Kövess minket -on és -en!

Németország legismertebb „nácivadásza” abban reménykedik, hogy a jövőben is lehetőség nyílik a még életben maradtak meghurcolására.

A Reuters hírügynökség által megjelent interjújában Thomas Will elmondta, hogy „a gyilkosság nem évül el”, így jelenleg öt üggyel kapcsolatban tudja elképzelni azt, hogy az egykori birodalmi polgárok bíróság elé kerüljenek.

Will az 1933 és 1945 között rendszer működtetőinek levadászására 1958-ban alapított központi hivatal igazgatója. A hivatal az alapítása óta eltelt évtizedekben hétezernél is több nyomozást kezdeményezett, és 18 ezernél is több alkalommal befolyásolta a bírósági döntéshozatalt.

Will és „nácivadász” csapata az elmúlt években több mint 1,7 millió nevet és helyszínt katalogizált. Ennek „köszönhetően” az előző hónapban egy 97 éves – korábban koncentrációs táborban titkárnőként (!) dolgozó – nőt ítéltek el. Hamburgban egy 96 éves, Giessenben egy 98 éves nyugdíjas férfi esetében kezdtek nyomozásba a hatóságok.

Mindkettőjüket azzal gyanúsítják, hogy koncentrációs táborokban teljesítettek őrszolgálatot, ennyi már elég ahhoz, hogy tömeggyilkosként ítéljék el őket. A bajor hatóságok pedig egy 98 éves nyugdíjast a ravensbrücki koncentrációs táborban „gyilkosságokban való segédkezéssel” és arra való felbujtással vádolnak. Az ügyészségi szóvivő elmondása szerint a férfi egészségi állapota „lehetővé teszi”, hogy bíróság elé álljon, de azt egyelőre nem tudni, hogy fiatalkorúként vagy felnőttként ítélik-e el, mivel az események idején még nem volt nagykorú sem.

Ahogy a második világháborút túlélő zsidók száma száma évről évre csökken, bizonyos körökben egyre többen félnek attól, hogy a „nácik kegyetlenségei” feledésbe merülnek. Ezt támasztja alá a Németországgal Szembeni Zsidó Anyagi Követelések Konferenciájának (Claims Conference) megrendelésére készült friss tanulmány is, amelyben az 1980 után született holland válaszadók közel egynegyede túlzónak tartotta az elgázosított zsidók hatmillióra becsült számát, illetve mítoszhoz hasonlította az ott történteket.

Kövess minket -on és -en!

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Feszült hangulatban kezdődött az antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken, miután kezdés előtt közel egy órával a Betyársereg, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Légió Hungária tagjai zászlókkal, csendben tüntettek a törvényszék épülete előtt.

A tengerentúli nemzetiszocialista szimpatizánsok Adolf Hitler számára építtették a kaliforniai luxus-főhadiszállást, a háború kitörése miatt azonban a Führer végül soha nem jutott el oda.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Trump által a kampány során beígért gazdasági csodának egyelőre nem látszódnak még az előjelei sem, éppen ellenkezőleg. 

Egy brit házaspár igencsak megdöbbent, amikor második világháborús „náci bunkert” találtak közvetlenül az otthonuk alatt. „Ilyet nem talál az ember minden nap!” – mesélte a 35 éves Shaun Tullier a South West News Service-nek a „teljesen őrült” felfedezésről.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Orvosi szakvélemények ismertetésével és kamerafelvételek bemutatásával folytatódott a bizonyítási eljárás az úgynevezett antifa-perben a Fővárosi Törvényszéken, ahol ismét bíróság elé állt a négy rendbeli, két esetben társtettesként, két esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon Ravi Trux.

Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont.

Egy férfit, aki SS-egyenruhába öltözve jelent meg egy georgiai bárnál, őrizetbe vettek, miután egy zsidó nő arcába vágott egy söröskorsót, eltörve annak orrát – írja a New York Post.

2024 nyarán és őszén a Norsk Institutt for Kulturminneforskning (NIKU), a kulturális örökséggel foglalkozó független kutatóközpont régészei a Tønsbergben lévő helyszínen ásatásokat végeztek néhány utcai csatorna korszerűsítésével kapcsolatos munkálatok előtt.

A Führer születésnapján a magyar rádió ünnepi műsor keretében emlékezett meg a német nép vezéréről.