Kövess minket -on és -en!

A liberális média és mindig aktív csatlósaik hallgatnak. Nem tüntetnek tízezrek az utcán, nem vonulnak fel sehol sem "White Lives Matter" táblákkal.

Mi is csak azért tudunk róla, mert ahhoz a kis százalékhoz tartozunk, akiket még érdekel a fehér nyugati civilizáció sorsa. Pedig egy 24 éves fehér anyukát öltek meg brutális kegyetlenséggel a Black Lives Matter terroristái, méghozzá azért, mert Jessica Doty Whitaker száját elhagyta egy olyan mondat, amely nem tetszett a majmoknak, vagy éppen a fajáruló kiszolgálóiknak. Utóbbit azért fontos kiemelni, mert még magyar viszonylatban is méltatlanul elfelejtik megemlíteni a jobboldali publicisták: a BLM "aktivistái" nemcsak négerekből verbuválódtak össze, hanem bizony jócskán van közöttük fehér résztvevő is, akiknek tevékenysége nem (csak) a cipőcsókolgatásban merül ki.

Jessica július 5-én hajnalban, Indianapolisban sétált hazafelé jegyesével, Jose Ramirezzel és két barátjával, mikor vita alakult ki köztük és egy másik társaság között. A négy férfiból és egy nőből álló horda BLM-támogató volt, s lássunk csodát, a vita is a különböző rasszokról alakult ki. Mikor a BLM-csoport kifogyott az "érvekből", egyikük előhúzott egy fegyvert, mert hát ők így szoktak eldönteni egy vitát, viszont Jessica jegyese, Ramirez is éber volt, és ő is előkapta a saját fegyverét. Jessica ekkor kimondta azt a bűvös mondatot, amiért meg kellett halnia pár perccel később. Pedig az "All Lives Matter" ("Minden Élet Számít"), amelyet a velük "vitatkozó" csoportnak mondott, még csak nem is a teljesen megfelelő válasz a BLM-őrületre, de a hordának már ez is elég indok volt a gyilkolásra. A "vitát" követően mindkét csoport továbbindult, Jessicáék pedig joggal gondolhatták, hogy itt vége is a történetnek. Ám ekkor olyasvalami történt, amely kiválóan szemlélteti, milyen mocskos, aljas, köpedék félállatokból verbuválódik a Black Lives Matter mozgalom.

A társaság ahelyett, hogy valóban távozott volna, követte Jessicáékat, majd egy híd kijáratánál várakozott, ahol a hazafelé sétáló Jessicáék felbukkantak. Tüzet nyitottak a 24 éves anyukára, akit rögtön fejbe is találtak. Jessica vőlegénye is visszalőtt, de elmondása szerint csak reflexből, nem látott semmit a sötétben, és valószínűleg nem is talált el senkit sem. A fiatal hölgyet, aki egyébként nővérként dolgozott, kórházba szállították, ahol rövidesen belehalt a sérüléseibe. Jessica Doty Whitakert családja, köztük három éves gyermeke várta haza. Mindhiába.

Ahogy vőlegénye, Ramirez fogalmazott: "sosem fogja elfelejteni azokat a pillanatokat, amelyek július 5-én hajnalban történtek". Jessica családja "igazságot szeretne", ám az elmúlt másfél hónap láttán erre aligha van sok esélyük a közeljövőben. Lassan kettő hónapja tart az Egyesült Államokban a fehérek elleni egyre nyíltabb genocídium, mégsem történt semmi komoly válaszlépés kormányszinten sem, így megalapozottan lehet mindenki egyre elégedetlenebb a showman Trump elnökkel. Pedig a fehér lakosság joggal várhatná, hogy komolyan fellépjenek a védelmükben, ha már Iránban olyan "bátran" és harciasan viselkedik az amerikai külpolitika.

Továbbá van a szomorú ügynek még egy aspektusa is, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Jessica az egybehangzó beszámolók szerint azt mondta a hordának, hogy "Minden Élet Számít", amely akarva-akaratlanul még azokra is igaz, akikkel összeszólalkoztak. Ezért kellett meghalnia? Pedig a fiatal anyuka nem mondott mást, mint az erőtlen, á, még józanabb gondolkodású "polgári kultúrember" válaszát a Black Lives Matter térhódítására. Mert, ha engem kérdez a kedves olvasó, szerintem nem számít minden élet. Például annak az aljadék gyilkosnak sem számít az élete, aki képes volt fejbe lőni és meggyilkolni egy ártatlan 24 éves nőt (ráadásul orvul, lesből). Ha azonban nem szeretnénk azt, hogy Jessica esetéhez hasonlóak történjenek napi 30-40 alkalommal, akkor itt az ideje talpra állni és kimondani azt a mondatot, amely egyetlen gyógyír és cselekvési jelszó lehet a néger felsőbbrendűséget hirdetők ámokfutására: WHITE LIVES MATTER.

Isten veled, Jessica Doty Whitaker!

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

Kövess minket -on és -en!

Gyomorforgató riportban sajnáltatja a 2023-as budapesti antifa terrortámadásokban való részvételért a Fővárosi Törvényszék előtt álló, magát nőnek képzelő és ezért nevét hivatalosan is Majára változtató Simeon Ravi Truxot a Deutsche Welle magyar kiadása.

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

I. e. 5. évszázad: A római civilizáció egy erős patriarchátus, az apák felelősek feleségük és gyermekeik tetteiért, és abszolút hatalommal rendelkeznek a család felett (beleértve az élet és halál feletti hatalmat).

Egy most előkerült rendőrségi dokumentumból kiderül, hogy a több a híres német orvos, doktor Josef Mengele 1959-ben megpróbált Argentínából visszatérni Németországba – írja az MDR német televízió értesülései nyomán a világsajtó.

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

Ma 1945. május 8-át a második világháború végének és a „náci rezsim” bukásának napjaként tartják számon hivatalosan Németországban.

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Alakulatunknak az orosz túlerővel szemben vissza kellett vonulnia, egészen a Stájer Alpokig. Itt ért bennünket a háború vége.

Az első világháborút követő nemzetközi megszorítások nem kedveztek, sőt hatalmas hátrányt jelentettek a magyar harckocsizás kialakulásának és fejlődésének.

„Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy budapesti gyűlésen” – közölte a párizsi fellebbviteli bíróság.