Magyar családok ezrein ejtett sebet az 1947-es csehszlovák-magyar lakosságcsere, amivel északi szomszédunk célja magyar kisebbség felszámolása és "nemzetállam" megteremtése volt.

Az első bécsi döntéssel 1938-ban Magyarországnak a nyugati nagyhatalmak hallgatólagos jóváhagyásával sikerült visszaszereznie a Trianonban elvett észak-magyarországi egy részét. Visszatért a Felvidék 11 927 négyzetkilométeres, 86 százalékban magyarok lakta déli sávja, gyakorlatilag megvalósult az etnikai revízió.

Párizs még szigorúbb volt

A II. világháború végén azonban sem az igazságos határok, sem Anglia és Franciaország beleegyezése nem számított, a magyar ügy csak a magyarokat érdekelte, a "nagyok" átnyúltak felettünk. Pontosabban azon szomszédos kis országok érdekeit vették figyelembe, amelyek segítették a győzelmet.

Így esett, hogy az 1947-es párizsi békeszerződés értelmében nemcsak a trianoni határokat állították vissza Csehszlovákiával szemben (is), de még újabb három faluról is le kellett mondanunk Pozsony mellett a Duna bal partján. A területi veszteség mellett fájó és rendkívül szomorú következményeket okozva a dokumentum nem fogalmazott meg kisebbségvédelmi rendelkezéseket az utódállamok számára.

Meg akart szabadulni a magyaroktól

Hazánkra a Hitler utolsó csatlósa bélyeget ragasztották, Csehszlovákiát viszont Németország áldozatának tartották, a győztesek oldalán fejezte be a háborút, amit Edvard Beneš csehszlovák elnök maradéktalanul ki is használt. Célja a csehszlovák nemzetállam megteremtése volt, a kisebbségek elleni fellépésének mondva csinált indoka pedig, hogy országa 1938-39-es széthullásáért a magyar és német lakosság felelős.

A kollektív bűnösség elve mentén sorra születtek a megalázó, jogfosztó rendeletek, vagyonelkobzások. A lényeg persze az volt, hogy fizikailag megszabaduljon a nem szláv népelemektől, pofonegyszerű megoldásként úgy, hogy deportálja őket. Csakhogy 1945 nyarán, a potsdami konferencián erre csak a németek esetén kapott engedélyt.

Az elnök összesen 200 ezer háborús bűnösnek kikiáltott magyart akart eltávolítani, a többiekre reszlovakizáció várt – írja a Rubicon.hu. Magyarán kényszerrel próbálta "visszaolvasztani" a szlovák nemzetbe. Talán felesleges megjegyezni, de az érintettek ősei soha nem voltak szlovákok.

Lakosságcsere

A már említett jogfosztó intézkedések egyrészt az asszimilációt erőltették, másrészt zsarolni lehetett velük a magyar kormányt. Gyöngyösi János külügyminiszter több tárgyalás után végül 1946. február 27-én aláírta az úgynevezett csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt. E szerint ugyanannyi felvidéki magyar költözik Magyarországra, ahány magyarországi szlovák kíván Csehszlovákiában élni.

A feltételek viszont a legkevésbé sem voltak egyenlőek. A hazai szlovákok önkéntes alapon, egy jobb, új élet reményében indultak útnak, nacionalista szervezetek kampányainak hatására. Mint ez a részlet a Sloboda című magyarországi szlovák lap felhívásából:

Dél-Szlovákia földje, ahová le akarunk telepíteni benneteket, ragyogó, bőven termő, zsíros földű síkság […] Az a föld csak a szlovák ember dolgos kezére vár, aki szeretettel művelné meg. Rátok vár! Hív benneteket! Gyertek! Jelenjen meg a ti arcotokon is annak az embernek a nyugalma, aki büszkén áll a saját földjén. Sorakozzatok fel a jó, nyugodt szlovák parasztok sorába!

A felvidéki magyarok esetén szó sem volt önkéntességről, őket kijelölték, hogy házukat, addig felépített életüket hátrahagyva távozzanak.

Személyes tragédiák

Az áttelepítés megkezdését 1946 őszére tervezték, ám a csehszlovák fél egyoldalúan kijelentette, hogy a távozó magyarok ingóságaikat sem vihetik magukkal, ezért a folyamat hónapokra megakadt.

A csehszlovák kormány ekkor ismét a zsarolás eszközéhez nyúlt: több tízezer magyart deportált a Szudéta-vidékre, ahol az addigra már kitelepített németek helyén élő cseh telepesek cselédeiként kellett kényszermunkát végezniük.

Prága végül mégis engedett az ingóságok kérdésében, 1947 áprilisában megindulhattak az első transzportok. Sok hazai szlovák "jól járt", mert itthoni szerény körülményei közül felvidéki módos gazda birtokára került, a magyarok jellemzően fordítva, sokkal rosszabb feltételek között kellett új életet kezdeniük. Az egyén szintjén viszont mindkét oldal megszenvedte a hatalom játékát.

A szomorú és értelmetlen lakosságcsere eredményeként 60 ezer magyarországi szlovák hagyta el hazánkat, helyükre 76 ezer, felvidéki otthonát elhagyni kényszerült magyar érkezett.