Kövess minket -on és -en!

Az Anonymous hackercsoport a Ku Klux Klan (KKK) mintegy ezer szimpatizánsának eddig is publikus "adatát" hozta nyilvánosságra.

Az Anonymous hónapok óta hirdette a meglehetősen gyengére sikerült akciót, amit "a faji erőszakkal való szembenállással" indokolt.

A héten már nyilvánosságra került egy lista, azonban most úgy tűnik, az hamis volt: azon mások mellett amerikai politikusokat is hírbe hoztak a KKK-val, ám a hackercsoport a twitteren cáfolta, hogy a lista tőlük került volna ki.

A mostani listát hónapokig tartó gyűjtés során állították össze, elsősorban a KKK-tagok teljesen nyitott és publikus közösségi oldalainak figyelésével, majd megpróbálták kiszűrni a hibákat. A nevek általában a Facebook-os profilokhoz tartozó álnevek, amelyekhez se valódi nevek, se telefonszámok, címek nem tartoznak. A lista egyetlen olyan ismert embert se leplezett le, akiről eddig ne lehetett volna tudni, hogy szimpatizál a KKK-val.

Az új névsort a Vice újságírója is megkapta, és elmondása szerint annak nagy része pontos, bár továbbra is vannak benne hibák, például olyan emberek, akik nincsenek kapcsolatban a szervezettel.

A KKK nem aggódik a lista miatt. Frank Ancona, a KKK tradicionalista lovagjainak birodalmi mágusa, aki maga is szerepel az Anonymous gyűjtésében, a Vice-nak azt mondta, hogy a szervezetből senki sem kereste, és a tagság az ügy miatt inkább csak nőhet.

Az Anonymous a listához fűzött nehezen értelmezhető kommentárjában közölte, hogy a KKK fontos eleme az USA "kulturális tájképének":

A KKK tagjaival szemben a rasszizmus általában nem visel kámzsát, de a kultúra minden szintjét áthatja. Részben épp ezért vettük le a tagokról a kámzsát: nem az a fontos, hogy ki van alatta, hanem hogy szélesebb társadalmi összefüggésben magának a kámzsának mi szimbolikus jelentése.

(Index nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

Gázában zavartalanul folytatódik a népirtás? Lépjünk tovább. Trump elsumákolja az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát? Felejtsük el az egészet. Cincinnatiban fehéreket lincselnek a négerek? Mindennapos eset, kit érdekel.

Valószínűleg nem számított arra, hogy éppen Izraelben ébred fel egy kórházban az az ENSZ-munkatárs, akinek testét nézetei szerinti nemzetiszocialista tetoválások borítják.

Július 17-én elhunyt a Die Heimat - korábban NPD - legendás politikusa, Udo Voigt, akit a zsidó sajtó csak náci honatyának és Európa legfeketébb bárányának nevezett. Voidt rövid, de súlyos betegség után tért meg őseihez.

A 2024-es évet a globális antiszemitizmus soha nem látott mértékű növekedése jellemezte, összesen 6326 dokumentált esettel, ami 107,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.

A német külügyminiszter, Johann Wadephul közölte, hogy a jövő héten ismét felveszik a kapcsolatot Magyarországgal, mert jobb fogvatartási körülményeket kívánnak elérni a szélsőbalos erőszakkal vádolt Maja T. (eredeti nevén Simeon Ravi Trux) számára – írja a Die Welt.

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

William Joyce-ra gyakran utalnak „Lord Haw-Haw” néven, ami viccnek tűnik, és ami tényleg az is. Akik azonban valóban tudják, ki volt Joyce, tisztában vannak vele, hogy kivételes ember volt, aki Nyugat-párti nézeteiért szenvedett mártírhalált.

Gyomorforgató riportban sajnáltatja a 2023-as budapesti antifa terrortámadásokban való részvételért a Fővárosi Törvényszék előtt álló, magát nőnek képzelő és ezért nevét hivatalosan is Majára változtató Simeon Ravi Truxot a Deutsche Welle magyar kiadása.

A Kitörés túra és az utcai aktivizmus mellett az utóbbi években felépült a Becsület Napjának harmadik oszlopa. Ez a Körbezárt Idealizmus Konferencia, amely a kultúra felől ad erős támasztékot a magyar történelem legüldözöttebb megemlékezésének.

1944. február 15-21. között Magyarországra látogatott Lorenz SS-Oberführer, a VoMi vezetője, hogy tárgyalásokat folytasson Basch népcsoportvezetővel a toborzások eddigi elért és a jövőben elérendő eredményeiről.

A táborparancsnokság 1944 telének egyik éjszakáján riadóztatott bennünket, és összeállítva egy 70 fős csoportot, kiküldött bennünket Birzsa településre tüzifáért a láger részére. Rettenetes hideg volt, a szél is fújt.

1945 február közepén Európa szívét, Budapestet megfojtotta a szovjet-halál. Most itt ül velünk szemben egy akkori német ezredes, aki a Gellért-hegy és a Citadella utolsó parancsnoka volt.