Kövess minket -on és -en!

Egy szobor ledöntése egy tavalyi Black Lives Matter tüntetés során „szeretetből elkövetett cselekedet” volt – hangzott el egy brit bíróságon.

A 17. századi Edward Colston kereskedő szobrának ledöntését a Black Lives Matter tavalyi tüntetése során „a szeretet cselekedetének” nevezték. A vádlott, Sage Willoughby ezt a megjegyzést a Bristoli Koronabíróságon tartott tárgyalásán tette.

A BBC szerint Willoughbyt és három másik vádlottat azzal vádolták, hogy a városban 2020 júniusában megrendezett Black Lives Matter tüntetésen bűncselekményt okoztak.

Willoughby, aki állítása szerint 11 éves kora óta aláírta a szobor eltávolítását követelő petíciókat, a szobor jelenlétét ahhoz hasonlította, mintha egy „Hitler-szobor állna egy holokauszt-túlélő előtt”.

„Egy ilyen kaliberű ember szobrát a város közepén elhelyezni szerinte sértés, és továbbra is így gondolja, bármi is lesz a per kimenetele” – írta meg róla a Breitbart.

Willoughby szerint az egyetlen összehasonlító referencia az esetről, amivel akkoriban rendelkezett, az egy Szaddám Huszein-szobor ledöntése volt Irakban, ahol járműveket használtak.

Az ügyész megjegyezte, hogy Szaddám Huszein szobrát konfliktus idején döntötték le, nem pedig egy békés felvonulás során, Willoughby azt válaszolta: „Ez egy konfliktusos időszak, a faji egyenlőtlenség egy konfliktusos időszak. Amíg az egyenlőség nem valósul meg, addig ez a konfliktus ideje” – ismételte meg a vádlott.

Willoughby azt is visszautasította, hogy erőszakosan cselekedett volna.

„Ez nem erőszakos cselekedet volt, hanem az embertársaim iránti szeretet cselekedete” – állította a vádlott.

Kövess minket -on és -en!

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

Körülbelül 30–40 ember gyűlt össze a Niedermüller Péter által meghirdetett tüntetésre a Nordic Sun Pub előtt kedd délután. 

„… Dwight D. Eisenhower nemcsak a nemzetiszocialista rendszert gyűlölte megszállottan, hanem mindent, ami német. Az amerikai és a francia megszállási zónában több mint ötmillió német katonát zsúfoltak össze szögesdróttal bekerített gyűjtőhelyeken...

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Az újrafegyverkező hitleri Nagynémet Birodalomban fejlesztették ki, és olyan jól sikerült, hogy azóta globálisan mindenki ezt használja.

Az első magyar származású önkéntesek 1944 nyarán, a bácskai németség körében végrehajtott SS-toborzások, illetve behívások során jelentkeztek szolgálattételre a német Waffen-SS-nél.

Sokasodnak a viharfelhők az amerikai gazdaság fölött. Az utóbbi időben már többször is foglalkoztam a témával, amely azonban globális fontossága miatt egyáltalán nem lerágott csont.

Volt idő, amikor az egyesített Európát úgy mutatták be, mint egy versenyképes bástyát az Egyesült Államokkal szemben, mint egy olyan szupranacionális szervezetet, amely megfelelő kritikus tömeggel rendelkezik ahhoz, hogy érvényesíteni tudja magát a nemzetközi színtéren.

Még nyugat-európai mércével mérve is brutális, és szomorú események zajlottak le a franciaországi Lyonban múlt hét csütörtökön.

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

Spanyol falangisták tartották gyűlésüket október 12-én Vitoria-Gasteiz városában, amikor antifasiszták támadtak rájuk. A Falange Española de las JONS által szervezett Spanyolság Napja (Día de la Hispanidad) rendezvényt a baszk rendőrség biztosította, azonban a megjelent baszk antifasiszta ellentüntetők könnyen áttörtek a csekély rendőri erőkön.

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.