Kövess minket -on és -en!

Egy horogkeresztet formáló asztal képe járta be az internetet Németországban, melyet egy olasz katalógus szerint szerint az IKEA gyártott. 

A svéd bútorgyár tagadja, hogy bármilyen köze lenne a tárgyhoz.

A világhálón feltűnt képen a fekete, négyszemélyes asztal egyértelműen a nemzetiszocialista Németország legfőbb szimbólumára, a horogkeresztre emlékeztet. Az asztalt állítólag 88 euróért készültek forgalomba hozni, ami a a "Heil Hitler" köszönésre utal, lévén, hogy az angol és német ABC nyolcadik betűje a H.

Bár a kép alatti szöveg szerint a bútort az IKEA gyártotta, a cég nyilatkozatában tagadta, hogy bármelyik boltjukban árulnának ilyen, vagy ehhez hasonló terméket. Szóvivőjük "rossz ízlésű viccnek" titulálta az incidenst.

Nem ez lett volna az IKEA első kötődése a nemzetiszocializmushoz, amennyiben az asztalt valóban ők gyártották volna. Az IKEA alapítója, Ingvar Kamprad egy szélsőjobboldali szervezet tagja volt az 1940-es években, ezért az állami titkosszolgálat külön aktát vezetett róla. Az akkor 17 éves férfi aktív nemzetiszocialista volt, majd később pénzzel is támogatta az NS-szimpatizáns csoportosulást.

Kampradot többször számon kérte már a média politikai múltja miatt, de a férfi egyszer sem válaszolt egyértelműen. Mint azt pár alkalommal elmondta, már nem emlékszik arra, milyen szervezeteknek volt a tagja.

Kövess minket -on és -en!

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

Gömbös Gyula altábornagy, államférfi 1886. december 26-án született Murga (Tolna vármegye) nagyközségben, a jákfai Gömbösök nemzetségéből. 

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.

Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.

Elrendelte Javier Milei argentin elnök, hogy hozzák nyilvánosságra a második világháború után Argentínában menedékre lelt nemzetiszocialistákkal kapcsolatos összes hivatalos titkosított dokumentumot.

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.

Orvosi szakvélemények ismertetésével és kamerafelvételek bemutatásával folytatódott a bizonyítási eljárás az úgynevezett antifa-perben a Fővárosi Törvényszéken, ahol ismét bíróság elé állt a négy rendbeli, két esetben társtettesként, két esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon Ravi Trux.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

Mint ismert, Erzsébetváros DK-s polgármestere, a zsidó Niedermüller Péter már megtalálta Magyarország és a kerület legégetőbb problémáját, a Nordic Sun Kulturális Központot.

Terrorizmushoz kapcsolódó vádakkal illetik a winnipegi nemzetiszocialista aktivistát, akit korábban antiszemita graffitik felfestése miatt kaptak el.

Európa alávetettsége teljes. Az Egyesült Államok sikeresen végrehajtotta átfogó felforgatását és leigázását. Ügynökei, akiket gondosan kineveltek az Atlanti Tanács és hasonlók révén, átvették a vezetést a trójai faló szervezetek, mint a NATO és az EU élén.

Az 1912. március 29-én született Hanna Reitsch kislány korában doktornőnek készült, de emellett imádta a vitorlázórepülést is, amivel már ekkor is felállított néhány rekordot.

A mai Puskin mozi 1946-ból származó moziműsoránál bizarrabbat ritkán lehet látni.