Kövess minket -on és -en!

Letartóztattak egy amerikai nemzetiszocialistát, név szerint Brian Tierney-t, mert két bajtársával együtt bankrablást tervezett, hogy abból finanszírozzák az aktivizmust.

Egy SS Screenplay Guild (SS Forgatókönyvíró Céh) nevű csoportba tömörültek, és forgatókönyvírás álcája alatt tervezték meg, hogy kirabolnak egy bankot New Yorkban, írja a Vice.

Az eset jegyzőkönyvéből kiderül, hogy az FBI szerint a „fehér felsőbbrendőség elmélete, az antiszemitizmus, valamint a nácibarát ideológiák szerepet játszhattak a férfiak elhatározásában, hogy kiraboljanak egy bankot”. A fegyveres rablást január 6-án hajtották volna végre, a bankot is megfigyelték, menekülőutat is terveztek.

Végül azért dőlt kútba a terv, mert az egyik férfit félreállították a rendőrök, és golyóálló mellényt, valamint egy fegyvert is találták nála. De a kocsiban volt egy napló is, amiben részletesen leírta a bankrablás tervét.

„Így, vagy úgy, de beteljesítem a sorsomat. És ennek érdekében merész lépéseket kell tennem. Már van egy tervem arra, hogyan kezdődjön mindez” – írta a naplóban.

Innentől már természetesen lebukott a többi aktivista is. Brian Tierney, mint első számú gyanúsított ártatlannak vallotta magát. A három vádlottra akár öt év börtön is várhat.

Kövess minket -on és -en!

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

A világ legismertebb négerének új száma vírusként terjed a világhálón annak ellenére, hogy szerinte az összes zeneletöltő oldal bojkottálja azt. (Ye Claims His ‘Hitler’ Single Is Banned From ‘All Digital Streaming Platforms’, billboard.com, 2025.05.08.).

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

Az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának „Rewards for Justice” (RFJ) programja akár 10 millió dolláros jutalmat kínál azoknak, akik olyan információkkal szolgálnak, amelyek négy, az amerikai kormány által külföldi terrorista szervezetnek (FTO) minősített, Európában működő antifa csoport pénzügyi működésének megzavarását eredményezhetik.

A tengerentúli nemzetiszocialista szimpatizánsok Adolf Hitler számára építtették a kaliforniai luxus-főhadiszállást, a háború kitörése miatt azonban a Führer végül soha nem jutott el oda.

A kelet-poroszországi Farkasverem olyan volt, akár egy szigorúan őrzött és álcázott kisváros. A Führer több mint 800 napot töltött itt.

Magyarországot, tágabb értelemben a Kárpát-medencét a nyugati és a keleti szakirodalomban egyaránt másodlagos, esetenként mellékhadszíntérként említik. A puszta számok ezt látszanak alátámasztani.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

Alakulatunknak az orosz túlerővel szemben vissza kellett vonulnia, egészen a Stájer Alpokig. Itt ért bennünket a háború vége.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

Hitler ambíciózus tervét a háború megnyerése után szerette volna megvalósítani, a 180 ezer fős építmény megtervezése az építészzseni Albert Speer feladata lett volna.

Budapest belvárosában „neonáci, fajvédő eszmék terjesztői verhettek tanyát” – kongatja a vészharangot Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere.

A 24 éves Daan C.-t, aki egy nemzetiszocialista akciócsoport vezetője volt, nyolc év börtönre ítélte kedden az antverpeni büntetőbíróság.