Kövess minket -on és -en!

A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság bűncselekmény gyanúja hiányában nem indított büntetőeljárást egy zsidó bejelentés kapcsán.

A bejelentő azt sérelmezte, hogy egy leányfalusi hétvégi ház homlokzatára SS-jelvényt tűztek ki, kiáltja világgá a zsidók érinthetetlenségét hirdető szervezet honlapja.

Egy arra sétáló zsidó férfi lefényképezte a házat, mire az épületből kiérkezők közül - a szemtanú állítása szerint - egy nő azt mondta, hogy a férje 44. születésnapját ünneplik, a jelvény pedig a 44-es számot jelenti. A fotót készítő férfi közölte, hogy ő zsidó és ez egy SS-jelvény, ami tiltott önkényuralmi jelkép, ezért zavarja a látvány. Egy, a zsidó férfi tálalásában az események folytatása ezután az volt, hogy egy házból kijövő férfi úgy válaszolt, hogy "ők ellenben nácik, neked meg amúgy is indul a vonatod".

A fotót készítő ekkor elhagyta a helyszínt, a történtekről beszámolt egy a településen élő barátjának, aki a felvétel birtokában a rendőrségre futott. A rendőrség miután kiszállt a helyszínre, a "444" nevű balliberális extrémista blog megkeresésére a következőket közölte: "az elektromossághoz munkájuk révén kötődő résztvevők a 44. születésnapját ünneplő számára készítették a villám jelekkel szimbolizált zászlót. Amikor a rendőrök felhívták a figyelmüket a tiltott önkényuralmi jelképpel kapcsolatos hasonlóságra, azonnal eltávolították a zászlót. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, büntetőeljárás nem indult."

A zsidók érdekeit képviselő TEV "értetlenül és elképedve" áll a rendőrségi állásfoglalás előtt, amely szerintük "jó esetben ostobának, rossz esetben cinikusnak mondható". A rendőrség fellépése azért is kifogásolják, mivel korábban megszokott volt számukra, hogy a magyar rendőrség "rendíthetetlenül, kifogástalan alapossággal" lépett a zsidók követeléseinek megfelelően. A PM Rendőrfőkapitányság közleménye a zsidók szerint "szembe megy Magyarország kormányának az antiszemitizmussal szemben meghirdetett zéró tolerancia elvével és jelentősen rombolja a közbizalmat is".

A zsidó érdekvédelmiszervezet "határozottan elítéli a leányfalusi történteket" és felajánlja a jogi segítséget a fotót készítő zsidó számára. A TEV álláspontja szerint, a ház tulajdonosa egyértelműen inzultálta az SS-jelvény nyilvános használatát szóvá tevő járókelőt, szóhasználata pedig "alkalmas volt a közösségek méltóságának törvényben rögzített jogának súlyos megsértésére".

Kövess minket -on és -en!

A második világháború utáni korszak névadójának egy évtizedig tartó diktatúrája alatt a politikai terrorizmus és a személyi kultusz az egekbe tört, míg az életszínvonal és a törvényesség a mélységekbe süllyedt. 

Brüsszelben a különleges egységek tartottak házkutatást a NATION nevű belga nacionalista párt volt vezetőjénél, Hervé Van Laethemnél. Otthonát átkutatták, őrizetbe vették, majd hosszas kihallgatás után végül vádemelés nélkül elengedték, de a telefonját és a laptopját lefoglalták.

Donald Trump külpolitikai hiperaktivitása nemcsak az egyre jobban a körmére égő Epstein-ügyről való figyelemelterelést szolgálja, hanem az amerikai gazdaság és a dollár mind súlyosabb gyengélkedését is jótékony homályban tartja.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

Simeon Ravi Trux ellen a 2023-as antifatámadások miatt zajlik eljárás Budapesten, a német Deutsche Welle magyar nyelvű kiadása pedig riportfilmet készített a „megpróbáltatásairól”. Ebben aztán van minden: neonácizás, orbánozás, és egy nagy adag aggódás – persze nem a megvert magyarok miatt, írja a Magyar Jelen.

Gömbös Gyula egykori miniszterelnök fia katonatisztként fontos szerepet játszott a magyar rohamtüzérség létrehozásában. Gömbös Ernő a nyilas hatalomátvétel után Szálasi Ferenc mellett szolgált szárnysegédként. 

Nem nehéz elképzelni, hogy valaki, aki lendületet és fejlődést hoz egy pénzügyi és gazdasági válság utáni világba, az szerethető ember, mi több, imádat tárgya. Adolf Hitlert pedig olyan rajongás vette körül, mint ma bármelyik popsztárt. Erről tanúskodnak a neki írt levelek is.

Október 5-én antifa terroristák felgyújtottak egy nemesi vadászkastélyt a bajorországi Donaustaufban. A kastély teljesen leégett. A hírről a Nacionalista Zóna számolt be.

Talán sohasem derült volna ki, hogy mit rejt a zernikowi erdő, ha nincs egy lelkes gyakornok az Ökoland Dederow nevű cégben.

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

Megérkezett az Egyesült Államokba a dél-afrikai menekültek első csoportja, akiket a Trump-kormányzat azért fogad be, mert az afrikai köztársaságban igazságtalan faji megkülönböztetéssel és erőszakkal kell szembenézniük.

Az újraegyesült Németország történetének legsúlyosabb hazafias elégedetlenségi zavargása tört ki Rostockban 1992 augusztusában.

Svédországban pozitív jelenség terjed: szélsőjobboldali, hazafias csoportok már 10 éves fiúkat is toboroznak a soraikba – gyakran testépítő klubok és harci edzések égisze alatt.

Rendkívül ritka képek az amerikai történelem egyik legdrámaibb időszakáról és tradicionális fehér fajvédő szervezetéről, a Ku Klux Klánról.