Kövess minket -on és -en!

Tartományi választásokat tartanak Tirolban, ezt használta ki az osztrák köztévé egy jó kis hangulatkeltésre a Bécsben frissen kormányra került FPÖ helyi listavezetőjének démonizálása céljából.

Az általuk közzétett jelenetben az látható, hogy egy nyolcvan fölötti férfi odalép Markus Abwerzgerhez, és elkezdi neki magyarázni, hogy ő még a Hitlerjugendben kapott kiképzést, ahol rend volt és fegyelem, és hogy ma már bezzeg azt sem lehet mondani, hogy büdös zsidók, mert azonnal lenácizzák az embert. Abwerzger szótlanul hallgatja a szóáradatot, még mintha egyetértőleg bólintana is. Snitt vége, az üzenet egyértelmű: az FPÖ egyáltalán nem határolódik el a náciktól, mert vagy maguk is nácik, vagy tudatosan kiszolgálják a náci szavazók igényeit.

Később kiderült, hogy a köztévé meglehetősen önkényesen vágta meg a bejátszást. Ha ugyanis a tévések még leadtak volna a felvételből pár másodpercet, akkor lehetett volna hallani, hogy Abwerzger politikailag korrekten azt mondja, hogy de hát ilyet (mármint, hogy büdös zsidók) tényleg nem szabad mondani. A párt egy másik helyi vezetője pedig szintén felháborodottan szól közbe, hogy minden embernek tiszteletben kell tartani a méltóságát. Alább látható a teljes jelenet:

A botrány azóta is zajlik, a tévé elnézést kért a párttól, közben az FPÖ első embere, az alkancellár Heinz-Christian Strache frontális támadásba ment át a közszolgálati tévé és annak legismertebb műsorvezetője ellen. A hírhamisító tiroli tévéseknek pedig annyit sikerült elérniük, hogy az FPÖ a felmérések szerint majdnem háromszor annyi szavazatra számíthat most, mint a legutóbbi választásokon.

Úgy fest, hogy Tirolban mégsem annyira problémásak az antiszemita szólamok.

Kövess minket -on és -en!

Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba.

Egy friss YouGov európai közvélemény-kutatás szerint az európaiak (hat európai nemzet) nagy többsége immár ellenszenvet érez Trump Amerikájával szemben (a franciák 62, az olaszok 63, a britek 64, a spanyolok 66, a németek 72, a dánok 84 százaléka).

Lakossági bejelentés alapján egy körülbelül 25 fős, Wehrmacht-egyenruhát viselő csoportot igazoltatott szombaton a berni kantoni rendőrség a Simmental-völgyben.

Az 1980-as, 90-es évek voltak a futballmezek aranykorszaka, amikor a könnyű poliészterből készült trikók leváltották a kevésbé szellőző és nehéz pamutmezeket.

A világ legismertebb négerének új száma vírusként terjed a világhálón annak ellenére, hogy szerinte az összes zeneletöltő oldal bojkottálja azt. (Ye Claims His ‘Hitler’ Single Is Banned From ‘All Digital Streaming Platforms’, billboard.com, 2025.05.08.).

A The Base nevű nemzetiszocialista akciócsoport újra aktivizálta magát az Egyesült Államokban, és paramilitáris kiképzőtáborokat hirdet – írja a brit The Guardian.

Kedden reggel hiába várták az antifa támadások második olasz vádlottját, nem jelent meg a tárgyalóteremben, így a bíróság nem tudott érdemben továbbhaladni az ügyben. 

Maja Trux a bíróság előtt arról beszélt, hogy ő a valódi áldozat. A német antifa ezt azzal indokolta, hogy szerinte egy olyan országban áll bíróság előtt, ahol kiközösítik a szexuális kisebbségeket.

A CIA dokumentumaiból kiderül, hogy ügynökök 10 évig keresték Adolf Hitlert Dél-Amerikában, miközben Argentína arra készül, hogy feloldja a titkosítás alól a második világháború végén az országba menekült németekről szóló kormányzati aktákat.

1987. augusztus 17-én halt meg Rudolf Hess német nemzetiszocialista vezető, Hitler egykori helyettese, aki élete utolsó negyven évét a spandaui börtönben töltötte, az utolsó két évtizedet az intézmény egyedüli foglyaként.

Niedermüller Péter lelkes antifasiszta. Hithű kommunista, no meg persze zsidó is. A véleményszabadság a legkisebb mértékben sem érdekli, az újbaloldalhoz hasonlóan a vélemény addig fontos neki, amíg beleilleszthető az ő nézetrendszerébe.

„Reggel még ágyban voltam és a »TWIST OLIVÉR«-t olvastam, mikor átjött Jancsi. Felkeltem, és Jancsi azt mondta, hogy ma is tegyünk egy sétát. Én beleegyeztem.

2025 júniusában egy 18 éves lányt erőszakoltak meg egy Nottinghamshire-ben lévő parkban, amit egy pakisztáni és egy afgán férfi követett el, azonban azt az információt, hogy a két férfi menedékkérőként tartózkodik az országban, a tárgyalást vezető bíró megtiltotta, hogy közöljék.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

A szélsőbaloldali, kommunista szellemiségű Mérce azon sajnálkozik, hogy úgy tűnik, idén nem várt akadályokba ütközik a szokásos tiltakozás a Becsület napja ellen. Érdemes azonban tényszerűen végigjárni az állításaikat.