Kövess minket -on és -en!

Az Index szerint „Náciszimpatizáns rocker lép fel Pécsen a horvát önkormányzat támogatásával”.

A portál Marko Perkovićra, a Thompson zenekar alapítójára és frontemberére céloz. A zenekar nevét a Perković által, a Horvátországi háborúban használt Thompson gépfegyverről kapta. Perkovićot nem csak zenészként, hanem nemzeti hősként is tiszteli a horvátok nagy része. Október 3-án a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban lép majd fel a zenekar.

Az eseményt támogatja a Magyarországi Horvátok Kulturális, Képzési és Szabadidő Központja és az Országos Horvát Önkormányzat is – ami valamiért furcsának tűnik egyes újságíróknak és botrányt emlegetnek ezzel kapcsolatban. Rengeteg országban felléptek eddig (Németországtól Ausztráliáig), azonban néhányból ki is kitiltották a zenekart.

A Thompson elleni ellenséges érzület azzal magyarázható, hogy Perković magát nacionalistának vallja és ez a dalaikban is tükröződik. Vallással, politikával, népi hagyományokkal és történelemmel is – többek között az usztasa mozgalommal – foglalkoznak számaik. Ezek tükrében persze érthető a felháborodás liberális részről. Azonban ettől függetlenül a horvátok körében népszerű: 100 000 fős közönség előtt is többször felléptek, valamint önzetlenül és szívesen vesznek részt segélykoncerteken.

(Kitartas.net nyomán)

Kövess minket -on és -en!

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

A „Hunyadi” hadosztály törzse gépkocsi-szállítással 1944. november 3-án megérkezett Zalaszentgrótra, s várta az első önkéntesek érkezését.

A sörpuccs utáni bírósági eljárás akár véget is vethetett volna Adolf Hitler és az NSDAP politikai karrierjének, ám még a per bírája is szimpatizált Németország későbbi vezérének és kancellárjának nézeteivel.

Kilenc embert vettek őrizetbe, állítólagos „fegyvereket” és nemzetiszocialista emléktárgyakat foglaltak le, miután egy csoport Adolf Hitler születésnapját ünnepelte egy angliai pubban.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.

Sztálingrádot és Leningrádot leszámítva a második világháború leghosszabb ideig tartó ostroma Budapesten zajlott.

Ma 1945. május 8-át a második világháború végének és a „náci rezsim” bukásának napjaként tartják számon hivatalosan Németországban.

Diszkréten szállították le a nyomozók Ulain Ferencet a Bécs felé tartó gyorsvonatról. Bár a nemzetgyűlési képviselő és ügyvéd meghallgatása és társainak elfogása minden paláver nélkül történt meg, az ügy mégis nagyot robbant.

Az erfurti rendőrség keresi azt az antiszemita aktivistát, aki egy 24 éves zsidó férfit bántalmazott a villamoson, miután észrevette, hogy Dávid-csillagos nyakláncot visel. A hatóságok az esetet „politikailag motivált gyűlölet-bűncselekményként” vizsgálják.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

A történészek által Göringnek tulajdonított alábbi levél először az angliai „The Independent Nationalist”-ban jelent meg.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor.