Kövess minket -on és -en!

Bilincsbe verve vitték a görög parlamentbe az Arany Hajnal két, előzetes letartóztatásba helyezett képviselőjét szerdán.

Ez volt az első olyan alkalom, hogy parlamenti képviselő megbilincselve érkezett a törvényhozás épületébe. A képviselőknek a pártjuk ellen felhozott bűnszervezeti vádakkal kapcsolatban kellett megjelenniük a törvényhozás előtt. A parlament szavazásai előtt a görög jogszabályok alapján a képviselőknek ilyen esetekben joguk van felszólalni a testület előtt.

Jorgosz Jermeniszt és Sztatisz Bukuraszt egy rendőrségi járművel szállították a helyszínre, és miután bevezették őket az épületbe, levették róluk a bilincset. A képviselők a meghallgatáson is elmondták, koholmány, hogy illegális fegyverek és lőszerek birtokában lettek volna.

Jermenisz, aki állítólag a bevándorlók elleni görögországi támadások egyik főszereplője volt, a rossz bánásmódra panaszkodott. "A mai nap be fog vonulni a történelembe, ez az első alkalom, hogy egy képviselő megbilincselve érkezik a parlamentbe" - mondta a politikai fogoly képviselő.

A parlament az Arany Hajnal két másik képviselőjének mentelmi jogáról is szavazni fog: egyiküket fegyverek és robbanóanyagok birtoklásával, másikukat pedig bűnszervezet működtetésével vádolják.

A vádakból egyelőre semmi nem áll meg, de az eddigi ügyek kapcsán a parlament minden esetben nagy buzgalommal támogatta az Arany Hajnal-képviselők mentelmi jogának felfüggesztését. A 300 fős athéni parlamentben 18 tagú frakcióval rendelkező nacionalista pártnak eddig hat képviselőjét - köztük Nikosz Mihaloliakosz pártelnököt - helyezték előzetes letartóztatásba, három további képviselő ellen pedig szintén eljárás folyik.

Az Arany Hajnal - amely közvélemény-kutatások szerint a harmadik legnépszerűbb párt Görögországban - alkotmányellenes összeesküvésnek tartja az ellene folyó eljárást, mivel szerintünk az egész politikai bosszúhadjárat mögött nemzetközi cionista körök állnak. Ez utóbbiak nyilvános képviselői egyébként elégedettek a fejleményekkel, mivel korábban számtalan alkalommal követelték a párt betiltását, képviselőik elhurcolását.

(MTI nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Még nyugat-európai mércével mérve is brutális, és szomorú események zajlottak le a franciaországi Lyonban múlt hét csütörtökön.

Még sokan emlékszünk egy régi novemberi estére, melyen a telefondrót elhozta a hírt: a bajorországi Hitler-puccs leveretett.

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Kedden reggel hiába várták az antifa támadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben. 

Akármennyire hihetetlen, a cionisták által megszállt alpesi országban nem tiltott a nemzetiszocialista jelképek használata. Úgy tűnik, ez nemsokára megváltozhat.

Megkezdődött pénteken a drezdai tartományi felsőbíróságon a "militáns neonáci csoportként" számon tartott Szász Szeparatisták nyolc tagjának pere.

1945 telén tekintettel az önkéntesek magas számára, a magyar Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére Neuhammerben a Waffen-SS második magyar fegyveres-gránátoshadosztályának felállításába kezdtek.

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon.

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

Terrorizmushoz kapcsolódó vádakkal illetik a winnipegi nemzetiszocialista aktivistát, akit korábban antiszemita graffitik felfestése miatt kaptak el.

2025 szeptember 6-án és 7-én a Norfolk megyei Great Yarmouth-ban egy fehér nacionalista zenei fesztivál megrendezését tervezték, amelyet a szervezők "Resurrection 4" néven hirdettek meg.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.