Kövess minket -on és -en!

Észtországban január 10-én katonai tiszteletadás mellett temették el a január 2-án elhunyt észt SS-veteránt, Harald Nugisekset (1921 - 2014).

Ő volt az utolsó élő észt SS-katona, aki megkapta a német vaskereszt lovagkeresztjét. A temetésen részt vettek politikusok és az észt hadsereg legmagasabb képviselői is. A szovjet Vörös Hadsereg emlékére rendszeresen parádézó szomszédos oroszok viszont felháborodtak, amiért Tallinn "hamis módon értelmezi a második világháború valóságát".

Konsztantyin Dolgov, az orosz külügyminisztérium képviselője szerint Nugiseks hivatalos pompával végrehajtott temetése "a nácizmus több millió áldozatának megsértését jelenti". Oroszország ellenérzését fejezi ki az Észtországban meggyökeresedett "neonáci és revansista" eszmék miatt, egyben felszólítja Észtországot "az emberi jogok tiszteletben tartására".

Harald Nugiseks 1941-ben csatlakozott önkéntesként a németekhez, majd később a 20. SS-páncélgránátos hadosztály (Estnische Nr.1) soraiba lépett. Ő volt az egyike annak a négy észt SS-nek, akik megkapták a III. Birodalom legmagasabb kitüntetését és egyben az utolsó élő SS-veterán is közülük. A háború után hadifogságba került, majd 1958-ig Szibériában volt munkatáborban, amelyet szerencsésen túlélt. 1991-ben, Észtország függetlenné válásakor az észt védelmi erők kitüntetésében részesült hazafias szolgálatáért. Temetésén az ország védelmi minisztere Észtország egyik legnagyobb nemzeti hősének nevezte.

A második világháború idején körül-belül 80 ezer észt harcolt a III. Birodalom oldalán önkéntesként. Észt patrióták minden évben rendeznek megemlékezéseket és felvonulásokat a tiszteletükre és ebben egyáltalán nem zavarja őket a Vörös Hadsereg emlékét ápoló oroszok és a holokausztozó zsidók bosszankodása.

RIP Harald Nugiseks (1921 - 2014)

(Harcunk.info)

Kövess minket -on és -en!

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic Sun Kulturális Központ Budapest VII. kerületében, írja a Magyar Jelen.

Nem egyformán szenvedtünk az éhségtől, voltak, akik a kínok kínját állták ki, de voltunk, akik fásult, közönyös állapotba kerültünk. Barátom, Kovács Bandi is a borzasztóan szenvedők közé tartozott.

A Budapest Antifascist Solidarity Committee (BASC) is közzétette az X-en azt a bejegyzést, melyben görög antifasiszták elismerik, hogy ők támadtak az athéni magyar nagykövet autójára március 4-én kedden - írja a Magyar Jelen.

A földbe épített barakk 1945 júliusában így nézett ki: a lépcsőlejárat mellett volt az ablak, amelyet nem lehetett kinyitni. Bár a nap magasan járt az égbolton, a barakkban mégis félhomály volt.

Egy békésen folydogáló kis patak az alaszkai Aleut-szigeteken 80 éven át hivatalosan a „Nazi Creek” nevet viselte – egészen máig.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Donald Trump a maga bumfordi módján nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államok fel akarja számolni az Európai Unió maradék politikai-gazdasági önállóságát.

Megszületett az ítélet Isabel Peralta ügyében. A fehérellenes rezsim bírósága egy év börtönnel és kb. 1000 euró pénzbüntetéssel sújtotta a Marokkó madridi nagykövetsége előtt 2021. május 18-án megtartott tüntetésen elmondott beszéde miatt.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Kilenc embert vettek őrizetbe, állítólagos „fegyvereket” és nemzetiszocialista emléktárgyakat foglaltak le, miután egy csoport Adolf Hitler születésnapját ünnepelte egy angliai pubban.

Izraeli tinédzset vettek őrizetbe és ítéltek pénzbüntetésre, miután „náci” tisztelgést hajtott végre Auschwitzban. Az izraeli oktatási minisztérium is reagált a történtekre, elfogadhatatlannak nevezte a kiskorú viselkedését. 

Egy svájci egyetem kiállítást szentelt az egykori olasz diktátor, Benito Mussolini díszdoktori elismerésének, reflektorfénybe állítva a múlt század harmincas éveiben a fasiszta kormány és a svájci társadalom között szövődött kapcsolatokat.