Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

Kövess minket: TELEGRAM — VK — TWITTER

A német védelmi miniszter szerint a „botrányba keveredett katonák minden társuk bevetését és teljesítményét, illetve az egész ország jó hírét veszélyeztették”.

„Németország és a német hadsereg jó hírét veszélyezteti, hogy a Litvániában állomásozó katonákat antiszemitizmussal és szexuális erőszakkal vádolták meg” – mondta Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter Hamburgban.

„Aki így viselkedik, az nem szolgálhat a német hadseregben” – fenyegetőzött a tárcavezető fiatal tisztek előtt elmondott beszédében. Kramp-Karrenbauer felszólította a katonai vezetőket, hogy szolgáljanak első védelmi vonalul a „szélsőségességgel” szemben. A védelmi miniszter azt kérte tőlük: „figyeljenek oda, legyenek következetesek, szigorúak, és ne hallgassanak el semmit”.

Az incidens

Litvániából visszahívtak egy páncélgránátos szakaszt, mert áprilisban egy partin „antiszemita” dalokat énekeltek. A Der Spiegel szerint rendszeresen fordultak elő hasonló esetek az egységben, amely Adolf Hitler születésnapjáról is megemlékezett. A német katonák az Enhanced Forward Prensence nevű, Oroszország elrettentése érdekében létrehozott nemzetközi NATO-misszió keretében tartózkodnak Litvániában.

Kramp-Karrenbauer arról hadovált, hogy szerinte a botrányba keveredett katonák minden társuk bevetését és teljesítményét, illetve az egész ország jó hírét veszélyeztették. Hozzátette: a legszigorúbban fognak eljárni velük szemben, és eltávolítják őket a hadsereg kötelékéből.

„Kiképezték őket. Érzékenyítésen estek át. És mindezek ellenére ilyen helytelenül viselkedtek” – panaszkodott a tárcavezető.

Nem ez volt az első hasonló eset a német hadseregen belül - emlékeztetett honlapján a BBC brit műsorszolgáltató.

Tavaly részben feloszlatták, majd megreformálták a KSK nevű elitalakulatot, miután 20 tagjáról kiderült, hogy hazafias nézeteket vallanak. 2017-ben pedig nemzetiszocialista relikviákat találtak két kaszárnyában, amit az összes barakk átvizsgálása követett. A megátalkodott nemzetiszocialisták a német rendőrség köreibe is beférkőztek. Múlt héten Hessen tartomány feloszlatott egy elit rendőri egységet Frankfurtban, mert kiderült, hogy a tisztek közül többen „szélsőjobboldali” csetszobák tagjai voltak.

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

      

      

Maradj velünk kapcsolatban:
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE