Kövess minket -on és -en!

Ha esetleg valaki azt gondolná a berlini merénylet után, hogy az részben azért következett be, mert a németek ezekben a terrorfenyegetettséggel időkben nem voltak elég éberek, annak nincs igaza.

A németek nagyon is éberek, sőt vannak köztük olyanok, akik mindenki másnál éberebbek. Hogy mennyire, mutatja egy tavaly év véig karácsonyi reklám esete is. Az Edeka nevű bolthálózat kisfilmje arról szó, hogy mindenkinek mennyi dolgot kell elintéznie a karácsony előtti utolsó napokban. Legalábbis a felületes szemlélő ezt hiszi. Szerencsére azonban vannak, akik tudnak olvasni a sorok között. Sőt, boldogabb országokban már külön szakma foglalkozik ezeknek a jeleknek a dekódolásával.

A demokrácia fennmaradása szempontjából felbecsülhetetlen szerencse, hogy az Edeka filmecskéjét megnézte Sabine Bamberger-Stemmann, aki foglalkozására nézve rasszizmus szakértő. (Amúgy Kelet-Európa szakértő is, ami megint csak sok mindent megmagyaráz, és vezet valami politika-kutató intézetet is Hamburgban.) Gondolatait meg is osztotta a tekintélyes manager magazinnal, így a német olvasók végre megtudhatták, hogy az Edeka tulajdonképpen náci propagandát folytat.

Hiszen ott van például a filmben szereplő autó rendszámtáblája, az MU SS 420 - emeli fel mutatóujját Sabine Bamberger-Stemmann. Az Edeka szánalmasan azzal érvel, hogy ők csupán arra akartak célozni, hogy mennyi mindent muszáj („muss”) ilyenkor csinálni, de akinek egyszer egy rasszizmus-kutató felnyitotta a szemét, annak ugyan mondhatják. Az SS ugye nyilvánvaló, nem is kell ragozni, a 420 pedig egyértelműen április huszadikára utal, ami Hitler születésnapja, még akkor is, ha egy átlátszó trükkel fel is cserélték a német dátumoknál szokásos nap/hónap sorrendet. De maradjanak velem, mert ez még csak a kezdet, ugyanis a filmben feltűnik egy másik autó, s vele egy újabb rendszám is: a SO LL 3849. Az Edeka persze tovább hazudik azt makogva, hogy a soll jelentése szintén kell. De ki hinne nekik, amikor, ha kiemeljük a középen lévő két számot, a nyolcast és a négyest, és hozzákapcsoljuk az ábécében a nyolcadik és a negyedik betűt, akkor H-t és D-t kapunk, ami nem lehet más csak Heil Deutschland! És még mindig nincs vége: a két szélen szereplő számnál, a hármasnál és a kilencesnél ugyanezt elvégezve ugyanis C és I lesz az eredmény, ami a keresztény identitást jelenti. Ugye, hogy nem gondolta volna?

És a szakértő szerint az Edeka védekezése azért is „hiteltelen”, mert a fentiek csupán a kézzelfogható bizonyítékok, de az egész film hangulata, ahogy egy idealizált, régimódi családképet mutat, nyilvánvaló szélsőjobbos üzenet. Hiszen még a Ki nevet a végén játék is, amellyel a reklámban játszanak, retró kiadás!

„Megdöbbentő, hogy ilyesmi megtörténhet” – zárja szavait a szakértő.

Kövess minket -on és -en!

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter egy a napokban adott interjúban arra a kérdésre, hogy Oroszország és Kína nyújt-e katonai vagy legalább hírszerzési támogatást országának, diplomatikusan és lakonikusan „jónak” minősítette a két „stratégiai partnerükkel” fenntartott kapcsolatot, amely szerinte a „katonai együttműködésre” is kiterjed. 

1944. december 25-én a főváros körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. A bekerítés váratlanul érte a védőket. A pesti oldalon a helyzet jobb volt abból a szempontból, hogy itt már részben elkészült védelmi létesítményekre támaszkodhattak a csapatok.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Az izraeli–amerikai támadás megrendítő ereje által kiváltott brutális sokkhatás elmúltával Irán reakciója jelentősen gyengébbnek tűnik, mint tavaly júniusban, pedig USrael ezúttal a legfelső vezetését likvidálta, teljesen nyíltan a szélesebb körű rezsimváltásra való törekvés jegyében.

A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.

🌍 Ősi motívumok modern köntösben – bemutatjuk a Sunwheel Shopot A Harcunk.info most egy különleges nemzetközi webáruházra hívja fel olvasói figyelmét: a Sunwheel Shop egy olyan online bolt, ahol a történelmi és kulturális szimbólumok modern ruhadarabokon és használati tárgyakon jelennek meg – világszinten elérhető formában, angol nyelven.

A mai Magyarország 10 millió lakosának túlnyomó többsége, ha a Rajk nevet hallja, kizárólag a tragikus sorsú Rajk László, egykori kommunista belügyminiszter nevére asszociál, s az ő életútjából főleg a kivégzésére, majd a 7 évvel későbbi dísztemetésére emlékezik.

Iszonyatos dráma folyt a mai Széll Kálmán tér környékén 1945. február 11-én, amikor Budapest magyar és német védői megpróbálták áttörni a szovjet ostromgyűrűt. 

Még nyugat-európai mércével mérve is brutális, és szomorú események zajlottak le a franciaországi Lyonban múlt hét csütörtökön.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.

A kanadai közszolgálati média (CBC) egy belső kormányzati jelentésre hivatkozva kongatja a vészharangot: eszerint az országban gombamód szaporodnak az úgynevezett „aktív klubok” (Active Clubs).

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.

A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) a keleti front veteránjainak összefogására 1943-ban (más adatok szerint már 1942-ben) alakult meg. Elsődleges célja az volt, hogy ellensúlyozza a hivatalosan is működő Tűzharcos Szövetséget, s megakadályozza Magyarország háborúból való kiugrását.