Kövess minket -on és -en!

A pakisztáni származású fogvatartott aznap szabadult volna, amikor a „rasszista” rab rátámadt.

22 év után sem kapott kegyelmet az a brit patrióta, aki egy asztallábbal agyonverte cellatársát, majd a vérével horogkeresztet festett a falra – írja a Daily Mail.

A most 42 éves Robert Stewartot életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a 19 éves Zahid Mubarek meggyilkolásáért, amit egy fiatal bűnelkövetőknek fenntartott londoni börtönben vitt véghez 2000-ben.

Zahidot hat font értékű áru ellopásáért ítélték háromhavi börtönre, Stewart épp a szabadulása előtt tette el láb alól.

Egy asztal letört lábával 11-szer sújtott le Zahidra, olyan fejsérüléseket okozva neki, amibe a brit szigeteken invazívnak számító muszlim egy héttel később a kórházban belehalt.

Zahid pakisztáni származású családja szerint a börtönőröknek számtalan lehetőségük lett volna megelőzni fiuk likvidálását. Az ügyben lefolytatott vizsgálatok azt tárták fel, hogy a börtönben a „rasszista” incidenseket gyakran szőnyeg alá söpörték, és az ott dolgozók maguk provokáltak ki verekedéseket azzal, hogy az invazív származású fogvatartottakat „rasszista” rabokkal zártak össze.

A Stewart kegyelmi kérvényét elbíráló bizottság szerint a fehér férfi még most is „túl veszélyes” ahhoz, hogy kiengedjék, vagy akár kevésbé szigorú börtönbe vigyék.

Kövess minket -on és -en!

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

Kilenc embert vettek őrizetbe, állítólagos „fegyvereket” és nemzetiszocialista emléktárgyakat foglaltak le, miután egy csoport Adolf Hitler születésnapját ünnepelte egy angliai pubban.

A mai Puskin mozi 1946-ból származó moziműsoránál bizarrabbat ritkán lehet látni.

Hitler ambíciózus tervét a háború megnyerése után szerette volna megvalósítani, a 180 ezer fős építmény megtervezése az építészzseni Albert Speer feladata lett volna.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

Három nemzetiszocialista férfit „jelentős” szabadságvesztésre ítélhetnek, miután bűnösnek találták őket egy leeds-i mecset elleni terrortámadás megtervezésében.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

Miután a britek megválasztották Keir Starmert, a hatóságok gyorsabban bebörtönzik a „rasszista anyukákat”, mint az erőszakos bűnözőket.

Egy ottawai nemzetiszocialistát elítéltek az miatt, hogy „gyűlöletet, félelmet és megosztottságot keltett”, amikor segített létrehozni fajvédő toborzóvideókat és más fehér nacionalista propagandát a mostanra megszűnt szélsőjobboldali Atomwaffen division számára.

2025. október 9-én, vasárnap, egy fajvédő akció zajlott Portugáliában az A1-es autópálya egyik pihenőhelyén. Egy invazív, Portugáliában élő indiai férfit 20–30 főből álló nemzetiszocialista csoport vett középre, miközben Lisszabonból Portóba tartottak.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).