Kövess minket -on és -en!

Megharapta az intézkedő rendőrt, és a szemét is kis híján kiszúrta az a 15 éves "fiú",

akit múlt hét szerdán otthonából vittek el az egyenruhások. A megyei főügyészség helyettes szóvivője elmondta, hogy a fiú anyja és nővére is bántalmazta a rendőröket - de ők persze ennek az ellenkezőjére "emlékeznek". A "rejtett erőforrás" nem először került rendőrkézre, hiszen több alkalommal lopáson kapták, valamint a gyermekvédő intézetből is rendszeresen megszökött.

Március 11-én délelőtt két nyomozó érkezett a házhoz, hogy előállítsák. Ő azonban ellenállt, megharapta az egyik rendőrt, majd egy éles bottal mind kettőjüket arcon szúrta, az egyik rendőrt pár centivel a szeme alatt érte a szúrás, csak a szerencsén múlott, hogy nem lett komolyabb baja – mondta a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője.

A nyomozást, mivel hivatalos személyek elleni erőszakról van szó, a Szolnoki Nyomozó Ügyészség végzi. Egyébként az egész család szorgalmasan ápolja az eltérő kultúra vívmányait: a testvére csoportosan elkövetett rablás miatt javítóintézetben van, az apjuk pedig jelenleg is börtönbüntetését tölti.

(Harcunk.info - SzolnokTV nyomán)

Kövess minket -on és -en!

Egy norvég anya meglepődve fedezte fel, hogy Adolf Hitler Mein Kampf című könyve a legnépszerűbb kötetek között van egy gyerekeknek szóló digitális olvasási kampányban – jelentette a norvég TV2 a Budstikka újságra hivatkozva.

„Cinkos, aki néma!” felkiáltással szerveznek rendőrségi engedéllyel és biztosítással antifasiszta tüntetést Budapestre február 8-án.

Ausztriában a legutóbbi választásokon a nyomokban nemzetiszocialista gyökerű, jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kapta a legtöbb szavazatot. A pártot a korai években az SS-veteránok pártjaként is emlegették, mivel sok volt SS vállalt benne vezető szerepet.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Hungáriát egy földalatti pályaudvarral és egy autópályával kötötték volna össze Budapesttel, többek között egy 250 méter magas felhőkarcolót és egy 25 ezer fős egyetemvárost is akartak a háború befejezése után építeni a Budaörs feletti Csíki-hegyekben.

Az emberek szavai, még azok is, melyeket a sugallat szülte, másra fordíthatóak, a szavaktól függnek, hozzájuk lehet adni és el lehet belőlük venni, és esendő halandók eltorzíthatják őket. Ezért minden írást vagy befolyást, régit vagy újat át kell szűrni a természeti törvény szűrőjén.

Kiadták annak a német katonának a memoárját, aki az első világháborúban együtt harcolt a fiatal Adolf Hitlerrel, és bepillantást nyert annak az embernek a gondolkozásába, aki aztán a történelem – Jézus Krisztus után – legismertebb embere lett.

Németország 1941. június 22-én indított támadást a Szovjetunió ellen, a Tengely csapatai szeptemberben már Leningrád és Moszkva alatt álltak. Bár a fővárosból sikerült kiszorítani őket, a szovjet remények nyár elején szertefoszlottak: a Wehrmacht – a moszkvai várakozásokkal ellentétben – a déli frontszakaszon lendült támadásba.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) a Nyugati pályaudvaron elfogott egy német állampolgárt, akit hazájában többek között fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme miatt köröztek – közölte a Police.hu.

Októberben kapta meg a Fővárosi Törvényszék kérelmét az Európai Parlament elnöke, amiben kérik Ilaria Salis mentelmi jogának felfüggesztését. 

1943. október 4-én Himmler Posenben beszédet mondott. Ebben az SS-t „fegyveres rendnek” nevezte, amelynek a jövőben – a Szovjetunió felszámolása után – meg kell védenie Európát az Urálon túli „ázsiai hordáktól”. 

Vélhetően hazafias aktivisták a kommunizmust a zsidósággal azonosító matricát ragasztottak az érdi vasútállomás egyik padjára. A címkén a következő felhívás olvasható: „Küzdj a zsidó zsarnokság ellen! Harcolj a népedért!”

A magyar hadifoglyokat 1945 őszén átszállították a 180/5. lágerbe. (Ez a Don-medence egyik szénbányája közelében létesült.) Örömmel fogadtuk az áttelepítést abban a reményben, a háború befejezése utáni hazaszállításunkkal kapcsolatos lépésről van szó.

A tengerentúli nemzetiszocialista szimpatizánsok Adolf Hitler számára építtették a kaliforniai luxus-főhadiszállást, a háború kitörése miatt azonban a Führer végül soha nem jutott el oda.

E történelmi visszatekintés nem lesz teljesen átfogó, csupán a Henney Árpád-féle Hungarista Mozgalom 56-os tevékenységét mutatja be.