Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER
Koszorús megemlékezést tartottak Rákosi Mátyás születésének 130. évfordulóján a Farkasréti temetőben. 2022-ben. Magyarországon.
Nincs egyszerű helyzetben egy hithű kommunista hazánkban: a sarló és kalapács, valamint az ötágú vörös csillag hosszú évek óta tiltott önkényuralmi jelkép. Legfeljebb a még mindig tapasztalható Kádár-nosztalgia adhat némi vigaszt nekik. De terem babér azoknak, akik nem is Kádár Jánost, hanem Rákosi Mátyást tartják a nemzet igazi megmentőjének? A jelek szerint nem sok - írja az eseményről tudósító Blikk. Alább a folytatás.
A szervezők szombat délelőtt fél 12-re hirdették meg a koszorúzást. Pontosan érkeztünk, és rögtön elkezdtük pásztázni a temetőt, hogy észrevegyük a pufajkába öltözött idős urakat, vagy legalább meghalljuk az Internacionálét könnyes szemmel dúdoló asszonyokat. Hála a néhány kopottas kitüntetésnek a kabátján, végül felismertük a főszervezőt, Lászlót és három elvtársát, akikkel a megemlékezésre érkezett. Ők mutatták meg nekünk Rákosi sírját, ugyanis a névtábla hiányzik - mint megtudtuk -, valószínűleg rongálás áldozata lett.
Na, de hogyan érkezik egy koszorú az egykori pártfőtitkár földi maradványaihoz? Vörös lepelbe bugyolálva? Dehogy. Követői ennél haladóbb szellemű módszert választottak. Egy a francia multi, az Auchan szatyrában, egy BioTech USA (!) feliratú zacskóba csomagolva hozták, mellette egy Coca Colával, amelynek mámorában már a hidegháború évtizedeiben is fetrengtek a gaz imperialisták.
Az eseményre a „Köszönjük néked, Rákosi elvtárs” című örökzöld nótával hangolódtak a résztvevők, majd következett az ünnepi beszéd.
„Ki volt Rákosi Mátyás életében? Volt egy szebb, igazságosabb világra vágyó fiatal, katona, forradalmár, bátor kommunista harcos, az illegalitás éveiben börtönben ült, majd hazánk felszabadulása után egy egész nép vezetője lett. Rákosi elvtárs érdemei elvitathatatlanok és megkérdőjelezhetetlenek” - szónokolt a főszervező. De mik is voltak ezek az érdemek?
„Abban az időben, amikor Rákosi elvtárs vezette az országot, hazánk nem a hárommillió koldus országa volt, hanem egy béke, és gazdasági fejlődés útjára lépő ország” - idézte szinte pontosan a történelemkönyveket László.
Majd következett a koszorúzás: az urnatartóra felragasztották Rákosi Mátyás nevét, szándékosan olyan módon, hogy amennyiben ismét le akarja szedni valaki, ne rongálja meg a sírt. Miután a koszorúk is a helyükre kerültek, egy újabb technikai malőr miatt hiába vártuk az Internacionálét, így anélkül ért véget a rövid megemlékezés. Még épp időben, ugyanis a temető gondnoka jelezte, engedély híján nem tarthatnak ilyen jellegű eseményt. Annyi időt azért még kaptak, hogy lőjenek pár fotót egy vörös terítőt maguk előtt tartva, amelyen arany színnel díszelgett a főtitkár portréja.
Az egyik szimpatizáns, Katalin a temető bejáratánál még felidézte lapunknak Rákosival közös emlékét.
„1952-ben, ha jól emlékszem, április negyedikén első osztályos koromban kivonultunk a Felvonulási térre, ahol az volt a feladatunk, hogy egy szál virággal szaladjunk fel a tribünre. Kaptam egy puszit Rákosi Mátyástól, nagyon örültem” - emlékezett vissza élete meghatározó pillanatára az idős asszony.
Azt már a főszervezetőtől kérdeztük meg, szerinte miért nem voltak túl sokan. László a rendszerváltás óta érződő, mindkét oldal által harsogott antikommunista propagandát tette felelőssé.
„Annak idején egy elismerés volt, ha valakire azt mondták, kommunista, ma már a legnagyobb sértés. Vannak akik szeretettel gondolnak vissza arra az időszakra, csak nem vállalják fel ezt az eszmét" - mondta László. Azt azért hozzátette, „sok negatívum is történt akkor, amit nem tudunk tagadni”, de összességében mégis pozitívnak tekintik azt az időszakot.
Aki azt gondolja, hogy azért hasonlít egy szűkebb baráti társaságra Rákosi rajongói klubja, mert a kommunista vezér véreskezű diktátor volt, nem is tévedhetne nagyobbat.
A magyar pártfőtitkár példaképe, Joszif Sztálin ténykedése több tízmillió ember halálát okozta, mind a mai napig nehéz olyan orosz családot találni, ahol valaki egykoron nem esett áldozatául a rezsimjének. A felmérések mégis azt mutatják, hogy az oroszok a mai napig őt tartják a történelem legkiemelkedőbb alakjának - most kapaszkodjanak meg - Vlagyimir Putyint is megelőzve, több mint kétharmaduk pedig elismerően gondol rá.
Oroszországban ráadásul a regnáló hatalom is épít a Sztálin-nosztalgiára, Moszkvában pedig minden évben óriási tömegek emlékeznek meg az uralkodására.
