Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

Orosz hírszerzési források szerint az Európában állomásozó amerikai haderők harckészültségét olyan szintre (Defcon 2) emelték, amire mindeddig csak kétszer került sor: az 1962-es kubai válság idején és az amerikai szoldateszka iraki Sivatagi vihar hadműveletének megkezdése előtt.

Ugyanakkor az utóbbi időben jelentősen megnövekedett amerikai katonaiműhold-konstelláció jelenlétét regisztrálták Oroszország területe felett, az amerikai hadsereg 101. légideszant-hadosztálya pedig – majdnem 80 éve először bevetve Európában – az Oroszország elleni háborút gyakorolja néhány kilométerre az ukrán határtól Romániában. Az amerikaiak tehát tovább szítják a feszültséget és provokálják Oroszországot, miközben prüszkölnek az iráni harci drónok ukrajnai megjelenése miatt. Objektíve persze minden okuk megvan rá.

Az iráni Sahed-136 deltaszárnyú kamikaze drónok ugyanis technikailag jobbak és praktikusabbak, mint az örmény–azeri konfliktus legutóbbi fordulójában az azeri fél csodafegyverének bizonyuló török Bayraktar TB2-es drónok. Ukrajnai bevetésükkel Oroszország az amerikai Himars harcászati ballisztikus rakétarendszerekre is csapást mérhet, nem véletlenül nevezik őket a katonai szakzsargonban Himars-gyilkosnak. Ha az amerikaiak tervezték volna, akkor következő generációs lopakodónak neveznék, és a nyugati katonai szaksajtó dicshimnuszokat zengene róluk. Rakétavédelemmel persze viszonylag könnyű leszedni őket, a probléma csak az, hogy az ellenrakéták hússzor többe kerülnek, mint maga a drón. Rakétákkal lövöldözni rájuk kész gazdasági öngyilkosság. Ezek az iráni drónok a NATO katonai doktrínájának egyik gyenge pontját használják ki. Könnyű ellenük védekezni, de bármilyen ellenszer, amelyet a NATO bevet az elhárításukra, horribilis összegbe kerül.

Amerika fegyvereit nem háborúra tervezték, hanem elsősorban arra, hogy maximalizálják a profitot az amerikai politikai rendszert és médiát uraló globalista vállalati-pénzügyi kaszt számára, másodsorban pedig hogy lenyűgözzék velük az amerikai közvéleményt. A profitmaximalizálás magában foglalja a váltságdíj beszedését is az amerikai maffiának behódoló korrupt külföldi bábkormányoktól, amelyek túlárazott bóvlikat vásárolnak Amerikától. Az irániak okosabbak, mint az amerikaiak, mivel a háborús stratégiájuk arról szól, hogy hogyan lehet gazdaságilag fenntartható hadsereggel harcolni korlátozott erőforrások birtokában. Ezzel szemben az amerikai katonai doktrína mottója: minden pénzt elkölteni, minden erőforrást elpazarolni, költséges tömegpusztító fegyvereket gyártani, tömegesen bevetni őket, és nem gondolni a holnapra. Amerika terrorizmus elleni háborúja a pénzügyi hadviselés iskolapéldája. Pontosan ehhez folyamodtak az irániak és a tálibok is, hogy elűzzék az amerikaiakat Irakból és Afganisztánból. Olyan stratégiát folytattak, amely arra kényszerítette az USA-t, hogy eszetlenül költekezzen és pazaroljon, amíg teljesen ki nem merült anyagilag. A Sahed-136 lényegében gerilla-hadviselés – csak a levegőben.

Az ukrajnai háború azt mutatja, hogy az egyenrangú vagy közel egyenrangú ellenségek közötti konfliktus megköveteli a technikailag fejlett, nagyipari mértékű termelőapparátus meglétét. Az orosz támadás olyan ütemben fogyaszt lőszert, amely jelentősen meghaladja az amerikai előrejelzéseket és lőszergyártási kapacitást. Ahhoz, hogy az USA a demokrácia arzenáljaként léphessen fel Ukrajna védelmében, meg kellett volna őriznie korábbi teljes spektrumú ipari bázisát, amelyet azonban időközben már jórészt de­lokalizált Kínába. Ez a helyzet azért kritikus számára, mert az orosz invázió mögött a világ gyártási központja, Kína áll. Miközben az USA egyre több és több készletét kezdi felhasználni, hogy Ukrajnát a háborúban tartsa, Kína még nem nyújtott érdemi katonai segítséget Oroszországnak. Márpedig a Nyugatnak abból kell kiindulnia, hogy Kína bizonyára nem fogja hagyni, hogy Oroszországot legyőzzék, pláne nem lőszerhiány miatt.

Ugyanakkor a különböző fegyveres erők harci képességét és az USA-t fenyegető potenciális veszélyeket elemző Heritage Foundation nevű washingtoni agytröszt az USA katonai erejéről szóló jelentésében – annak kilencéves történetében első alkalommal – az amerikai hadsereget „gyengének” minősítette. Kína továbbra is a legátfogóbb biztonsági kihívást jelenti a rosszul felkészült amerikai haderő számára. Az amerikai hadsereg által kapott általános „gyenge” minősítés mellett az alapítvány minden egyes haderőnemet külön-külön is rangsorolt a képesség, a teljesítmény és a készenlét alapján, és így a szárazföldi haderő „csekély jelentőségű”, a légierő „nagyon gyenge”, a haditengerészet pedig „gyenge” minősítést kapott. Az USA technikailag is lemaradt egyre erősebb riválisai mögött, beleértve a nagy hatótávolságú rakétákat, amelyekből jelenleg mindössze háromszázzal rendelkezik, szemben Kína több mint 14 ezer és Oroszország több mint 12 ezer rakétájával.

Ráadásul a személyi állománya tekintetében sem áll sokkal jobban. Az amerikai hadsereget népszerűsítő hollywoodi propagandafilmek ellenére a katonai pálya egyre kevésbé népszerű a fiatalok körében. Az idei például a vietnámi háború óta a legrosszabb toborzási évnek bizonyult, a célként kitűzött újonclétszám alig felét sikerült besorozni, mert a katonakorú fiatalok kevesebb mint egynegyede alkalmas a szolgálatra, a többieket büntetett előéletük, mentális vagy fizikai állapotuk (főleg elhízottságuk) miatt kénytelenek kiszuperálni. Hivatalba lépését követően a Biden-kormány sietett ugyan kijelenteni, hogy „a transzneműek jogai emberi jogok”, és ingyenes nemváltoztató műtéteket kezdett felajánlani az aktív szolgálatot teljesítő és a leszerelt katonáknak egyaránt, de sajnálatos módon az a kilátás, hogy ingyen megváltoztathatják a nemüket, mielőtt meghalni mennek Oroszország ellen Ukrajna védelmében, nem volt elég vonzó az amerikai fiataloknak ahhoz, hogy tömegesen megrohamozzák a toborzóirodákat.

Másrészt a leszerelt katonák közismert amerikai sorstragédiája is sokakat elrettent a szolgálattól. Az utóbbi két évtizedben ugyanis több mint 114 ezer amerikai veterán követett el öngyilkosságot, és ha a tendencia változatlan marad, 2030-ra 23-szor több obsitos amerikai katona végez magával, mint ahányan a 2001. szeptember 9-i iszlamista merényleteket követő háborúkban harci cselekmények során vesztették életüket. Amerika érdekében nem érdemes háborúzni – még maguknak az amerikaiaknak sem.

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE