Kövess minket -on és -en!

A nemzetiszocialista Pánszláv Unió négy tagját agyonlőtték a nyílt utcán Moszkvában.

A 2010-ben betiltott, Dmitry Dyomushkin által vezetett szervezetet ma is a legaktívabb nemzetiszocialista tömörülés Oroszországban. A szervezet betiltása óta az Oroszok néven működnek. Dyomushkin személyesen látogatta meg a támadás helyszíntét és fejezte ki résztévét bajtársai hozzátartozóinak. Az elesettek között van a 30 éves Alexander Shakirov, a 32 éves Alexander Kuzmin és a szintén 30 éves Kirill Kuzmin. A negyedik áldozat az ukrán származású Ivan Smirnov.

A hatósági vizsgálódás már javában zajlik, de még nem látszik, hogy bárkit is gyanúsítanának vagy bárkit letartóztattak volna az ügyben. Az orosz média azt jelentette, hogy a négy hazafival maffia stílusban végeztek, vagyis szimpla kivégzés volt, keresztbe tett karral találták meg őket, ami azt jelzi, hogy védekezni esélyük sem volt. Négyük közül a mentők helyszínre érkezéskor egyikük még életben volt, de hamarosan belehalt a sérülésibe, így nem tudott semmilyen információt átadni a támadókról, akikről mindössze annyit lehet tudni, hogy egy Audival mentek el a helyszínről.

A Szláv Unió, illetve utódja az Oroszok, keményvonalas nemzetiszocialista szervezet, a weboldalukon holokausztrevizionista és hitlerista anyagokat propagálnak. Szervezetükbe zsidók nem léphetnek be, de például a volgai tatárokat fehér európaiakként fogadják el és a tagság is nyitott előttük. Jelképük egy stilizált horogkereszt. Az alábbi fotók az elesetteket mutatják.

Kövess minket -on és -en!

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

Mint tüzér műszaki tisztet, 1944 tavaszán a honvédség tüzérségi szertárával Nyugatra telepítettek. Állomásaink: Prága mellett, németországi Naumburg an der Saale, majd a német kapituláció után már mint fogoly Remagen, Attichy, Reims és Mailly le Camp.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

„Ha nincs intervenció, akkor nem éltem volna túl. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Ha nincs január 7-e, akkor ez a jelen sem létezne” – Chum Mey, a rettegett vörös khmerek által működtetett egyik kambodzsai börtöntábor túlélője.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

1944. október kilencedikétől kezdett el kibontakozni Debrecen és a Hortobágy térségében az a három hétig tartó ütközet, amely a kurszki csata után a második világháború legnagyobb páncélos összecsapása volt.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

A legtöbb ifjú kommunista átment Rákosi kezei alatt a szegedi Csillagban, miközben a moszkvai emigráció tagjai fogyatkoztak – a későbbi diktátor nagyobb biztonságban volt itthon a rácsok mögött, mint a Szovjetunióban.

Legutóbb két gyilkosság valósággal sokkolta Amerika és a nyugati világ konzervatív közvéleményét. Mindkettőnek létezik egy olyan aspektusa, amely többé-kevésbé elsikkad a velük foglalkozó információáradatban.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben).

Kevesen tudják, hogy a második világégés idején a Szent Korona földjét védő honvédeink a német fegyvertársaktól igazi nagymacskákat is kaptak. A magyar kezek által megszelídített ragadozók sokszor nagyot haraptak a vörös rém testéből. A legsikeresebb vadász Tarczay Ervin páncélos százados volt.