Kövess minket -on és -en!

Egyes szakértők szerint azért vonták be őket, mert fedett nyomozóik évek óta jelen vannak abban a szubkultúrában, amelyből a rombolók kikerülnek.

(888)

Miután William Barr főügyész szombaton bejelentette, hogy két szövetségi ügynökség: az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) és az Alkohol- és Dohánytermékek, illetve Lőfegyverek Forgalmával Foglalkozó Iroda (ATf) is segíteni fogja az FBI kormányellenes tüntetők elleni nyomozását, a DEA most különleges felhatalmazást kér az Igazságügyi Minisztériumtól.

Kétoldalas memorandumot küldött a drogügyekben eljáró helyettese William Barr legfőbb ügyésznek, amelyben azt kéri, hogy a kormány biztosítson különleges, információmegosztásra irányuló jogköröket a szövetségi Kábítószer-ellenes Hivatalnak (DEA), amelyet a főügyész bevont az Egyesült Államok-szerte zajló fosztogatások, erőszakos megmozdulások szervezői és végrehajtói ellen indított nyomozásokba.

A DEA-t kifejezetten a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények és különösen a szervezett bűnözői csoportok körében folytatott kábítószer-kereskedelem elleni fellépésre hozták létre, országos lefedettsége a Szövetségi Nyomozóirodáéval (FBI) vetekszik. Ugyanakkor speciális feladatköre okán sokan kétségbe vonták, hogyan vonható be a politikai indíttatású, erőszakba csapó tiltakozáshullámban elkövetett bűnesetek vizsgálatába.

A mostani memorandumból, amelyben Timothy J. Shea többletjogosultságokat kér a DEA-nek, kiderül, hogy a kábítószer-ellenes ügynökség leginkább eddigi tudásbázisával és kapcsolatrendszerével segítené az FBI nyomozását. A főügyésznek címzett kérés ugyanis azok alól a titkosítási protokollok alól kér felmentést, amelyek alapján egyes – főként saját beépített fedett nyomozóiktól származó – információk szövetségi ügynökségek közötti átadását korlátozzák.

Az engedély birtokában a DEA, amelynek nyomozói esetenként hosszú évek óta élnek álnéven drogbandák tagjaiként, a fedett zsaruk által beszerzett titkosított információkat adhatnák át az FBI-nak, ami több amerikai biztonságpolitikai szakértő szerint is arra utal, hogy a tiltakozássorozat szervezői, vagyis az Antifa-szervezetek és a kábítószer-kereskedelem szereplői között komoly átfedések találhatóak.

Ez persze adhatna némi magyarázatot arra az esztelen és brutális erőszakhullámra, amely egyre csak terjed az Amerikai Egyesült Államokban.

Kövess minket -on és -en!

Az 503. nehézpáncélos-osztályt 1942. május 5-étől állították fel egy törzsszázaddal és két önálló nehézpáncélos-századdal.

Ha az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt német–szovjet megnemtámadási egyezményt, amelyet Ribbentrop–Molotov paktumnak szokás nevezni, meg akarjuk érteni, akkor vissza kell mennünk 1939 márciusára.

A kormány döntött a szerdai ülésén, és terrorszervezetté nyilvánította az Antifa szervezeteket – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban, a Jó reggelt, Magyarország! c. műsorban, megerősítve péntek reggeli, Facebookon közzétett bejegyzését.

A francia állami vasúttársaság (SNCF) munkatársai a párizsi Austerlitz pályaudvaron hétfőn két emberre rálőttek és megsebesítették őket, köztük egy férfit, aki egy horogkeresztet festett egy falra.

Három brit szélsőjobboldali aktivista olyan akciókat tervezett, amelynek célja mecsetek vagy zsinagógák elleni támadás lett volna, legalábbis a vádak szerint.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Nyugati pályaudvaron elfogott egy német állampolgárt, akit hazájában többek között fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt köröztek – közölte a Police.hu.

Egy berlini kórházban elhunyt Horst Mahler, a Vörös Hadsereg Frakció (másik nevén Baader–Meinhof-csoport) alapítója, aki később nemzetiszocialistává vált, és holokauszttagadás miatt többször elítélték – 89 éves volt.

Újra megméretteti magát a namíbiai regionális választásokon Adolf Hitler, aki elsősorban nem a politikai teljesítménye, hanem a neve miatt visszatérő nemzetközi hírforrás. A beszámolója szerint Hitlert öt évvel ezelőtt a szavazatok 80 százalékát szerezte meg. 

„Nem engedhetjük meg, hogy a zsidókból nácikat csináljanak” – üzente a rabbi, aki büszke a garázdaságra, amit elkövetett.

A földbe épített barakk 1945 júliusában így nézett ki: a lépcsőlejárat mellett volt az ablak, amelyet nem lehetett kinyitni. Bár a nap magasan járt az égbolton, a barakkban mégis félhomály volt.

Az 1936-os berlini olimpián egy ismeretlen nő az őrségen áttörve Adolf Hitler székéhez rohant, és megpróbált csókot adni a Führer arcára, a vidám pillanatokat fotó- és filmfelvétel is megörökítette.

Németország katonai erejét az első világháború után a győztes hatalmak szétzúzták. Már a weimari időkben elkezdődött az a folyamat, amely a versailles-i békeszerződés katonai rendelkezéseinek áthágására törekedett.

Hollandiában kitették az internetre, hogy kik lehettek nemzetiszocialista aktivisták az országban a német uralom időszaka alatt.

Szeptemberben Hans Velten Reisch flensburgi üzlettulajdonos szemita felháborodást váltott ki a boltjára ragasztott felirattal, amely így szólt: "Zsidóknak tilos ide belépni! Semmi személyes. Nincs antiszemitizmus. Csak ki nem állhatom magukat."

Tíz éve T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”.