Kövess minket -on és -en!

Őrizetbe vették az Alternatíva Németországért egyik tagját hétfőn, a vád szerint „tiltott totalitárius jelképeket” hordott, többen azt állítják, hallották, ahogy a „Sieg Heil!” üdvözléssel köszönt.

Az AfD számára előretörést jelentő bajor tartományi választásokon bejutott, 22 éves Daniel Halemba kedden foglalta volna el a helyét a bajor parlamentben. A férfi tagja a Teutonia Prague diákszövetségnek, amelynek irodáiban többször is razziázott a rendőrség szeptemberben.

Tisztviselők azt állították, hogy a razziák során több „tiltott szimbólumot” is találtak, az irodák mellett lakók pedig azt mondták, többször is hallották a „náci üdvözlést”. A A cionisták által megszállt Németországban tiltott az olyan patrióta szimbólumainak a viselése, hordása, felmutatása, mint a horogkereszt.

Halemba már hétfőn vagy kedden a bíróság elé kerülhet többek között „rasszista gyalázkodásra való felbujtás” vádjával, közölte az ügyészség szóvivője.

„Le akarnak tartóztatni egy engem, egy megválasztott állami parlamenti képviselőt, három nappal azelőtt, hogy elfoglalnám a helyemet, egy teljesen törvénytelen elfogatóparanccsal” – mondta Halemba az ügyvédje által megosztott videóban.

Az október nyolcadikán tartott bajor és hesseni tartományi választásokon a régiókban bebetonozott Keresztényszociális Unió (CSU) és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vitte a legtöbb szavazatot. Az AfD hagyományosan az ország keleti felében erős, a nyugati régiókban való erősödésre reagálva azonban immár össznémet pártnak nyilvánították magukat.

A párt egyik csoportja, a Szárny (Der Flügel) tömörülést korábban alkotmányvédelmi megfigyelés alá akarták helyezni. 2021-ben, miután egy német bíróság megállapította, hogy „a pártra lehet a demokráciára leselkedő feltételezett veszélyforrásként tekinteni”, megnyílt a lehetőség, hogy a német belföldi hírszerzés megfigyelést végezhessen a párttal szemben. Magát a pártot is és ifjúsági szárnyát több államban megfigyelik a rendkívül „demokratikus” Német Szövetségi Köztársaságban.

Kövess minket -on és -en!

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t. 

Az Olasz Zsidó Hitközségek Uniója (UCEI), valamint a Milánói, Bolognai és Római Zsidó Hitközségek felháborodva ítélik el a milánói, bolognai és római demonstrációkon történteket, amit erőszakos antiszemita incidensek zavartak meg.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

Rákosi néhány bőrönddel, felesége és orvosa társaságában utazott a Szovjetunióba. Abban reménykedett, hogy néhány hét, esetleg néhány hónap múlva visszatérhet Magyarországra, de végül a Szovjetunióban érte a halál.

A müncheni felsőbíróság súlyos testi sértés miatt 5 év börtönbüntetésre ítélte Hanna S.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy társaival 2023-ban, a Kitörés Emléknapon Budapesten „szélsőjobboldalinak tartott” embereket vertek össze.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.

A Tresigallóban látható városszerkezettel ma akár Olaszország ezernyi pontján találkozhatnánk – feltéve, ha nem tör ki a második világháború.

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való kiugrását.