Kövess minket -on és -en!

Izrael budapesti nagykövete szerint országa nem háborúzik a palesztin nép ellen,

az iszlám vallással, csakis az Iszlám Dzsihád, a Hamász, a terror ellen veszi fel a harcot. "Mi vagyunk az áldozat" - jelentette ki Ilan Mor hétfőn Debrecenben, a város főterén rendezett, Izrael melletti demonstráción. A nagykövet a Gázában folyó harcokkal összefüggésben azt mondta, nem akarnak háborút, ezt a háborút rájuk kényszerítették, és megteszik, ami a kötelességük: meg fogják védeni magukat azok ellen, akik az életükre törnek.

 Ilan Mor figyelmeztette az Európában élőket: akik azt hiszik, védve vannak a fundamentalistáktól, "jobb, ha felébrednek, tudniuk kell, hogy Izrael után a terror Európát fenyegeti".

A gázai harcok során a palesztin áldozatok száma elérte az ezres nagyságrendet, míg ehhez képest néhány tucat izraeli halt meg. Izrael hadserege volt, hogy kórházat bombázott, szétlőtt egy palesztin iskolát, ahol menekült gyerekek és nők voltak, de a tengerparton focizó fiúkat is megöltek.

(MTI - alfahir.hu)

Kövess minket -on és -en!

Rövid idő múltán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek?

Terrorszervezetté nyilvánította az Antifa mozgalmat Donald Trump. Az amerikai elnök a közösségi oldalán jelentette be a döntést, de abból nem derül ki, mely csoportok az érintettek, mivel a szervezet nem rendelkezik központilag meghatározott struktúrával.

Nem nehéz elképzelni, hogy valaki, aki lendületet és fejlődést hoz egy pénzügyi és gazdasági válság utáni világba, az szerethető ember, mi több, imádat tárgya. Adolf Hitlert pedig olyan rajongás vette körül, mint ma bármelyik popsztárt. Erről tanúskodnak a neki írt levelek is.

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen.

Az utóbbi időben egyre erősödik Nyugaton azoknak a politikai-gazdasági köröknek a hangja, amelyek mindenre képesek, hogy belezavarják országaikat egy szélesebb körű, akár világméretű háborúba Oroszország és/vagy Kína ellen.

Az amerikai–kínai vámháborúban átmenetileg fegyverszünet van érvényben, a frontvonalak megmerevedtek, a szembenálló felek készülnek a végső (?) összecsapásra.

Erdély védelmével és a Déli-Kárpátok birtokbavételének kérdésével a magyar minisztertanács először 1944. augusztus 25-én foglalkozott rendkívüli ülés keretében.

Olaszország a zsidó-liberális történészek ítélete szerint mind a mai napig „nem nézett szembe” az 1922-tól 1943-ig tartó időszakkal.

Börtönbüntetésre ítéltek egy 48 éves magyar férfit, miután beismerte, hogy „szélsőséges jobboldali zenéket és anyagokat” birtokolt, illetve terjesztett az Egyesült Királyságban és Európa több országában.

Egy emberként hördült fel a „nyilvánvalóan nem hálózatként működő liberális média”, amikor Trump a feketék, vagy egyéb túlvédett rassz helyett a fehéreknek adott menedékjogot.

Elhunyt 99 éves korában, még január 14-én Irmgard Furchner, az egykori stutthofi koncentrációs tábor titkárnője – közölte az itzehoe-i ügyészség szóvivője.

Bármennyire is sokkolóan hangzik, manapság már csak a világ népességének 2 százalékát (!) alkotják szülőképes korú fehér nők. Úgy tűnik, az utóbbi 100 évben a fehér ember megette a kenyere javát.

M. Katonka Mária (1913–1997) hungarista újságírónő a II. világháború után Nyugat-Európába, majd Kanadába került és onnan politikai meggyőződése miatt soha haza nem térhetett.

A brennbergbányai fogságba esés után (1945. április 1.) Focsanin keresztül nyáron érkeztünk a Középső-Ural vidékére. Két hónapon át mintegy négyszázan sátortáborba kerültünk erdőirtásra, vasúti töltés építésére.

Az alábbi eset rávilágít arra, hogy Németországban a hatalom gyakorlatilag hogyan támogatja az Antifát, ami immár az USA-ban és Magyarországon is terrorszervezetnek minősül.