Kövess minket -on és -en!

30 dél-afrikai búr család érkezett Oroszország Sztavropol régiójába – jelentette a Rossija 1 TV-re hivatkozva a Russian Today hírtelevízió.

(Kuruc.info)

A menekültek elmondásuk szerint otthon erőszakos támadásokkal és halálos fenyegetésekkel kénytelenek szembenézni. A fehér emberek által felépített Európát és Amerikát pedig épp a fehérek üldözése érdekli a legkevésbé. Ausztrália viszont már fogadott be üldözött dél-afrikai fehéreket, s kész még több menekült számára is otthont biztosítani.

Az Oroszországban letelepedni szándékozó fehér farmerek szerint még legalább 15 ezren kívánják követni a példájukat. „Távozásunk immár élet-halál kérdése, folyamatosak a támadások ellenünk – nyilatkozta az egyik fehér farmer, Adi Slebus –, a politikusok pedig szítják a feszültséget. A klíma itt (az észak-kaukázusi sztavropoli régióban) mérsékelt, a földeket pedig Isten is megművelésre teremtette. Minden nagyon kellemes itt” – vélekedett a fehér férfi.

Az új dél-afrikai kormány és a frissen megválasztott elnök, Cyril Ramaphosa ígéretet tett az ország fekete lakóinak, hogy nekik fogja adni az 1600-as évek óta a fehérek birtokában lévő földeket. A kormányzat propagandájában arra hivatkozik, hogy „fel kívánja számolni az apartheid rendszer örökségét”. A fehér uralom idején (1994 előtt) ugyanis a dél-afrikai földek legnagyobb része a fehér kisebbség kezében volt.

A kormányzati intézkedések pedig felszították az erőszakot. Az AfriForum nevű jogvédő szervezet adatai szerint 2016-17 folyamán 74 fehér farmert gyilkoltak meg, és 638 esetben ért erőszakos támadás fehér gazdálkodókat.

A Rossija 1 televízió szerint az Oroszországba költöző fehér farmerek hozzá fognak járulni a mezőgazdasági termelés fellendüléséhez. Minden egyes érkező család 100 ezer dollárt tud megával hozni a megtakarításaiból befektetési célokra.

Oroszországban 43 millió hektár nagyságú föld nincs megművelve. 2014-től kezdődően megindult egy program, melynek keretében a kormány ingyen juttat földterületeket az azokat megművelni hajlandó orosz polgároknak. A kezdeményezés hatalmas siker – olvasható a Russian Today hírtelevízió honlapján.

Az Észak-Kaukázusban található sztavropoli körzet lakóinak száma a Wikipédia szerint 2010-ben 2 786 281 fő volt. 80,1%-uk orosz nemzetiségű. A kisebbségek közül a legjelentősebbek az örmények, a darginok, a görögök, a cigányok, az ukránok és a nogajok.

Kövess minket -on és -en!

A XX. század első felének jobboldali politikusai közül talán a legfordulatosabb életű, legindulatosabb és egyik legtehetségesebb személye Rajniss Ferenc volt, az 1935-1945 közötti időszak legismertebb újságírója, akit először a szocializmus, majd a nacionalizmus eszméje bűvölt el.

Legutóbb az izraeli–iráni erőpróbát tárgyalva hangot adtam a kételyemnek azzal kapcsolatban, hogy strukturális gyengesége, elhibázott stratégiai tervezése, rendszerszintű korrupciója és katonai dilettantizmusa miatt az iráni rezsim egyáltalán túlélheti-e ezt a megpróbáltatást.

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

1921. június 7-én szövetségre lépett Jugoszlávia és Románia, ezzel lezárult az a folyamat, amelyben az első világháborút követően megcsonkított Magyarország ellenében a fő területnyertes szomszédok - Jugoszlávia, Románia és Csehszlovákia - kialakították a kisantantnak elnevezett katonai és politikai szövetséget.

Talán egyetlen olyan film sem készült a második világháborúról, amelyikben ne hangozna el Németországra a Harmadik Birodalom kifejezés, pedig e megnevezés használata történelmietlen a korabeli német rendszerre.

Isabel Peraltat három és fél éves börtönbüntetéssel fenyegetik, mivel a vádirat szerint „gyűlöletet és diszkriminációt” szított muszlimok és marokkói bevándorlók ellen.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

Több órára csatatérré változtak Torinó utcái, ahol szélsőbaloldali tüntetők csaptak össze a rendőrökkel szombaton. A baloldali pártok Milánóban is tüntettek az amerikai idegenrendészet (ICE) embereinek jelenléte ellen a téli olimpiai játékokon.

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

JFK meggyilkolása közvetlen hatással volt az amerikai cionista lobbira, az USA közel-keleti politikájára és Izrael militarizálódására egyaránt.

Manapság Európát alapjában véve két erő fenyegeti, az egyik kívülről, a másik belülről. Az egyik strukturális, a másik pusztán reakciós: egyrészt az Amerika-központú neoliberális kozmopolitizmus, amelyet Davosban a Wall Street-i finánctőke képvisel Larry Finkkel, a BlackRock főnökével az élén, másrészt az európai szeparatista-szuverenista „ötödik hadoszlop”, amely ugyanennek a hatalomnak udvarol áldás reményében.

A melbourne-i nemzetiszocialista Jacob Hersant elmondta: örül, hogy visszanyerte szabadságát, miután letöltötte egyhónapos börtönbüntetését „tiltott náci tisztelgés nyilvános bemutatása” miatt.

1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben).

Az olasz társadalom egy jelentős része nem igazán szívleli a zsidókat. Egy friss olasz közvélemény-kutatás szerint az olasz társadalom jelentős részében jelentős mértékűre nőtt az antiszemita attitűd a zsidókkal szemben, miközben országszerte erősödnek a tiltakozások Izrael gázai népirtása miatt.

Görögország legfelsőbb választási bírósága kizárta a parlamentből a Spártaiak párt három képviselőjét, arra hivatkozva, hogy megtévesztették a választókat a 2023-as választásokon – jelentette az ERT görög közszolgálati televízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.