Kövess minket -on és -en!

Vádat emeltek pénteken Németországban egy csoport feltételezett "szélsőjobboldali terrorista" ellen, akik a szövetségi legfőbb ügyészség szerint merényleteket terveztek mecsetek ellen.

A vádirat szerint a "terrorista szervezetet alkotó csoport minél nagyobb pusztítással, a lehető legtöbb halálos áldozattal és sebesülttel járó támadásokat akart végrehajtani mecsetek ellen, hogy feltüzelje a szélsőséges iszlamistákat, és így országszerte polgárháborús állapotokat idézzen elő. A végső cél Németország állami és társadalmi rendjének, demokratikus berendezkedésének megdöntése volt".

A vádlottak valamennyien német állampolgárok, kivétel nélkül férfiak. Tizenegyen közvetlenül a magát Gruppe S-nek nevező szervezet tagjai voltak, a tizenkettedik embert a csoport külső támogatásával vádolják.

A szövetségi legfőbb ügyészség irányításával februárban csaptak le rájuk. Terrorelhárító egységek mozgósításával egyszerre öt tartományban tartottak razziát. A nyomozók akkor még úgy látták, hogy a csoport "terrorcselekményre vállalkozó", tettrekész magjához öten tartoznak, és a többiek pénzzel és fegyverekkel segítették volna őket, vagy későbbi akciókban vettek volna részt. Időközben kiderült, hogy a Gruppe S jóval szervezettebb és kiterjedtebb.

A Gruppe S vezetője, Tobias Rathjen - a hátsó sorban balról a második - egy másik hazafias csoport találkozóján

A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) legutóbbi, júliusban kiadott éves jelentése szerint a biztonsági szerveknél megfigyelt patrióták száma Németország idegen inváziójának köszönhetően a második világháború óta a legmagasabbra emelkedett, meghaladta a 32 ezret. Közülük mintegy 13 ezer embert sorolnak a politikai meggyőződésüket akár erőszakkal is érvényre juttatni hajlandó szélsőjobboldali hazafiak közé.

Kövess minket -on és -en!

Gyászkeretes emlék marad számomra 1945. március 4. Szülővárosomra, Szombathelyre bombák hullottak, és a pusztulás az ország romvárosai közötti sorrendben a hatodik helyet juttatta...

1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben).

A brit Telegraph arról ír: részletes útmutatót kaptak walesi óvodák, hogy a kisgyermekek körében is lépjenek fel a rasszista jelenségek ellen.

A Falange hívei közül mintegy 700-an vonultak végig a spanyol fővároson az alkotmány ellen tüntetve, fasiszta jelszavakat skandálva.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

„… Dwight D. Eisenhower nemcsak a nemzetiszocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia megszállási zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken...

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

A múlt hónapban Észak-Karolinában egy fajgyűlölő néger meggyilkolt egy 23 éves ukrán menekültet, Iryna Zarutskát, az esetből politikai ügy kerekedett.

Immár világos, hogy az Irán elleni háború elindításakor Donald Trump súlyosan alábecsülte Irán kormányát, katonai erejét és népét. Irán megtámadása során ismét a cionista érdekeket helyezte az amerikaiak és a világ érdekei elé.

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

A Nordic Sun Kulturális Központ idén februárban nyitotta meg kapuit. Azóta a szélsőbaloldal támadásainak kereszttüzében áll. Idén márciusban több napon át tartó rongálás-sorozat vette kezdetét, amelyet a Momentum erzsébetvárosi szervezete vállalt magára.