Kövess minket -on és -en!

Kanye West a népszerű amerikai konteós, Alex Jones rádióműsorának, az Infowarsnak volt a vendége az egész arcát takaró fekete maszkban, egy új, antiszemita barátja társaságában.

A műsorban West arról beszélt, hogy minden emberhez hasonlóan Hitler is értékes ember volt, és hogy ő látja azokat a jó dolgokat, melyek a német nemzetiszocialisták vezérének köszönhetőek. Később antiszemita csípkelődésekben a volt izraeli miniszterelnököt, Benjamin Netanyahut is felemlegette.

West rádiószereplését rögtön szétszedték a zsidók és liberálisok a Twitteren, ahová a rapper erre reagálva azt írta, hogy „imádja az első alkotmánymódosítást” (ami a szólásszabadsághoz való jogot rögzíti), és azért imádkozik Jézushoz, hogy Elon Musk beváltsa a reményeit a Twitterrel kapcsolatban.

A közösségi oldalt nemrég felvásárló, és ott sok változást életbe léptető Muskot ez nem hatotta meg annyira, hogy elnézzen mindent a rappernek, aki amúgy az InfoWarsban is beszélt kettejük jó kapcsolatáról, de az már ezt is szétfeszítette, hogy egy horogkeresztes képet osztott meg Twitteren. A posztot szinte azonnal törölték, amikor pedig egy felhasználó arra kérte Muskot, hogy „javítsa meg Kanye-t”, a techmogul így válaszolt: „Mindent megpróbáltam. Ennek ellenére újra megsértette az uszítás és erőszak elleni szabályzatunkat. A profilja fel lesz függesztve.”

Jellemző, hogy az egyik prominens zsidó így háborgott és összegzett a Twitteren: „Sajnos ez nem egy szatíra. Kanye West volt Alex Jones műsorában, ahol a pszichopaták csaptak össze. Jones: „Te nem vagy náci.” West: „Nos, látom Hitler jó oldalát is. Minden emberben vannak értékek, főleg Hitlerben.”

De kit vitt magával West az interjúra? Nick Fuentest, aki a napokban Donald Trump vacsoráján is megjelent, és akitől még a Republikánus Párt jobbszárnya is rendre elhatárolódik, maga Trump is közleményben tisztázta, hogy nem tudott Fuentes felbukkanásáról. A 24 éves influencer nagy hatással lehet West gondolkodására manapság, ami megmagyarázhatja a rapper zsidóellenes fordulatát, lévén, hogy Fuentes saját bevallása szerint is antiszemita.

Kövess minket -on és -en!

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

Később az is kiderült, hogy a 33 éves németországi lengyel férfi miért helyezte az auschwitzi koncentrációs lágerrel egy szintre a német adóhivatalt.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztályát az ORFK BF Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központon (NEBEK) keresztül keresték meg a német hatóságok egy Magyarországon bujkáló politikai szökevényük felkutatása érdekében. 

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Gyomorforgató riportban sajnáltatja a 2023-as budapesti antifa terrortámadásokban való részvételért a Fővárosi Törvényszék előtt álló, magát nőnek képzelő és ezért nevét hivatalosan is Majára változtató Simeon Ravi Truxot a Deutsche Welle magyar kiadása.

Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

Nyolc évtizednyi piacdemokrácia, konzumidiotizmus, feminista imperializmus és rendszerszintű férfiellenesség nyomán a nyugati fehér férfi mentálisan jórészt elvesztette a férfiasságát.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.