Kövess minket -on és -en!

Mihajlo Bank az ukrán rendőrség stratégiai kutatási főnöke volt Ivano-Frankivszk megyében, amíg Arszen Avakov belügyminiszter el nem bocsátotta május 15-én.

(Szombat)

A Banknak szóló üzenetet Olekszandr Dubinskyi képviselő tette közzé Facebook oldalán a következő kommenttel: "Kollégáim nevében is köszönetet mondok a miniszter helyénvaló és gyors reagálásáért."

Mihajlo Bank egy zsidó közösségi vezetőtől levélben kérte, hogy adja ki a Kolomija városban élő zsidó emberek listáját lakcímmel és telefonszámmal együtt. Az ügy nemzetközi zsidó-liberális felháborodást keltett.

Bank azzal magyarázta lépését, hogy részlege "részt vesz a nemzeteken átívelő és etnikai csoportok és bűnöző szervezetek elleni küzdelemben."

Február 11-én kelt levelében a zsidó hitközség vezetőit arra hívta föl, hogy működési szabályzatukhoz mellékeljék "a tagok listáját mobilszámukkal" valamint a "Kolomija és Ivano-Frankivszk egyetemein tanuló zsidó diákok névsorát."

A zsidó hitközség február 25-én kelt Bank levelére adott válasza szerint a működési szabályzat megtalálható az állami nyilvántartásban, emlékeztetett arra, hogy "a vallási közösségek el vannak választva az államtól", valamint "személyi adatokat csakis bejegyzett bűncselekmény esetén adhatnak ki."

Az utasítás az egyik egy zsidó vezetőt nem meglepő módon azonnal a II. világháborúra emlékeztetette, amikor Ukrajnát a németek felszabadították a szovjet elnyomás alól:

"1941-ben a nácik és a velük együttműködő ukrán rendőrség utasított zsidók listájának összeállítására" – mondta Eduard Dolinskyi, az ukrajnai zsidók szervezetének egyik vezetője.

Kövess minket -on és -en!

Az 1945 januári fogságba esésem után, többedmagammal a Volga közelében, Talicinban kötöttünk ki. A lágerben már sok száz magyar hadifogoly tartózkodott.

Pietersburg mellett 3500 hófehér fakereszt virít a dél-afrikai vörös földbe tűzve. Ezek a keresztek emlékeztetnek minket azokra a búr farmerekre, akiket az elmúlt évtizedekben feketék gyilkoltak meg a „felszabadított” Dél-Afrikában – olvasható a Szent Korona Rádió oldalán. 

Körülbelül 30–40 ember gyűlt össze a Niedermüller Péter által meghirdetett tüntetésre a Nordic Sun Pub előtt kedd délután. 

Mára a fehér világ elfogadta azt az állítást, hogy „Afrika az emberiség bölcsője”, tehát lényegében „mindenki afrikai”. Egy új mitológia van kialakulóban, amelynek nevében az afrikaiak egész Eurázsiát maguknak követelhetik.

Nem sok fotós használt színes filmet az 1930-as években, és közülük is kevesen hagytak hátra olyan nagyszerű képeket, mint Hugo Jaeger, aki tehetségét és egyéni látásmódját már jóval a háború előtt a német nemzetiszocializmus szolgálatába állította.

1945 tavaszán Németország az egyre növekvő veszteségek miatt kénytelen volt felszólítani a legfiatalabbakat is, hogy lépjenek be a Wehrmacht soraiba.

Június 1-jén, szombat hajnalban az ausztrál National Socialist Network tagjai gyülekeztek a melbourni Northland Bevásárlóközpont előtt, hogy fehér fajvédő tüntetést tartsanak.

Pro vagy kontra, de az egyértelmű, hogy napjaink politikai felhozatalában a főszereplők egyikévé avanzsált a milliárdos Elon Musk, és ennek az üde színfoltnak én még azzal együtt is örülök, hogy az elmúlt évek keserű tapasztalatai nyomán kénytelen vagyok az ő személyét is erős fenntartásokkal kezelni.

A finn légierő kivezeti a szimbólumai közül a horogkeresztet – írja az Associated Press. A légierő hivatalos zászlajáról még 2020-ban törölték a hazafias szimbólumot, de néhány egységnél még ma is használják, a következő időszakban ezek zászlóit és logóit is megváltoztatják majd.

A zsidó szervezet ismét jó érzékkel találta meg a legnagyobb problémát, ami Magyarországot sújtja.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

Keresztes-Fischer Ferenc, magyar királyi belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Párt - Hungarista Mozgalmat 1939. február 24-én feloszlatta, a Mozgalom, illetőleg a párt helyiségeit a rendőrséggel megszállatta.

Elhunyt 99 éves korában, még január 14-én Irmgard Furchner, az egykori stutthofi koncentrációs tábor titkárnője – közölte az itzehoe-i ügyészség szóvivője.

Mindig bátorító, amikor a tudományos felfedezések megerősítik azt, amit az emberek mindig is tudtak. Különösen így van ez manapság, amikor a józan észt elnyomják, de a tudomány mégis megerősíti azt (ami ilyen esetekben forradalminak tekinthető).

A fehér fajvédelmet hirdető Patriot Front csoport vonult fel Des Moines belvárosában, arcukat biztonsági okokból eltakarva és zászlókat lengetve.