Kövess minket -on és -en!

Wilfried Zaha először egy 12 éves fiút juttatott a rácsok mögé, de amikor őt feljelentette, elkezdtek ömleni hozzá a felháborodott üzenetek.

Az angol Premier League-ben szereplő Crystal Palace csatára, az afrikai néger Wilfried Zaha állítólag "meg se meri nyitni" az Instagramot a "töménytelen mennyiségű rasszista üzenet" miatt, a Twittert pedig már le is törölte, mert nem bírta elviselni a felé irányuló felháborodást.

"A felete futballisták számára az Instagram már nem szórakoztató. Nem élvezheti az ember a saját fiókját. Én félek megnézni a közvetlen üzeneteimet, mert bármit tartalmazhatnak" – mondta a CNN-nek Zaha, aki szerint főleg meccsek után érzik úgy az internetezők, hogy itt az ideje rasszista dolgokat írni neki.

A lap beszámol arról, hogy egy 12 éves fiún a rendőrség ütött rajta, miután a néger "rasszista fenyegetéseket" vádolta meg, illetve azzal, hogy a Ku Klux Klánról képeket küldött Zahának. Amikor kiderült a fiú életkora, fény derült rá, hogy a néger érzékenységnek fiatalkorú áldozatai is lehetnek, emiatt lett az eddiginél is jobban megvetés tárgya.

"Ugyanez a 12 éves fiú három másik játékosnak is hasonló dolgokat küldött csak az én csapatomból. Úgyhogy ez szerintem nem oké. Azóta már ötven másik profilt is jelentettem" – mondta az elefántcsontparti származású, de amúgy már Angliában felnőtt, és az angol ifiválogatottban is pályára lépett, tehát a fehér brit társadalom által kitartott nigger.

Kövess minket -on és -en!

A bad-kreuznachi amerikai táborban 1945 áprilisa végén megkezdődött a szelektálás: elengedték a betegeket, a lengyeleket, az oroszokat, és elkülönítették a tisztikart. Minket, magyarokat és a németeket vegyesen egy vonatszerelvénnyel Észak-Franciaországba, Torénba irányítottak.

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

Egy ottawai nemzetiszocialistát elítéltek az miatt, hogy „gyűlöletet, félelmet és megosztottságot keltett”, amikor segített létrehozni fajvédő toborzóvideókat és más fehér nacionalista propagandát a mostanra megszűnt szélsőjobboldali Atomwaffen division számára.

A nemzetiszocialista aktivista, Marla-Svenja Liebich, korábban Sven Liebich, nem kezdte meg börtönbüntetését a chemnitzi női börtönben. A hatóságok most körözik - közölte az ügyészség. Liebich ellen végrehajtási parancs van érvényben.

Egy észak-német kisvárosból szóló hír háborította fel a németországi zsidókat: egy flensburgi bolt kirakatában a Nagynémet Birodalom időszakát idéző felirat jelent meg. 

A Magyar Március 1946 óta nemcsak a szabadságharcot jelenti nekünk, hanem miként az 1849-es és 1956-os október, a mártíromságot is. 1946. március 12-én végezték ki Szálasi Ferenc Nemzetvezetőt.

Megjelent az Antifa szervezeteket terrorszervezetté nyilvánító kormányrendelet, amiről péntek reggel beszélt a Kossuth rádióban Orbán Viktor. 

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

Egy héttel ezelőtt Lyonban antifasiszták csoportosan halálra rugdostak egy 23 éves hazafias diákot, Quentin Deranque-t.

Büntetőeljárás indult annak a II. kerületi történelemtanárnak az ügyében, aki egy diákját azzal a megjegyzéssel illette, hogy „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”. 

Isabel Peralta, Spanyolország egyik legismertebb nemzetiszocialista aktivistája – aki szoros kapcsolatokat ápol brit szélsőjobboldali körökkel is – erőszakos zavargások középpontjába került.

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba.

Egy namíbiai helyi politikus, aki a Führer nevét viseli, sorozatban ötödször is mandátumot fog szerezni, a szavazatok 85 százalékának megszámlálása után.