Kövess minket -on és -en!

Az osztrák közélet filoszemita személyiségeinek egy csoportja az ország zsidó diákszervezetével közösen követelte az újonnan kinevezett belügyminiszter lemondását.

Az új belügyér korábban azzal vádolta politikai riválisait, hogy „amerikai és izraeli urainak” dolgozik — írja a nemzetközi zsidó szupremácisták New York-i székhelyű szócsöve, a The Algemeiner.

Nyílt levélben felszólították a konzervatív ÖVP párti Gerhard Karnert, hogy „antiszemita retorikája” miatt mondjon le posztjáról. A levelet az Osztrák Zsidó Diákok Szövetsége (JOH) kezdeményezte.

A Karnerrel kapcsolatos vita három nappal a kinevezése után a Spiegel német hírmagazinban megjelent cikkel robbant ki.

Az egyik említett példa a 2008-as ausztriai államfőválasztási kampány idején történt. Az APA, az osztrák nemzeti sajtóügynökség által akkor idézett nyilatkozataiban Karner azzal vádolta a szociáldemokrata SPÖ pártot, hogy „amerikai és izraeli uraikkal együtt az ország ellen dolgoznak”, és „megmérgezik a légkört”.

A levél aláírói „megdöbbenésüknek és aggodalmuknak” adtak hangot Karner kinevezése miatt, és megkérdőjelezték, hogy ez hogyan egyeztethető össze a kormány által az év elején bejelentett nemzeti cselekvési tervvel, amely az „antiszemitizmus növekedése elleni küzdelemre” irányul. A levél szerint Karner 2008-as megjegyzésének antiszemita jellege „nyilvánvaló … egyrészt kifejezi a ’zsidó világösszeesküvés’ gondolatát, másrészt pedig felhasználja a ’zsidó kútmérgező’ évszázados legendáját”.

A levélíró zsidó szupremácisták azt állították, hogy „Ausztria történelmét antiszemitizmus, diktatúra és nemzetiszocializmus jellemzi”. Az uniós tagállam múltjának három befolyásos személyiségét – Karl Lueger, Bécs antiszemita polgármestere az 1900-as évek elején, akit Adolf Hitler nagyra becsült, Engelbert Dolfuss, az 1934-ben meggyilkolt ’osztrákfasiszta’ kancellár és Kurt Waldheim, a háború utáni kancellár, aki a második világháború alatt az SS tisztjeként szolgált a Balkánon – idézve a levél megjegyezte: „Reméltük, hogy az antiszemita politika folytonossága a mainstream osztrák pártokban véget ért.”

A válaszként kiadott nyilatkozatában Karner azt mondta, hogy 2008-as megjegyzését nem antiszemitának szánta.

„Nagyon határozottan és nyomatékosan elutasítom az antiszemita eszméket” – írta.

A közlemény a továbbiakban kiemelte, hogy Karner találkozót beszélt meg Oskar Deutschdal, az IKG, az osztrák zsidó közösségi testület elnökével.

Deutsch külön nyilatkozatban elmondta, hogy feltételezi, hogy Karner nem fogja megismételni „rendkívül problematikus” kijelentéseit, valamint beismeri és bocsánatot kér a „lejáratott antiszemita trópusok” használatáért.

Kövess minket -on és -en!

Sorsfordító nap volt 1956. október 25. Máig nem teljesen tisztázott okokból a Parlament elé vonuló fegyvertelen tüntetőkbe tankokból és gépfegyverekből belelőttek az épület védelmére odarendelt orosz katonák és az ÁVH kirendelt fegyveresei. A forradalom és szabadságharc ettől a vérengzéstől vált igazán szovjetellenessé.

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

A Little Rock-i négereket sokkolta, hogy a hétvégén a nemzetiszocialista Blood Tribe csoport tartott felvonulást a város több pontján.

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

A második világháború minden karácsonya szomorú volt, azonban 1944 decembere kimondottan komoly megpróbáltatásokat jelentett a budapestiek számára.

Erre már sokan nem emlékeznek: 1919 júliusában a hajdúböszörményi "Ébredő"-nyomda tulajdonosa, Szabó Ferenc kirakatában megjelent egy plakát. Rajta kormánykerék, amelyet egy kemény kéz fog.

Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa „nem megfelelőnek” minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután zsidók felsőbbrendűségét hirdető a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett „antiszemita tartalmak” és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

A hatóságok szerint a szélsőjobboldali „Letzte Verteidigungswelle” (Utolsó Védelmi Hullám) csoport célja Németország demokratikus rendszerének összeomlasztása.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

Miután Izrael hat Hirosimára elegendő (százezer tonna) bombát dobott Gázára, elpusztítva infrastruktúrájának 92 százalékát (436 ezer épületet) és megölve legalább 61 ezer (főleg polgári) lakosát, most az enklávé teljes elfoglalását tervezi.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

A Mussolini család egykori vidéki háza Olaszország északkeleti részén, Emilia Romagnában található, Forli városában. Az épület tele van a Duce relikviáival: a telefon, amelynek segítségével a római kormányt hívta, egyenruhája, imádott motorbiciklije.