Kövess minket -on és -en!

Kilenc hónap szabadságvesztésre és 50 ezer euró pénzbírsága ítélte egy francia-guyanai bíróság a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front (FN) egy korábbi politikusát,

aki majomhoz hasonlította Christiane Taubi színesbőrű francia igazságügy-minisztert. Anne-Sophie Leclere-t emellett öt évre eltiltották attól, hogy választásokon jelöltként indulhasson. A bíróság a Nemzeti Frontot is elmarasztalta. A pártnak annak ellenére is 30 ezer euró bírságot kell fizetnie, hogy tavaly decemberben kizárta soraiból Leclere-t.

Anne-Sophie Leclere a botrány előtt önkormányzati jelöltje volt a Nemzeti Frontnak a 2014-es helyhatósági választásokon. A Facebookon olyan fotómontázst tett közzé a kormány francia-guyanai születésű tagjáról, amelyen egy majom mellett a miniszter látható. Az előző alatt az volt olvasható, hogy "18 hónaposan", míg a politikus fotója alá az került, hogy "most".

Még együtt Marine Le Pennel - aztán győzött a polkorrektség-mánia

Egy interjúban még azt is megjegyezte, hogy "szívesebben látná Taubirát egy fán, semmint a kormányban". A rasszizmus vádját ugyanabban az interjúban tagadta, és azt hangoztatta, hogy nem azért hasonlította majomhoz a Taubirát, mert fekete bőrű, hanem azért, mert a miniszter "vadállat".

(Index nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

Az aHang nevű baloldali civilszervezet egyik koordinátora fordult Budapest rendőr-főkapitányához, hogy betiltasson vele egy magánrendezvényt – írja a Magyar Jelen.

Mind a mai napig széles körben elfogadott az a téves nézet, miszerint a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom 1941. június 22-én egy meglepett, katonailag felkészületlen Szovjetuniót támadott meg, amelynek Németországgal szemben semmiféle agresszív szándéka nem volt.

Az utóbbi időben a népességszám alakulása a migrációs politika, a gazdaság és az összeesküvés-elméletek középpontjába került. Egyesek úgy vélik, hogy a fehér országoknak milliószámra kell idegeneket befogadniuk, mert a születési arányszámuk túl alacsony, mások arra buzdítják a fehéreket (és csak őket), hogy a bolygó megmentése érdekében egyáltalán ne szaporodjanak.

Akármennyire hihetetlen, a cionisták által megszállt alpesi országban nem tiltott a nemzetiszocialista jelképek használata. Úgy tűnik, ez nemsokára megváltozhat.

A soha nem létezett zsidó-keresztény kultúrát (amely egy filoszemita politikai termék) megvédeni igyekvő Magyar Péter egy keménynek gondolt odamondással kezdte beszédét a közmédia épülete előtt.

A Dnyepropetrovszktól mintegy 100 kilométerre fekvő bányatelepi táborban az első másfél-két év alatt a hadifoglyok létszám mintegy harmaddal csökkent.

Hollandiában kitették az internetre, hogy kik lehettek nemzetiszocialista aktivisták az országban a német uralom időszaka alatt.

Teljesen nyilvánvaló, hogy „a D-nap sikere végső soron a fehér civilizáció tragédiája” és ráadásul a fajárulás minősített esete, amelyet elsöprő többségükben európai gyökerű fehér katonák követtek el anyakontinensük ellen, miközben a néger katonák részéről ez faji bosszú volt, amelyet fajáruló fehér vezetők tettek lehetővé számukra.

Egy vezető zsidó szupremácista szervezet arra szólította fel az ausztrál kormányt, hogy „azonnal lépjen”, miután egy nemzetiszocialista csoport vonult végig Melbourne belvárosán.

1915. június 23-án kezdődött az a több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, amelyben az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

Egy haredi zsidót, aki az osztrák fővárosban a zsinagógába tartott, körbevettek egy nemzetiszocialista csoport tagjai. Az osztrák hazafiak lehúzták a zsidó kippáját, majd távoztak.

1971. február 5-én halt meg az oroszországi Gorkijban (Nyizsnyij Novgorod) Rákosi Mátyás kommunista politikus, volt miniszterelnök, "Sztálin legjobb magyar tanítványa", a magyar történelem legsötétebb korszakának névadója.

Ezer fős antifasiszta őrjöngés kísérte Brüsszelben Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés vezetőjének, valamint Orbán Viktor szövetségesének a látogatását, melyet a brüsszeli Magyar Házban tett.

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.