Kövess minket -on és -en!

Egymillió ausztrál dolláros (mintegy 265 millió forint) jutalmat ajánlott fel az ausztrál rendőrség annak, aki érdemi információval segít feltárni egy zsidók ellen 1982-ben elkövetett támadás máig megoldatlan ügyét.

Mark Walton, az új-dél-walesi terrorelhárítás vezetője elmondta, hogy készpénzben fizetnek minden olyan információért, amelynek köszönhetően sikerül valakit elítélni az ügyben. Walton elmondta, hogy két férfit és egy nőt keresnek a támadás miatt, akiknek a rendőrség feltételezése szerint kulcsfontosságú információ lehet birtokukban.

„Ezek a támadások a mai napig élénken élnek a zsidó közösség emlékeiben Izraelben és Ausztráliában, és nyomozóink soha sem feledkeztek meg róluk” – hangoztatta Walton.

1982. december 23-án robbanás történt Sydney-ben az izraeli főkonzulátusnál, pár órával később pedig autóba rejtett pokolgép lépett működésbe a helyi zsidó közösség kulturális központjának alagsorában. A merényletekben többen megsebesültek, de egy zsidó sem halt meg. A rendőrség az ország történetének első megoldatlan terrorcselekményének nevezte, s egyúttal a „palesztin nacionalizmus által motivált nemzetközi terrorizmust” tette felelőssé a támadásért.

1983-ban egy ember ellen vádat emeltek, de az ügy nem jutott el a tárgyalásig.

Kövess minket -on és -en!

Budaházy György, Barcsa-Turner Gábor és Walter Pál Péter ellen emelt 5 év után (!) vádat az ügyészség, amiért más hazafiakkal együtt egy nyilvánosan meghirdetett, LMBTQP+ rendezvényre szerettek volna bejutni, ahol az iskolai LMBTQP érzékenyítés volt a téma.

Szülővárosában, a nyugat-franciaországi La Trinité-sur-Merben szűk családi körben eltemették Jean-Marie Le Pent, a francia Nemzeti Front alapítóját.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Körülbelül 30–40 ember gyűlt össze a Niedermüller Péter által meghirdetett tüntetésre a Nordic Sun Pub előtt kedd délután. 

Pro vagy kontra, de az egyértelmű, hogy napjaink politikai felhozatalában a főszereplők egyikévé avanzsált a milliárdos Elon Musk, és ennek az üde színfoltnak én még azzal együtt is örülök, hogy az elmúlt évek keserű tapasztalatai nyomán kénytelen vagyok az ő személyét is erős fenntartásokkal kezelni.

Beregszászon voltam 1944 októbere elején, amikor az oroszok bekerítették a várost. Levetettük a katonaruhát, és civilben – amit a lakosságtól kaptunk – elindultunk hazafelé.

Mint ismert, Erzsébetváros DK-s polgármestere, a zsidó Niedermüller Péter már megtalálta Magyarország és a kerület legégetőbb problémáját, a Nordic Sun Kulturális Központot.

A földbe épített barakk 1945 júliusában így nézett ki: a lépcsőlejárat mellett volt az ablak, amelyet nem lehetett kinyitni. Bár a nap magasan járt az égbolton, a barakkban mégis félhomály volt.

Június 1-jén, szombat hajnalban az ausztrál National Socialist Network tagjai gyülekeztek a melbourni Northland Bevásárlóközpont előtt, hogy fehér fajvédő tüntetést tartsanak.

Hans Baur altábornagy évtizedeken át komolyan kötődött Adolf Hitlerhez. Ő volt a magánpilótája, de a vezérkar több más, magas rangú tisztjét is rendszeresen szállította.

Hollandiában kitették az internetre, hogy kik lehettek nemzetiszocialista aktivisták az országban a német uralom időszaka alatt.

Többször is bejárta a világsajtót annak a német nyugdíjasnak az ügye, akinek a házában egy Párduc tankot találtak, amit még 2015-ben fedeztek fel a 84 éves heikendorfi férfinél, de csak 2021-ben ítélték el érte.

Antiszemita aktivisták március 15-én megsemmisítették a szigetmonostori holokauszt-emlékművet.