„Egy falat Szászország köré, benne az AfD-vel, tetőt rájuk, napalmot és bezárni a kaput” … „égessük fel Szászországot” … „szutykos nácik odúja” … „sötét Németország”. 

Jellemző módon ilyen és ehhez hasonló véleményeket osztottak meg a közösségi oldalakon a Németország nyugati felén immár hét évtizede pusztító frankfurti iskolás társadalommérnökség frankensteini kísérleti laboratóriumában kitenyésztett, mentálisan kasztrált, öngyűlölő, lobotomizált, leszedált, konzumidióta zombik, reakcióképpen arra, hogy az ország keleti felében, az egykori NDK területén élő honfitársaik, velük szöges ellentétben, még némi egészséges életösztönről merészeltek tanúbizonyságot tenni, amikor a Chemnitzben arab „menekültek” által elkövetett halálos késelés nyomán ezreket és tízezreket megmozgató utcai demonstrációkon tették nyilvánvalóvá, hogy mit is gondolnak a Merkel-féle hazaáruló klikk nemzetellenes politikájáról.

„Ellenállás”… „mi vagyunk a nép”… „ez a mi hazánk”… „ki az idegenekkel” − zúgták napokon át a különböző országos és helyi hazafias szervezetek (AfD, Pegida, Pro Chemnitz) felhívására utcára vonuló tüntetők, és a városban lézengő sötét képű egzotikus kisebbségiek többnyire jobbnak látták elinalni az útjukból. Aki nem volt elég fürge közülük, az adott esetben egy kis fizikai noszogatásban részesült, de általában 8 napon belül gyógyult.

És ez az, ami miatt Chemnitzre minden bizonnyal vízválasztóként és követendő példaként fognak majd tekinteni a földrészünk nyugati felét az utóbbi negyven évben megszálló harmadik világbeli gyarmatosítók „remigrációját” (vagyis hazatelepítését) célzó jövőbeli és reménybeli európai reconquista folyamatában. Mert annak ellenére, hogy a megszállók gyakorlatilag naponta követnek el gyilkosságokat, naponta tucatszámra nemi erőszakokat, naponta százszámra mindenféle más bűncselekményeket az őshonosok sérelmére, ez utóbbiak részéről mindeddig soha, sehol nem került sor olyan tömeges, spontán reakcióra, mint most Chemnitzben.

A vezetőik által elárult, médiatikusan elhülyített, jólétben elpuhult nyugat-európai „jóemberek” (Gutmenschen) mindeddig birkaként és szinte zokszó nélkül tűrték, hogy a plutokrata fináncoligarchia „rosszvoltából” nyakukra telepített, idegen fajú és vallású, parazita és agresszív ragadozók szabad prédának tekintsék őket és javaikat, és azt tegyék velük, amit csak akarnak. Még a többi nyugat-európai nációhoz képest némileg kevésbé nyálas, azoknál valamivel temperamentumosabb és férfiasabb olaszoktól is csak egyéni és elszigetelt Rambo-akciókra futotta (Luca Traini például Maceratában igyekezett példát statuálni a nigériai kannibálok által vudu szertartáson lemészárolt, feldarabolt és részben felfalt 18 éves Pamela Mastropietro miatt), látványos és tömeges erődemonstrációra azonban soha.

Németországban egyébként a kedves „bűnügyi színesítők” Chemnitz óta is csak azt nyújtják, mi lényegük. Három 11 éves mohamedán pederaszta praecox például csoportos nemi erőszakot hajtott végre az egyik 10 éves bennszülött osztálytársukon (pontosabban az egyikük megerőszakolta, miközben a másik kettő lefogta). Egy berlini iskola diákjairól van szó, márpedig Berlin történelmi hagyományként mindig is az ország legkozmopolitább (következésképpen legdegeneráltabb) városának számított.

Ma sincs ez másként. Nem is keltett különösebb hullámokat az eset, mintha csak a helyi folklór részének tekintették volna azt a lakosok, és a tettesek életkorára hivatkozva a hatóságok sem csináltak belőle ügyet. Köthenben két afgán azon balhézott össze, hogy melyikük ejtett teherbe egy német lányt, és miközben egy 22 éves német fiatal megpróbálta lecsillapítani őket, belehalt a békéltető misszióba. A 25 ezres kisváros ugyanúgy Szászországban van, mint Chemnitz, a lakosai tehát − annak immáron rendje és módja szerint és elfajzott nyugati honfitársaiktól eltérően − tömegesen az utcán is kifejezésre juttatták felháborodásukat. Chemnitz után ez éppen elég is volt ahhoz, hogy a kollaboráns politikai vezetés és a kontrollált média pánik üzemmódba kapcsoljon.