Kövess minket -on és -en!

Mint közismert, az Ukrajna ellen indított, úgynevezett különleges katonai művelet egyik fő céljaként Vlagyimir Putyin elnök Ukrajna nácitlanítását nevezte meg.

Tyimofej Szergejcev Kreml-közeli elemző a napokban a RIA Novosztyi állami hírügynökség által kiadott esszéjében fejtette ki erre vonatkozó konkrét elképzeléseket.

„Nácitlanításra akkor van szükség, ha egy náci rezsim a nép jelentős részét uralma alá vonja és belerángatja politikájába” – szögezte le, hogy Ukrajna ebben a helyzetben van.

„A fegyvert fogó nácikat a lehető legnagyobb mértékben el kell pusztítani a hadszintéren. Ebben nem szabad különbséget tenni az ukrán hadsereg és az úgynevezett nemzetbiztonsági erők illetve a területvédelmi milíciák kötelékében harcolók között”  – írja. „Mindegyikük egyformán (…) bűnös az orosz nép elleni népirtásban, a háborús jogok és szokásjog be nem tartásában” – jelentette ki. „A háborús bűnösöket és az aktív nácikat példásan meg kell büntetni. Teljes átvilágítást kell végezni. Meg kell szüntetni és be kell tiltani minden szervezetet, amely a nácizmus gyakorlatához kötődik. A felső vezetőkön kívül azonban az ukránok jelentős része is bűnös, mert passzív nácik, a nácizmus kollaboránsai.”

„A lakosság e tömegének további nácitlanítása átneveléssel valósulhat meg, amelyet a náci attitűdök ideológiai elnyomásával és kemény cenzúrával lehet elérni: nemcsak a politikai szférában, hanem szükségszerűen a kultúra és az oktatás területén is.” Hiszen – érvelése szerint – a kultúrán és az oktatáson keresztül hajtották végre a lakosság mély, tömeges nácivá nevelését, amit egyebek közt „a belső erőszak és terror, valamint a Donyec-medence nácizmus ellen lázadó ukrán népével szemben vívott nyolcéves háború erősített meg.”

Az elemző azt is állítja, hogy „az ukrán nácizmus nagyobb fenyegetés Oroszországra és a világra nézve, mint amit a német nácizmus hitleri változata jelentett, mert a függetlenség és az európai fejlődés útjának álcázza magát, tervezője, forrása és támogatója pedig maga a kollektív Nyugat”.

Ezért nemcsak Ukrajna NATO-, de európai uniós tagsága, sőt semleges státusza sem megengedhető. „Az ukránság egy mesterséges oroszellenes konstrukció, amelynek nincs saját civilizációs tartalma, egy idegen civilizáció alárendelt eleme” – ismétli el a Putyin elnöktől is hallott nézeteket.

„A nácizmus alól felszabadított terület az Ukrajna elnevezést sem őrizheti meg, új népköztársaságokat kell létrehozni, amelyek az újjáépítés, a megújulás és a fejlődés folyamatában csak Oroszországra támaszkodhatnak, kizárva egy nyugati Marshall-terv lehetőségét. A nácitlanítást a köztársaságok szabályozási keretének orosz ellenőrzés alatt történő elfogadásával kell folytatni. E tekintetben Oroszországnak a nürnbergi folyamat letéteményeseként kell fellépnie” – mondja Szergejcev.

Az integrálódást elfogadó területek mellett az elemző szerint „egy Oroszországgal szemben ellenséges, de erőszakkal semlegesített és demilitarizált Ukrajna marad majd, s e maradék Ukrajna semlegességének garanciája a katonai művelet azonnali folytatásával való fenyegetés kell legyen”.

„Oroszországnak nem lesznek szövetségesei Ukrajna nácitlanításában. Mivel ez tisztán orosz ügy. És azért sem, mert nemcsak a náci Ukrajna banderista változata lesz a felszámolás tárgya, hanem mindenekelőtt a nyugati totalitarizmus, a civilizációs leépítés és szétesés erőltetett programjai, a nyugati szuperhatalomnak és az USA-nak való alávetettség mechanizmusai.”

Ehhez „Oroszországnak is fel kell végre adnia Európa-párti és Nyugat-barát illúzióit, s a történelmi Európa Nyugat által feladott értékeinek utolsó védvonalaként kell megvalósítsa magát” – vonja le végső következtetését az elemző.

Szergejcev nézeteit Dmitrij Medvegyev volt államfő, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese Telegram-bejegyzésében erősítette meg. Az orosz médiában számolatlanul hangzik el a különleges műveletnek a „nácizmus ukrajnai újjáéledésével” való igazolása, a Rosszija 24 tévén például a műsorok közé illesztett visszatérő reklámblokkban.

A világháborús reflexek, az ellenség „nácinak” bélyegzése azonban Ukrajnában is felbuzog. A nagy honvédő háború indulóját az oroszok ellen átszövegezve játszák, s az orosz csapatok által magára hagyott Kijev megyei településeken a túlélők „németekként” emlegetik az állítólagos rémtetteket elkövető orosz katonákat.

Kövess minket -on és -en!

Az 1945 kora tavaszán elindított Tavaszi ébredés kódnevű hadműveletnek, a második világháború utolsó nagy német offenzívájának – amellyel a Führer kísérletet tett a Vörös Hadsereg visszaszorítására, és a létfontosságú zalai olajmezők biztosítására –, a Dunántúl volt a terepe.

Amerika gazdasága rossz bőrben van, és ezt nemcsak én mondom, hanem az amerikai média szalagcímei is erről árulkodnak.

Bár a Harmadik Birodalomban leginkább a férfiak töltöttek be befolyásos szerepet, akadtak olyan asszonyok is, akik vezető pozíciót kaptak. Közéjük tartozott a birodalom legmagasabb rangú nője, Gertrud Scholtz-Klink is.

Október elején újabb botrány kavarta fel az amerikai konzervatív médiát. Candace Owens nyilvánosságra hozott egy üzenetváltást, amelyet állítása szerint Charlie Kirkkel folytatott két nappal halála előtt.

A német hatóságok letartóztattak egy férfit, akit azzal vádolnak, hogy saját vérével horogkereszteket festett épületekre, valamint csaknem 50 járműre a hesseni Hanau városában.

Számos olyan kommunista szörnyeteg volt, akik emberek kínzásáért és haláláért feleltek, ezért nem meglepő módon az ő halálukat is rengetegen kívánták. A leginkább gyűlöltebb személy a Szovjetunió kegyetlen diktátora, Sztálin volt, aki egészen rejtélyes körülmények között hunyt el.

Maja Trux, az antifa támadások egyik vádlottja kedden sem hazudtolta meg magát: ahogy annak idején az utcán emberekre támadt, most a börtön falai között is szembeszállt mindenkivel, aki szabályt akar érvényesíteni.

A nemzetiszocialista Németország a második világháború során több olyan fegyvertervet is kidolgozott, amik messze meghaladták a kor technológiai szintjét.

Érvényét vesztette a Hammerskins Deutschland nevű szervezet két évvel ezelőtti betiltása. A lipcsei bíróság ugyanis helyt adott több tag és regionális alcsoportnak a belügyminisztérium betiltási határozata ellen benyújtott kereseteinek - számol be a Spiegel.

A francia származású feledhetetlen Leon Degrelle tábornok (Belgium, 1906-1994) a második világháború utolsó életben maradt nagy, keresztény és jobboldali politikai és katonai vezetője volt.

Párhuzamosan, mondhatni teljes szinkronban alakul az évszázadokon át egymás ősellenségének számító, majd a múlt században Németország ellenében szövetségre lépő Nagy-Britannia és Franciaország sorsa.

"A védők létszámát az ostromot vezető Malinovszkij marsall jelentősen túlbecsülte, mivel nem sikerült az eredetileg tervezett 2-3 hét alatt elfoglalni a várost, Sztálin felé igazolásképpen a "hiányzó" hadifogoly-létszámot civilekkel, egyenruhás postásokkal, kalauzokkal, vasutasokkal, de sokszor nőkkel és gyerekekkel is pótolták (Malenkij robot), akiket elit kommandósként mutogattak. Több tízezren lettek úgy évekre hadifoglyok, hogy egy hadseregnek sem voltak tagjai..."

Fű és moha lepi be az egykor szebb napokat is látott nürnbergi Zeppelin-mezőn található létesítményt, ahonnan a Führer szavait százezrek hallgatták.

A világ legismertebb négerének új száma vírusként terjed a világhálón annak ellenére, hogy szerinte az összes zeneletöltő oldal bojkottálja azt. (Ye Claims His ‘Hitler’ Single Is Banned From ‘All Digital Streaming Platforms’, billboard.com, 2025.05.08.).

1943. szeptember 12-én délután 2 órakor német vitorlázó-repülőgépek szálltak le a 2112 méteres Gran Sasso hegycsúcsán, és mindössze háromnegyed óra alatt kiszabadították Olaszország vezérét, a Duce-t.