéből. A legsikeresebb vadász Tarczay Ervin páncélos százados volt.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

Az öt darab, Adolf Hitler német birodalmi vezér nevéhez köthető régi levelezőlap nem jutott el Németországba, miután a tulajdonost feltartóztatták.

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Az európaiak imádják a cenzúrát. Egy új felmérés, amelyet Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Lengyelországban végeztek, azt mutatja, hogy az európaiak közel fele (47 százalék) támogatná az X közösségimédia-platform betiltását az EU-ban, ha az továbbra is megsértené az európai szabályokat.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.