Kövess minket -on és -en!

80 éves korában elhunyt Moszkvában Sztálin unokája – írta a Ria Novosztyi. Jevgenyij Dzsugasvili Sztálin legidősebb fiának, Jakovnak a gyermeke volt, akivel a generalisszimusznak nem volt különösebben jó a viszonya.

A II. világháborúban meghalt Jakovhoz kötődik az a legenda, amely szerint Sztálin azt mondta volna a német fogságban lévő fiáról, amikor felmerült, hogy Hitler megkaphatná a Sztálingrádnál fogságba esett von Paulust: közkatonát tábornagyra nem cserélünk. Ilyen jelenet egyébként valószínűleg nem volt, a csere lehetősége sosem merült fel, Jakov egy német táborban halt meg.

Az apa és a nagyapa közül Jevgenyij Dzsugasvili úgy tűnik, az utóbbit választotta (elvégre őt 17 éves koráig ismerte, az apját meg öt évesen látta utoljára), büszkén vállalta Sztálin unokájának szerepét, könyvet is írt "Papám Sztálin – Ő egy szent!" címmel.

2010-ben bírósághoz fordult nagyapja becsületének védelmében, azt kifogásolva, hogy az orosz parlament Sztálint a katyni mészárlás felelőseként nevezte meg. Abban az évben elbukott egy másik pert az Eho Moszkvi ellen is, amelynek egyik műsorvezetője kijelentette: Sztálin 12 éves gyermekek lelövését is jóváhagyta.

Dzsugasvili a légierő akadémiáján végzett mérnökként, oktatott, a hadseregből a Szovjetunió megszűnésekor szerelt le.

Egyik fia Grúziában él, aki 2003-ban politikai menedékjogot kért az Egyesült Államokban – akárcsak 1967-ben Sztálin lánya, aki két másik Sztálin-unokát is hátrahagyott a Szovjetunióban. Igaz, Szvetlana Allilujevával ellentétben Sztálin dédunokája két évvel később visszatért, jelenleg is dokumentumfilmes rendezőként dolgozik. És mellesleg egyik fia – Sztálin ükunokája – épp azt a nevet viseli, amit eredetileg Sztálin: Joszif Visszarionovics Dzsugasvili.

Kövess minket -on és -en!

Szülővárosában, a nyugat-franciaországi La Trinité-sur-Merben szűk családi körben eltemették Jean-Marie Le Pent, a francia Nemzeti Front alapítóját.

1939. november 8-án este 20.45-kor Konstanznál, a svájci-német határt alkotó drótkerítéstől 25 méterre két német határőr feltartóztat egy Georg Elser nevű ácsot, majd a határállomásra kísérik gyanús viselkedése miatt.

Megszületett az ítélet Isabel Peralta ügyében. A fehérellenes rezsim bírósága egy év börtönnel és kb. 1000 euró pénzbüntetéssel sújtotta a Marokkó madridi nagykövetsége előtt 2021. május 18-án megtartott tüntetésen elmondott beszéde miatt.

Izraeli tinédzset vettek őrizetbe és ítéltek pénzbüntetésre, miután „náci” tisztelgést hajtott végre Auschwitzban. Az izraeli oktatási minisztérium is reagált a történtekre, elfogadhatatlannak nevezte a kiskorú viselkedését. 

Izrael immár Libanont is támadja, de Irán mindenféle okokból (félelem, korrupció, zsarolás, gyilkosság, „stratégiai türelem”) nem fog határozottan beavatkozni.

Adolf Hitler – értesülve Budapest csaknem megvalósult bekerítéséről – 1944. december 24-én este elrendelte a IV. SS-páncéloshadtest Magyarországra vezénylését és bevetését Budapest felmentése céljából.

Egy csoport nemzetiszocialista demonstrált az „Anne Frank naplója” című színházi előadás előtt Michigan állambeli Livingston megyében, a holokauszt propagálása ellen tiltakozva.

Geopolitikai szempontból semmi sem indokolja, hogy Európa az Egyesült Államok „szövetségese” (valójában csatlósa) legyen, ezért az atlantista projekt nem más, mint amerikai megszállás meghatalmazott (proxy) útján.

1945. február 1-jétől az SS 25. (1. magyar) és 26. (2. magyar) fegyveres-gránátoshadosztályai ismét együtt voltak, s gyakorlatilag e viszonyuk a háború végéig változatlan maradt.

Pro vagy kontra, de az egyértelmű, hogy napjaink politikai felhozatalában a főszereplők egyikévé avanzsált a milliárdos Elon Musk, és ennek az üde színfoltnak én még azzal együtt is örülök, hogy az elmúlt évek keserű tapasztalatai nyomán kénytelen vagyok az ő személyét is erős fenntartásokkal kezelni.

Egy volt „neonáci” tengerészgyalogost hét év börtönbüntetésre ítélték, mert rövid csövű puskát gyártott egy csoport tagjaként, amelynek célja energia létesítmények támadása volt Idaho környékén – közölte az amerikai Igazságügyi Minisztérium.

Az I. világháborús vereség után aláírt trianoni békeszerződés a szomszédos államoknak juttatta Magyarország területének kétharmadát, valamint a magyar népesség egyharmadát.

„Cinkos, aki néma!” felkiáltással szerveznek rendőrségi engedéllyel és biztosítással antifasiszta tüntetést Budapestre február 8-án.

Büntetőeljárás indult annak a II. kerületi történelemtanárnak az ügyében, aki egy diákját azzal a megjegyzéssel illette, hogy „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”. 

„Nyi sagju nazad!” (Egy lépést se hátra!) – így szólt a hírhedt 227-es számú parancs leghíresebb mondata, amit 1942. július 28-án adott ki a főtiszteknek Sztálin.