Kövess minket -on és -en!

Egy héttagú, önjelölt saría (iszlám vallásjog) „rendőrséget” ítéltek el Németországban.

(Origo)

Az egyenruhás muszlim banda még 2014 szeptemberében, tehát jóval a menekültválság kezdete előtt „járőrözött” az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban lévő Wuppertal városában, figyelmeztetve a muszlim embereket, hogy tartsák be az iszlám előírásait, vagyis ne menjenek pl. kávézókba, és ne igyanak alkoholt. A történet egy újabb gyöngyszem a németországi integráció valóságáról.

Egy német bírósági döntés értelmében pénzbírságra büntették azokat a muszlim fundamentalistákat, akik még évekkel ezelőtt önjelölt saría rendőrként járták Wuppertal városát. Az eset még 2014-ben történt, a közfelháborodásnak köszönhetően eljárást indítottak ellenük, a jogerős ítélet azonban csak most született meg.

A 27 és 37 év közötti férfiaknak 300 és 1800 euró közötti összeget kell fizetniük az egyenruhák viselésére vonatkozó törvények megsértéséért a wuppertali bíróság ítélete szerint – olvasható a The Times of Israel oldalán.

Az egyenruhák viselésére vonatkozó német szabályozás eredetileg arra irányult, hogy megakadályozzák a neonáci gyűléseket, felvonulásokat. A bírói döntés szerint a csoport tevékenységének célja a megfélemlítés volt, másolva a Közel-Keleten létező saría rendőrségeket, mint erőszakszervezeteket.

A Németország nyugati részén található ipari városban, Wuppertalban jelentős muszlim népesség él, a héttagú banda narancssárga láthatósági mellényben cirkált „saría rendőrség” felirattal. Fiatal muszlimoknak azt akarták előírni, hogy
ne igyanak alkoholt, és ne menjenek kávézókba, fogadóirodákba és bordélyházakba.

A hétfői bírósági ítélet egy második eljárás keretében született meg, ugyanis 2016-ban a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette felmentésüket.

A muszlim járőrök vezetője az egyik legismertebb fundamentalista, 38 éves, iszlám hitre áttért hitszónok, Sven Lau volt.

Laut 2017-ben – egy másik ügyben – 5 éves börtönbüntetésre ítélték, mert bűnösnek találták egy terrorszervezet támogatásában, potenciális dzsihadistákat toborozva Szíriába való utaztatásuk céljából.

Németország iszlamizációjával, lakosságcseréjével, illetve a demográfiai egyensúly megbomlásával vélhetően egyre több ehhez hasonló hírt lehet majd olvasni, ha egyáltalán a német szövetségi állam fenn tudja majd tartani a német jogrendet a muszlim többségű városrészekben is.

Kövess minket -on és -en!

A magyar hadifoglyokat 1945 őszén átszállították a 180/5. lágerbe. (Ez a Don-medence egyik szénbányája közelében létesült.) Örömmel fogadtuk az áttelepítést abban a reményben, a háború befejezése utáni hazaszállításunkkal kapcsolatos lépésről van szó.

Az ember által használt egyik legősibb szimbólumot, a horogkeresztet a modern kori Európában a régészeti és archeológiai kutatások tették ismertté az 1880-1920-as években, és mint a jó szerencse szimbóluma terjedt el széleskörűen.

Az 1912. március 29-én született Hanna Reitsch kislány korában doktornőnek készült, de emellett imádta a vitorlázórepülést is, amivel már ekkor is felállított néhány rekordot.

Megérkezett az Egyesült Államokba a dél-afrikai menekültek első csoportja, akiket a Trump-kormányzat azért fogad be, mert az afrikai köztársaságban igazságtalan faji megkülönböztetéssel és erőszakkal kell szembenézniük.

Tektonikus folyamatok zajlanak az amerikai jobboldalon. Tucker Carlson, a messze legbefolyásosabb konzervatív véleményvezér, „egy rákos daganat, amelyet ki kell vágni a konzervativizmus testéből” (Ben Shapiro) és Nick Fuentes, az Amerika-firster, kereszténynacionalista fiatalok (groyperek) bálványa, „egy szemétláda, az egyik legelítélendőbb emberi lény és oxigéntolvaj a bolygón” (Gorka Sebestyén) elásta a csatabárdot, és egy kétórás interjú során az amerikai zsidó lobbi hatalmát boncolgatta.

Budapest 1944. december 25-i bekerítése után nyilvánvalóvá vált a német hadvezetés számára, hogy a katlanban rekedt német-magyar csapatoknak az utánpótlást valamilyen módon biztosítani kell.

A földbe épített barakk 1945 júliusában így nézett ki: a lépcsőlejárat mellett volt az ablak, amelyet nem lehetett kinyitni. Bár a nap magasan járt az égbolton, a barakkban mégis félhomály volt.

Amerika egy paródia, az ezredforduló óta már csak önmaga karikatúrája, szó szerint egy banánköztársaság. „Amikor megszületsz ebben a világban, kapsz egy jegyet a cirkuszba. Ha Amerikában születsz, az első sorban foglalhatsz helyet.” (George Carlin) 

Egy magát nemzetiszocialistának valló fiú akart polgárháborút kirobbantani Amerikában, legalábbis erről posztolt.

Amerika az úgynevezett megállított érzelmi fejlődés (Arrested Emotional Development/AED) járványszerűségében szenved. Lényegében permanens infantilizmusról van szó, és a következők valamilyen kombinációja jellemzi: függőség, kapzsiság, éretlenség, félelem, hibáztatás, szégyen, neheztelés és düh.

Az ötödik júniusi tárgyalási napot tartották Budapesten Simeon Ravi Trux, antifasiszta aktivista ügyében, aki a vád szerint részt vett a 2023-as támadásokban. Az utcán ezúttal a Betyársereg jelent meg jelentős létszámban a Fővárosi Törvényszék épületénél.

A Szálasi-kormánynak a Sándor palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak.

Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.

1915. április 20-án született Szeleczky Zita, az 1940-es évek első felének egyik legkedveltebb magyar filmsztárja.

Adolf Hitler kultusza és a nemzetiszocialista korszellem számos neves német és külföldi állampolgár lelkét megihlették az 1930-as, ’40-es években, köztük több olyan ismert hírességét, akikről legtöbben ma már nem is gyanítanák, hogy rajongással tekintettek a Führerre.