Reszkessetek betörők! (valóság kontra Hollywood)

Kövess minket -on és -en!

Hollywood szerepét nem lehet túlértékelni az amerikai kulturális imperializmus arzenáljában.

Samu bácsi már vagy száz éve a Los Angeles-i rémálomgyár közvetítésével ömleszti rá az amerikanizmus nevű szer­vült deviancia éppen aktuális kor- és kórtüneteit (dzsesszmánia, vadnyugati vadromantika, erőszakkultusz, drogpropaganda, hippi-nihil, promiszkuitás, rasszkeveredés, feminizmus, homofília, fehérellenesség stb.) a hálás emberiségre.

Egy darabig én magam is rendszeres fogyasztója voltam az amerikai filmeknek, főleg a krimiknek, de egy bizonyos momentumuk fokozatosan olyan csömört, sőt undort váltott ki bennem, hogy már vagy egy évtizede teljesen leszoktam róluk. Konkrétan az az átlátszóan hazug, szemforgatóan képmutató, botrányosan egysíkú, parodisztikusan groteszk, szánalmasan hízelkedő és gusztustalanul elfogult ábrázolásmód, amely a fekete szereplők esetében érvényesül a 80-as évek, vagyis a néger mint új társadalmi bálvány trónra emelése óta. Lényegében az utolsó amerikai filmek, amelyekben a feketéket még többé-kevésbé realista módon, a valós élethelyzeteiket tükrözve ábrázolták, a Piszkos Harry sorozat Clint Eastwooddal és a Bosszúvágy sorozat Charles Bronsonnal a 70-es évekből. Azóta szinte kizárólag idealizáltan PC-konform szerepekben láthatók, vagyis világmentő vadászpilótaként, matematikuszseniként, wakandai hi-tech civilizátorként, igazságos bíróként és hasonlók.

Archívum

Mindezt azért bocsátottam előre, mert nemrég történt valami az egyik észak-karolinai kisvárosban, ami életszerűsége, komikus volta és amerikai aktualitása miatt szinte ordít a megfilmesítésért. Ez ugyanis filmsztori a javából, az 1990-es Reszkessetek, betörők! Való Világ-változata, Macaulay Culkin helyett Braydon Smithszel a főszerepben. Történt ugyanis, hogy a 11 éves fehér kisfiú egyedül volt otthon, és éppen telefonon csevegett az anyukájával, amikor három néger kopogás nélkül rátörte az ajtót. (Ez a bűncselekménytípus, az úgynevezett otthoninvázió mindennapos Amerikában, és jellemző módon feketék követik el fehérek sérelmére.) Ezután a banda fővezére, a 19 éves (és már a röhejesen néger keresztneve alapján is könnyen beazonosítható) Jataveon Dashawn Hall a lakásban talált puskával egy faliszekrénybe kényszerítette.

Braydont azonban nem olyan fából faragták, aki megijed három néger árnyékától. Kitört a szekrényből, felkapott egy machetét, és odasuhintott vele Jataveon Dashawn fejére. Jataveon Dashawn (csupán a komikus hatás fokozásáért ismétlem ennyiszer) válaszul ököllel esett neki, de amikor észlelte, hogy sérülése nem gyerekjáték, még ha egy gyerek okozta is, csapot-papot (adott esetben Playstationt és tévékészüléket) hátrahagyva bűntársaival együtt olajra lépett, és meg sem állt az első kórházig. Ezek után magától adódik a kajánkodó kvíz: ki győz? Egy fehér kiskölyök machetével vagy egy felfegyverzett négerbanda? Mivel a válasz egyáltalán nem passzol a fekete szuperhősről szőtt hollywoodi legendához, ebből bizonyára nem lesz film Amerikában.

Apropó! Mi a helyzet az amerikai feketék csatatéren tanúsított „hősiességével” élesben? Ami azt illeti, az első világháborúban mintegy 350 ezer amerikai néger katona szolgált Európában, közülük kilencszáznál is kevesebben hagyták itt a fogukat, szemben az 50 510 harc közben elesett amerikai fehérrel. „Elfelejtettük, hogy az átlag néger begyullad a sötétben, és később rájöttem, hogy ez a vonása alkalmatlanná teszi a katonai szolgálatra” – írta 1920. márciusi jelentésében Charles Clarendon Ballou tábornok, a 92-es néger hadosztály első világháborús fehér parancsnoka. Robert L. Bullard altábornagy, a 2. amerikai hadsereg parancsnoka szerint a fekete katonák „gyávák és (nemi) erőszakoskodók, harcosként reménytelenül alsóbbrendűek”. Az amerikai hadsereg vezérkarának 1946. január 10-i harctéri jelentése szerint a II. világháborúban szolgálatot teljesítő 701 178 néger katona közül kevesebb mint ötszáz (!) vesztette életét harctéri cselekményekben, miközben több mint kétszázezer amerikai fehér halt meg az európai hadszíntéren.

„A második világháborúban, Olaszországban, én voltam az egyetlen parancsnok, aki alá egy tiszta néger hadosztály tartozott a frontvonalon. […] Meg kell mondanom, hogy ez nem valami fényes rekord volt: a 92-es hadosztály ugyanis rossz teljesítményt nyújtott. A legrosszabb volt az összes közül. […] Háborús tapasztalataim arról győztek meg, hogy a harc közben tűz alá vett néger egységek hajlamosak voltak a fegyelmezetlenségre, és a tiszta néger egységeknek százalékosan kisebb volt a veszteségük, mint a fehér egységeké. […] A koreai háborúban ugyanez a sajnálatos viselkedési minta megismétlődött: a tiszta néger zászlóaljak nem állták ki megbízhatóan az ellenséges tűzcsapást, bárhová is tették őket a frontvonalon, meggyöngítették a frontot” – jelenti ki az Amerikai Légió előtt tartott 1956. május 11-i charlestoni beszédében Mark Clark tábornok, a nyugati szövetségesek egykori itáliai, majd az ENSZ-erők egykori koreai főparancsnoka.

Edward Almond vezérőrnagy, a 92-es hadosztály fehér parancsnoka a maga részéről teljességében osztotta felettese véleményét, és javasolta, hogy a hadsereg soha többé ne alkalmazzon négereket harcoló alakulatokban (vö. Thomas E. Ricks, The Generals: American Military Command from World War II to Today, 2012, 152–153. old.). Még az objektívnak maximális jóindulattal sem nevezhető Wikipédia is kénytelen megállapítani a 92. hadosztálynak szentelt szócikkében, hogy „miután folyamatosan gyönge harctéri teljesítményt mutatott, beleértve számos engedély nélküli visszavonulást az ellenséggel való találkozásból (sic), alacsony harci szellemet és lógást, a hadosztályt rossz minőségűnek tartotta mind a német, mind az amerikai parancsnokság, és csak védelmi szerepekre volt beosztva, a dolgok azonban odáig romlottak, hogy végül kivonták a frontvonalból…” (vö. 92nd Infantry Division, en.wikipedia.org).

Ha valaki naivan azt képzeli, hogy ebből a totális lebőgésből aztán tényleg nem lehet néger hőskölteményt kreálni, az téved. Spike Lee amerikai fekete rendezőnek ez a „csoda” is sikerült a Csoda Szent Annában című gagyival. Hollywood ez esetben sem cáfolta meg önmagát első számú kamugenerátorként.

Kövess minket -on és -en!

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

Az 1945 novemberében kezdődő nürnbergi koncepciós perben a Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszék a legyőzött nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 24 prominens katonai, politikai és gazdasági vezetőjének egyoldalú felelősségét állapította meg a második világháború bűneiben.

Egy újabb borzalmas antiszemita merénylet adott alkalmat rettegésre a hivatásos rettegőknek. Az egyik londoni kávéházban olyan cappuccinót szolgáltak fel egy zsidó párnak, amelyen a tejhabot, horribile dictu, kakaóhorogkereszt díszítette. Az esetből világhír lett. Ez nem vicc, bármilyen viccesen is hangzik.

Az elmúlt években Mozgalmunk központi, nyári táborának egy fejér vármegyei szálláshely adott otthont, ahol az eddigiekben problémáktól mentesen tudtuk lebonyolítani a zártkörű eseményt.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

Három nemzetiszocialista férfit „jelentős” szabadságvesztésre ítélhetnek, miután bűnösnek találták őket egy leeds-i mecset elleni terrortámadás megtervezésében.

Az ODESSA nevű titkos SS szervezet üldözött nemzetiszocialisták ezreit mentette ki Németországból a világháború utolsó hónapjaiban, a menekülés fő célpontja a biztonságos Argentína volt. A zsidó szupremácisták keresik, hogy élnek-e még olyanok, akiken még bosszút állhatnának.

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.

Lina Engelt még 2023 májusában ítélte egy drezdai bíróság öt év és három hónap börtönre bűnszövetkezet tagjaként elkövetett súlyos testi sértést okozó támadások miatt. 

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

Lipcsében az antiimperialista és szélsőbaloldali migránsok (Migrantifa) készültek összecsapni a filoszemita, németellenes szélsőbaloldaliakkal (Antifa Ost).

Focsaniból Krasznogorszkba kerültünk. Itt vettek minket először névjegyzékbe, még számot is kaptunk, egyenkénti kihallgatás után.

Az európai szuverenista jobboldal szőke üdvöskéje, Eva Vlaardingerbroek lelkendezve tudatja egymillió követőjével az X-en, hogy reményei szerint Donald Trump tervezett vámintézkedései „az EU végének a kezdetét” fogják jelenteni, mert visszahozhatják a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat, és így majd összeomlik az EU gazdasági „szükségességének” hazugsága.

Focsaniból 1945. június első hónapjaiban 2500 magyar tisztet indítottak útba a Szovjetunió belsejébe. A 22 napos út után megérkeztünk a Vjazna folyó partján fekvő Vjaznikiba.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

A „magyar forradalomért való lelkesedés” miatt, vagy 1956-ot csupán ürügyként felhasználva 257 személy ellen alkalmaztak megtorlást a Szovjetunióban. 

„Rendben lévő fehérnek lenni.” Manapság már ez a teljesen ártatlan kijelentés is elég ahhoz, hogy általános tömeghisztériát gerjesszen Amerikában, ahol a feketék imádata az utóbbi évtizedekben hivatalos államvallássá vált.

A 17-es tábori tüzérosztállyal 1944. július végén megkezdtük a visszavonulást Sztaniszlau térségéből. 1945. január végén már Szlovákiában jártunk, és Szepesremetétől 3 km-re foglaltunk tüzelőállást, hogy biztosítsuk csapataink további visszavonulását.

Pár nappal azután, hogy a magyar kormányzó fehér lován belovagolt Kassára, szívélyes levelet küldött a Nagynémet Birodalomba.

A rendszergazdák és médialakájaik kincstári hurráoptimizmusa ellenére egyre mélyül a válság az Egyesült Államokban, ezzel együtt fokozódik a társadalmi/etnikai feszültség és növekszik az establishment nyugtalansága.

„Amerika megbukott, mert egy társadalomban, ahol a hasznossági princípium mindenekfelett való, a morális felelősségérzete elsorvad” – ezt írja Márai Sándor 1957. november 5-én naplójába, s hozzáteszi, a Nyugat magyar forradalommal szembeni árulását nem lehet megbocsátani, és senki nem hisz többé a Nyugatnak.

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.

Afrika egy példátlan biológiai, környezeti, társadalmi és politikai kísérlet során minden idők legnagyobb népességrobbanásának a terepe.

A „világforradalom” néven ismert kommunista stratégia (1917–1924) egy kommunista világkormány létrehozását célozta, a proletár tömegeket az akkori uralkodó osztály ellen uszítva, hogy a helyébe egy kozmopolita bankárok által támogatott marxista vezetőréteget, valamint deklasszált társadalmi elemek egymást elvtársnak tituláló hordáját ültesse.

A jövőbeni történészek 2006-ot úgy fogják feljegyezni, hogy ez volt az az év, amikor Európában a muszlimok jelentős választási tényezővé váltak.