Kövess minket -on és -en!

Elfogták Bolíviában Cesare Battisti olasz szélsőbaloldali szökevényt - közölte a hétvégén Jair Bolsonaro brazil államfő egy tanácsadója.

(MTI)

A most 63 éves Battisti a hetvenes évek második felében a Vörös Brigádok terrorszervezet oldalágaként működő egyik csoporttal négy gyilkosságot követett el, amiért életfogytiglani börtönre ítélték, de 1981-ben megszökött, majd Franciaországon és Mexikón át Brazíliába menekült. Brazíliai menedékjoga sokáig komoly feszültségeket okozott Brazíliaváros és Róma között. Tavaly decemberben a brazil bíróság elrendelte az olasz férfi letartóztatását, de Battisti tartózkodási helyét nem ismerték, a hatóságok hetekig keresték. Michel Temer volt brazil elnök hivatala decemberben elrendelte Battisti kiadását is Olaszországnak.

Filipe Martins, az új államfő tanácsadója a Twitteren tudatta, hogy Cesare Battistit elfogták Bolíviában, és az olasz férfit visszaviszik Brazíliába, mielőtt "valószínűsíthetően" kiadják Olaszországnak, ahol letöltheti életfogytig tartó börtönbüntetését.

Battistit Rio de Janeiróban 2007-ben elfogták, és a bíróság akkor is elrendelte a kiadatását Olaszországnak, de ezt a döntést az akkori baloldali brazil elnök, Luiz Inácio Lula da Silva felülbírálta. A kiadatás visszautasítása miatt Róma egy időre hazahívta brazíliai nagykövetét. 2011-ben a bevándorlási hivatal állandó letelepedést engedélyezett Battisti számára Brazíliában. Jair Bolsonaro, a január elsején beiktatott új elnök, korábban fogadkozott, hogy azonnal elrendeli a szélsőbaloldali terrorista kiadását.

Kövess minket -on és -en!

Donald Trump a 2024-es választási kampánya során rendszeresen megígérte, hogy a titkosítás alól feloldja és nyilvánosságra hozza a kormány összes Epstein-aktáját, amit republikánus és konzervatív bázisa lelkesen támogatott.

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.

Édesapám – Kremnicsán János – is azok közé tartozott, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, amikor 1944 májusában tartalékosként behívták őket, őt az utászokhoz Tokajba. Édesanyámmal itthon kistestvérem születését vártuk.

Egy 29 éves ontariói nemzetiszocialista, Matthew Althorpe, csütörtökön állt bíróság elé Torontó belvárosában, ahol három „terrorcselekmény” elkövetését ismerte be. A vádak szerint a férfi az Atomwaffen Division nemzetiszocialista csoport aktív tagja volt.

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.

Öt Québecben szolgáló katonát függesztettek fel, miután előkerült egy 2023-as felvétel, amelyen egy házibulin nemzetiszocialista karlendítést mutatnak be.

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Rendkívüli közleményt adott ki az ügy kapcsán a Bundeswehr, mert „szélsőségesség, antiszemita megnyilvánulások és szexuális visszaélések” gyanúja miatt indult átfogó vizsgálat a német hadsereg egyik ejtőernyős alakulatánál.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

Szomorú és különös helyzetben jöttem rá, hogy néha a tudás is lehet előnytelen. Hadifogságom első lágere a Kraszna Szulin nevű városban volt a Szovjetunióban. A gyár hasonlított a budapesti Csepel Művekhez.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.

Az időpont: 1946. október 7. A színhely: a kaposvári katonai szűrőtábor. Sólyom András őrnagy táborparancsnok korábban már több ezer embert vett őrizetbe a Magyarországra hazatérők közül. Számára egyegy újabb őrizetbe vétel már nem jelent különösebb eseményt.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.