Kövess minket -on és -en!

Valószínűleg rekordot döntött az a férfikorának delén, 35 évesen fegyvert ragadó nő, aki megtestesíti a demokrata szavazó archetípusát: antifasiszta, transznemű és muszlim.

Britney Erica Austint – születési nevén Eric Austint – 17 másik társával tartóztatták le az Egyesült Államokban található Phoenix belvárosában, amint egy palesztin zászlóval a kezében állt egy Izrael-zászlón.

Austint egyébként jól ismerik a helyi rendőrök, ugyanis már fél tucat alkalommal letartóztatták különböző tüntiken, amelyek mindegyikén

arra panaszkodott, hogy nő létére férfiak motozzák meg, holott ezt a vallása tiltja.

(Csendesen megjegyeznénk, hogy mást is tilt még a vallása, de feltételezzük, azokat a fejezeteket nem olvasta a Koránból.)

De nemcsak a rendőségen, hanem a bíróságon is visszatérő vendég, ott viszont felperesként: aki él és mozog, azt beperelte már a szomszédságában, többek között a cégét, mert nem engedték neki, hogy a női mosdót használja, valamint a rendőrséget, mert a teljes testet elfedő burkája nélkül fotózták le.

A férfi egyébként nemrég konvertált muszlim hitűvé, az viszont már nem derült ki, hogy vajon a transzneműeknek is át kell-e esniük ilyenkor a szokásos körülmetélési procedúrán, vagy női péniszüket békén hagyják, mert a helyi muszlim közösség automatikusan kiutasította, miután a női körletbe jelentkezett.

Austinnak így jobb híján meg kell elégednie nevének megváltoztatásával – mármint a másodikkal, mert egyszer már megváltoztatta a nevét, amikor nemet váltott. Új neve, amelyet a közösségi médiában már használ, de a fasiszta rendszer még nem regisztrált, „Szumája Dávud” lesz. A férfi egyébként 2010-ben lett önjelölt nő, 2015-ben muszlim, 2020-ban pedig antifa, úgyhogy 2025-ig még van ideje gondolkodni a következő identitásán. Transzfóka, például?

Kövess minket -on és -en!

Immár világos, hogy az Irán elleni háború elindításakor Donald Trump súlyosan alábecsülte Irán kormányát, katonai erejét és népét. Irán megtámadása során ismét a cionista érdekeket helyezte az amerikaiak és a világ érdekei elé.

Charles Augustus Lindbergh (1902–1974) svéd bevándorlók leszármazottjaként látta meg a napvilágot Amerikában.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t. 

A végső vereség után az addig hatalmon lévő hungaristák sem kerülhették el, hogy a diadalittas győztesek kegyetlen vérbosszút álljanak rajtuk.

1945. május 9-én, éjfél után néhány perccel írták alá a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom hadserege, a Wehrmacht feltétel nélküli megadásáról szóló nyilatkozatot, de ezzel az európai hadszíntéren még nem ért a második világháború.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.

Amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége az 1953. március 27-i rendeletével Sztálin halálát követően hivatalossá tette a Berija által előterjesztett amnesztiát, még senki sem sejtette, hogy ez a kegyelem majd másfél millió embert érint.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével a német rendőrök szeretnek sportot űzni abból, hogy kiröhögtessék magukat a józanul gondolkodó polgárok által.

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.