Kövess minket -on és -en!

A szélsőliberális-zsidó Euronews azon örvendezik, hogy egy belgiumi flamand „szélsőjobboldali” aktivistát ítélt el a helyi bíróság, pusztán azért, mert gyakorolta a szólásszabadsághoz való jogát. Ez természetesen „jogállami” megoldásnak számít Brüsszelben.

Egy belgiumi bíróság egy év börtönbüntetésre ítélte az egyik ismert szélsőjobboldali aktivistát „rasszista, gyűlöletkeltő, náci és negligáló beszéd” miatt, ami egy szemléletes jelzés arról, hogyan kezeli ez az állam a más országokon számonkért állampolgári szabadságjogokat.

Dries Van Langenhove egy olyan csoport vezetője, amely állítólag „szélsőséges eszméket cserélt” és „militarista tevékenységeket népszerűsített” egy online fórumon. A csoport öt másik tagja felfüggesztett börtönbüntetést kapott hasonló okokból kifolyólag.

A polgári pert egy egyetem és egy zsidó szupremácista csoport közösen indította Van Langenhove egyik televíziós megnyilvánulása után. A patrióta férfi fellebbezett az ítélet ellen.

Kövess minket -on és -en!

A világ legnagyobb darabszámban eladott autójának számító, a történelemben először húszmillió példányban legyártott, egy korszak jelképének is tekinthető Volkswagen Bogár ötlete Hitler fejéből pattant elő, a terveket pedig Ferdinand Porsche készítette. 

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Azoknak, akiket aggaszt egy világháború esélye, van egy jó hírem. Nem lesz világháború. Legalábbis mostanában nem. Egyszerűen azért nem, mert az Egyesült Államoknak hiányzik hozzá az ereje.

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

Október 21-én Berlinben letartóztatták a küzdősportokban is jártas baloldali szélsőségest, Thomas Jacobst, aki a szakértők véleménye szerint Lina Engelnek, a "kalapácsos banda" vezetőjének a logisztikusa és trénere. Jacobst több mint egy év körözés után sikerült letartóztatniuk a német hatóságoknak.

„Ezzel az aláírással a német nép és a német haderő, tetszik vagy sem, a győztesek kezébe adta magát” – nyilatkozta letörten Alfred Jodl vezérezredes Dwight D. Eisenhower tábornok, a szövetséges haderők európai főparancsnokának reimsi főhadiszállásán, 1945. május 7-én.

Beregszászon voltam 1944 októbere elején, amikor az oroszok bekerítették a várost. Levetettük a katonaruhát, és civilben – amit a lakosságtól kaptunk – elindultunk hazafelé.

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

1941. május 10-én Rudolf Hess, Adolf Hitler helyettese váratlanul Skóciába repült. Arra akarta rávenni Winston Churchill miniszterelnök ellenzékét, hogy kössenek békét Németországgal, amivel elkerülhető lett volna a kétfrontos háború.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Feszült hangulatban kezdődött az antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken, miután kezdés előtt közel egy órával a Betyársereg, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Légió Hungária tagjai zászlókkal, csendben tüntettek a törvényszék épülete előtt.

Visszatért, majd le is lépett az X (korábban Twitter) médiaplatformról Kanye West, az antiszemita néger, aki mára szintet lépett és nyíltan vállalja, hogy „meggyőződéses náci”.

A rendőrség terrorizmus elleni csoportja nyomozást indított egy sydney-i zsinagógánál elkövetett festékszórós pingálás ügyében.

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

A nemzetiszocializmus szolgálatába állt tudósok és mérnökök számos olyan új eszközt alkottak, amelyek – így köztük a sugárhajtású repülőgép, az első cirkáló, illetve ballisztikus rakéta – döntő hatást gyakoroltak az 1945 után kibontakozó hidegháború fegyverkezési versenyére.