Kövess minket -on és -en!

VIII. Henrikről és Boleyn Annáról készített pszichothriller-sorozatot a brit Channel 5 csatorna.

A traileréből az is kiderül: a politikai korrektséget megint előbbre valónak tartották, mint a történelmi hűséget.

A felvilágosult angliai csatorna, a Channel 5 legújabb szereposztásában a főszereplő Boleyn Annát egy néger színésznő játssza el.

A nemrég megjelent trailer betekintést nyújt abba, hogy milyen az, amikor egy történelmi eseményt a készítők saját szájízük szerint alakítanak át.

Az előzetes első nézésre sokkal inkább a BLM legújabb művének tűnik, mintsem történelmi filmnek.

A sorozat hitelességét az is eléggé aláássa, hogy az elmúlt fél évben nem egy botrányt robbantott ki a haladó sajtó amiatt, hogy ázsiai, afrikai kitalált szereplőket fehérek szinkronizáltak. Most pedig, amikor egy fehér történelmi személyről van szó, teljesen megengedett, sőt a Macbeth után szinte kötelező, hogy a megalázott, vetélése után felségárulással vádolt és vérpadra küldött királyné fekete legyen.

Kövess minket -on és -en!

Kevesen tudják, hogy a második világégés idején a Szent Korona földjét védő honvédeink a német fegyvertársaktól igazi nagymacskákat is kaptak. A magyar kezek által megszelídített ragadozók sokszor nagyot haraptak a vörös rém testéből. A legsikeresebb vadász Tarczay Ervin páncélos százados volt.

A Krummlauf, azaz a kanyar puska a németek kreatív ötlete egy hajlított csövű eszköz volt, amelyet egy MP-44-es puska végére rögzítettek, hogy a katonák átlőhessenek akadályokat anélkül, hogy kitették volna magukat a viszonzott tűznek.

Amerikában a Goldman Sachs korábbi vezérigazgatója egy 2008-as típusú válság szagát érzi. Lloyd Blankfein, aki 2006 és 2018 között vezette a bankot, megkongatta a vészharangot a 3 billió dolláros amerikai magánhitelpiacon. 

Tizenkét hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 34 éves férfit, aki az idei ausztrál nemzeti ünnepen (Australia Day) a zsidókat kritizáló beszédet tartott és nemzetiszocialista nézeteket népszerűsített egy sydney-i tüntetésen.

1813. július 16-án született a szegedi alsóvároson Rózsa Sándor, a legendás alföldi betyárvezér. Nevét Magyarországon mindenki ismeri, a népdalok és mondák mellett versek, regények, filmek dolgozták fel életének különböző epizódjait, nevezetesebb tetteit.

Donald Trump háborúval kapcsolatos retorikája olyan, mintha egy skizoid bohócot hallgatnánk. Az egyik nap azzal dicsekszik, hogy a „Midnight Hammer” hadművelet Irán atomlétesítményeit kráterekkel teli parkolóvá változtatta, a következőn pedig azzal riogat, hogy az iráni atomfenyegetés olyan létfontosságú vészhelyzet, amely közös amerikai–izraeli támadást igényel. 

Az erfurti rendőrség keresi azt az antiszemita aktivistát, aki egy 24 éves zsidó férfit bántalmazott a villamoson, miután észrevette, hogy Dávid-csillagos nyakláncot visel. A hatóságok az esetet „politikailag motivált gyűlölet-bűncselekményként” vizsgálják.

A baloldali TikTok-felhasználók teljesen kiakadtak, miután megjelent az American Eagle új farmernadrág-kampánya, amelyben Sydney Sweeney szerepel. 

Egy aktív életmód- és önvédelmihálózat az edzés és testvériség szellemében ismerteti meg az amerikai tinédzsereket a nemzetiszocialista, fajvédő ideológiával. 

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Orvosi szakvélemények ismertetésével és kamerafelvételek bemutatásával folytatódott a bizonyítási eljárás az úgynevezett antifa-perben a Fővárosi Törvényszéken, ahol ismét bíróság elé állt a négy rendbeli, két esetben társtettesként, két esetben bűnsegédként bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolt Simeon Ravi Trux.

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg Kijevben, Lembergben és más városokban a második világháborús vezető, a tengellyel szövetséges Sztepan Bandera 117. születésnapjáról.

Amikor 1945 nyarán Voronyezsben kiszálltunk a vagonokból, szinte összeestünk a gyengeségtől és a kimerültségtől. Az elénk táruló látvány is rontotta amúgy is rossz kedélyállapotunkat.

Dr. Csia Sándor 1894. február 4-én született Hegybányán, Háromszék vármegyében. Apja Csia Ignác, anyja Bajai Henriette.