Kövess minket
-on és
-en!

Forrás: Német Szövetségi Archívum
1945 februárjáig Európa egyik legszebb barokk városát, az Elba menti Firenzeként is emlegetett Drezdát megkímélte a második világháború vérzivatara, és elkerülték az 1943 nyara óta folyamatos, a Németországot romba döntő szövetséges terrorbombázások.
Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.
Az Amerikai Egyesült Államokban működő fehér fajvédő szervezet, a Ku Klux Klán története több szakaszra osztható, és tulajdonképpen minden időszakban aktívan szerepelnek benne a nők is.
A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.
Immár világos, hogy az Irán elleni háború elindításakor Donald Trump súlyosan alábecsülte Irán kormányát, katonai erejét és népét. Irán megtámadása során ismét a cionista érdekeket helyezte az amerikaiak és a világ érdekei elé.
Korábban az athéni magyar nagykövetet támadták meg szélsőbaloldaliak, most Stuttgartban rongálták meg a magyar konzulátus épületét a Budapesten fogva tartott bűnöző, Ravi Trux elvtársai. Az esetről a Stuttgarter Nachrichten nyomán a Magyar Jelen számolt be.
A Nap égi útjának motívuma, mely a világmindenség örök körforgását is jelképezi, az emberiség egyik legősibb jelképének számít. E szimbólum jelentésére tökéletesen illeszkedik a „napforgás” szó, amely a magyar nyelv első tudományos igényű szótára, a Czuczor-Fogarasi (1862) meghatározása szerint így hangzik: „A Napnak látszatos mozgása, keringése, melyet a Föld körül és az úgynevezett állatkörön tesz.”
Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.
Tanúk, trombitálás, skandálás – ismét hangosan vette kezdetét a 2023-as antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A teremben Simion Trux ismét a bv. kommandósai gyűrűjében érkezett, a padsorokban a német vádlott antifa szimpatizánsaival, eközben az utcán többször is kiabálva követeltek a terroristáknak szabadságot.
„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.
Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.
A mai Németország nemzeti szocialista szellemben fölnevelkedett fiataljai talán el sem tudják képzelni azt a világot és azokat az állapotokat, amelyek abban az időben uralkodtak, amikor tort ült a német birodalomban a weimari szellem.
Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.
Nyugaton a fehér tömegek az etnomazochizmus (Guillaume Faye) és az önpusztítás között ingadoznak, és ez a magatartás felelőtlen toleranciában nyilvánul meg minden iránt, ami valójában pusztítja a társadalmukat.
A Waffen-SS gyalogsági harcászata (a szárazföldi haderő elődjétől némileg eltérően) elsősorban az első világháborús német rohamcsapatok tapasztalatai alapján alakult ki.