Kövess minket -on és -en!

A londoni Islington önkormányzat korábban olyan állításokat tett közzé, amelyek szerint már a három hónapos csecsemők is faji elfogultságot mutathatnak.

A londoni önkormányzat posztját nemrég leplezték le a The Telegraph riporterei, miután a lap korábban kiderítette, hogy az Egyesült Királyságban több önkormányzat is igénybe vette egy „maoista”, fehérellenességgel foglalkozó szervezet szolgáltatásait, hogy a bölcsődei személyzetnek faji tudatossági képzést tartsanak.

A nemrég megjelent jelentés szerint az egyik önkormányzat, amely igénybe vette az úgynevezett Black Nursery Manager tanácsadó cég által nyújtott „sokszínűségi tréning” szolgáltatásait, korábban azt is állította, hogy már a három hónapos csecsemők is lehetnek faji alapon elfogultak saját gondozóikkal szemben.

Az eredetileg egy 2021-ben az Islington önkormányzatához kapcsolódó fiók által feltöltött posztban megjelent állítás egy másik poszt mellett jelent meg, amely szerint „a fehér gyermekek ötéves korukra erősen elfogultak a fehérség javára”, valamint egy linket is tartalmazott, ami az állami tulajdonú BBC által készített anyagra mutatott, amely arról szólt, hogyan kell a kisgyermekekkel a faji hovatartozásról beszélni.

„Alapvetően sok tanulmány, amelyet a gyermekekről és a fajról szóló ilyen jellegű elképzelések alátámasztására mutatnak be, egyszerűen összemossa az egyik csoport elfogadását egy másik csoport elutasításával” – mondta Adrian Hart, a Don't Divide Us nevű szülői kampánycsoport munkatársa a The Telegraphnak az Islington önkormányzata által megfogalmazott állításokkal kapcsolatban. Az idézett szakértő megszólalásának ugyan nem sok értelme van, de számos tanulmány valóban kimutatta, hogy a fehér bőrű csecsemők a fehér bőrű szüleik környezetében érzik magukat biztonságban, és riadalmat kelthet bennük, ha egy szénfekete illető jelenik meg felettük.

A Telegraph felfedezése nem sokkal azután történt, hogy a lap kiderítette, hogy a helyi önkormányzatok jelentős része egy olyan szervezetet bízott meg a régióban a bölcsődei személyzet képzésére, amely ellentmondásos kritikai fajelméletet terjeszt, ami viszont már egészen más tészta, és a genetikai tudományhoz sincs sok köze.

Kövess minket -on és -en!

A Little Rock-i négereket sokkolta, hogy a hétvégén a nemzetiszocialista Blood Tribe csoport tartott felvonulást a város több pontján.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

A spanyol rendőrség és az Europol közös akcióban csapott le a Bázis nevű, „terrorszervezetként” emlegetett nemzetiszocialista aktivistacsoport feltételezett tagjaira, három embert letartóztattak – írja közleményében az Europol.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

A 84 éves Bosnyák Imrét, a Nyilaskeresztes Párt egykori propagandistáját, 1997. augusztus 24-én temették a Rákoskeresztúri köztemető 298-as parcellájába.

Tapasztalati tény, hogy a fehérek sokkal kevésbé erőszakosak és rasszisták a feketékkel szemben, mint fordítva. Egyrészt, mert az erőszakosság genetikai eredetű, másrészt, mert a fehéreket kulpabilizáló (bűntudatébresztő) agykárosításnak vetik alá, hogy engedelmesek legyenek az antirasszista, vagyis par excellence fehérellenes ideológia kánonjaival szemben. 

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.

A német rendőrség a minap másodszorra hajtott végre több tartományban razziát a Der Schelm nevű nemzetiszocialista könyvkiadó ellen. Ezzel egyidőben Spanyolországban és Lengyelországban is végrehajtottak az ottani hatóságok házkutatásokat a német rendőrállam kérésére.

Kommandósok gyűrűjében lépett ismételten a Fővárosi Törvényszék termébe Maja Trux hétfőn. Egy tanút hallgatott meg a bíróság, és videófelvételeket ismertettek az antifa támadások ügyében.

A német rendőrség összehangolt akcióban csapott le Brémában öt német nemzetiszocialistára. A házkutatások során egy puskát, több pisztolyt, késeket, machetéket, valamint nagy mennyiségű propagandanyagot foglaltak le.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.