Kövess minket -on és -en!

Több mint 10 embert megkéseltek a kaliforniai Sacramentóban, amikor a szélsőjobboldali demonstrálók és az ellentüntetők összecsaptak egymással.

A Tradicionális Munkáspártot (TM) neonáci csoportnak tartják sokan, mivel a tagjai a fehér emberek jogaiért küzdenek és ezért szerintük szélsőjobboldali nézeteket vallanak. A helyi média értesülései szerint az indulatok akkor szabadultak el, amikor a Sacramentóba tervezett menetnél megjelentek az antifasiszta tüntetők.

A TM azért szervezte a menetet, hogy demonstráljon a szabad véleménynyilvánítás szabadságáért és tiltakozzon a globalizáció ellen.

A tüntetésen sajtóinformációk szerint részt vettek a Golden State Skinhead csoport, a Vér és Becsület, a Nemzetszocialista Mozgalom és a Ku Klux Klan tagjai is.
A késelés áldozatául esett 7 sebesültet a közeli kórházba szállították, többüknek válságos az állapota. A hatóságok azt nem hozták nyilvánosságra, hogy a sebesültek melyik csoporthoz tartoztak.

Az ABC 10 televízió munkatársai szerint egyelőre nem tartóztattak le senkit, a rendőrség mindössze könnygázt vetett be, hogy az egymásnak eső tüntetőket szétválassza. Az ellentüntetők egyik csoportjának vezetője, Estevan Hernandez azt állítja, akkor fajultak el a dolgok, amikor „a fasiszták megtámadták őket”.

A TM egyik szóvivője szerint „nevetségesek” a vádak, ő azt mondja: az ellentüntetők voltak felfegyverkezve „baseball ütőkkel, késekkel és törött üvegekkel”.

„Ők voltak azok, akik megtámadtak minket miközben azt kiabálták,hogy meg fognak minket ölni. Ez gyilkossági kísérlet volt” – mondta.

Kövess minket -on és -en!

Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett SS-bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.

A politikai korrektség és a „társadalmi béke” megőrzésének hamis mítosza oltárán áldozták fel a brit munkásosztálybeli lányokat, miközben kínzóik, a pakisztáni hátterű bandák tagjai nyíltan hirdették rasszista indítékaikat.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

A nemzetiszocialista Németországgal való jó viszony mellett, a fegyveres semlegesség fenntartása érdekében Magyarország 1940-ben a Londonnal jó viszonyt ápoló Jugoszláviához kezdett közeledni.

A bad-kreuznachi táborból még június végén is adtak át magyarokat a franciáknak: 26-án elgyalogoltattak bennünket a vasútállomásra, bevagoníroztak, és másnap, 27-én már át is léptük a német–francia határt.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

Charles Augustus Lindbergh (1902–1974) svéd bevándorlók leszármazottjaként látta meg a napvilágot Amerikában.

A mai Magyarország 10 millió lakosának túlnyomó többsége, ha a Rajk nevet hallja, kizárólag a tragikus sorsú Rajk László, egykori kommunista belügyminiszter nevére asszociál, s az ő életútjából főleg a kivégzésére, majd a 7 évvel későbbi dísztemetésére emlékezik.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

Megérkezett az Egyesült Államokba a dél-afrikai menekültek első csoportja, akiket a Trump-kormányzat azért fogad be, mert az afrikai köztársaságban igazságtalan faji megkülönböztetéssel és erőszakkal kell szembenézniük.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

Radikális jobboldali, köztük nemzetiszocialista szervezetek törvénytelen támogatása miatt emelt vádat egy ismert szélsőliberális szervezet ellen az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium - jelentette be Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter kedden.

Az Árpád-vonalban estem fogságba 1944 novemberében. Az elszállítási útvonal: Mikulics, Nedvorna, Samburg. Az utóbbi helyen lehettünk már 20-25 ezren. A halottakat hajnalonként két tevehúzta kocsival szállították ki a táborból.

Bűnösnek mondta ki a Leeds-i Koronabíróság azt a 16 éves Northumberland-i fiút, aki tagja volt a „The Base” (Az Alap) nevű, Nagy-Britanniában betiltott nemzetiszocialista szervezetnek.